Gravamen

(lat.), a. m. sérelem. Jogi műszóként használva, a közhatóságok által egyesek, vagy testületek jogain, avagy épp az alkotmányon ejtett sérelmeket jelenti, melyek rendszerint felsőbb hatóságok elé terjesztettek orvoslás végett. Régi közéletünkben (a XVI. sz. második felétől 1848-ig) a kormányzó hatalom által az alkotmányon ejtett sérelmeket az országgyülés tárgyalta és terjesztette a király elé. Ezek voltak a gravaminalis országgyülések. És többször előfordult, hogy az országgyülés vonakodott a királyi előadások (leiratok) fölött tanácskozni, mig e sérelmek orvoslást nem nyertek. Majd a század első felében a magyar államot a felség egyéb országaival és tartományaival közjogialg egyesíteni törekvő politika folytán szaporodtak a sérelmek. A vármegyék feliratokban küzdöttek ellenük, az országgyülések pedig a sérelmeknek ujra és ujra következetes felsorolásával törekedtek az alkotmányt biztosítani. Ezt nevezték gravaminalis, v. sérelmi politikának. Néha a sérelmi politika annyira elfoglalta az elméket, hogy a közfejlődés egyéb kérdéseire alig jutott figyelem. Széchenyi István gróf volt az, aki felhivta a nemzetet, hogy a szellemi és anyagi élet felvirágoztatásával törekedjék az ország erejét fokozni és függetlenségét biztosítani. Jelenlegi parlamentáris rendszerünkben, miután a király a többség által támogatott felelős minisztériummal kormányoz, az országgyülési sérelememelés nem igen fordulhat elő.

A régi német alkotmányban a rendek szintén többször járultak G.-nel a császár elé s igy némely régibb törvény Resolutio Gravaminum cimet visel. Továbbá a pápaság tulkapásai is gyakran megsértették a német birodalom alkotmányát ésa nemzet jogait. E sérelmeket Gravimina Nationis Germanicae nevezték és csak 1522. is 100 pontban terjesztették a pápai szék elé.

Forrás: Pallas Nagylexikon