gregorián ének
zene
Az ókeresztény egyház szertartási éneke. Latin nyelvű egyszólamú
énekes kultúra, amely kb.
2000 év fejlődését, változásait viseli magán. A gregorián énekben a dallam az
uralkodó kifejező eszköz, a
ritmus alárendelt, ill. annak szerepe még ma sem tisztázott. Az ősi
dallamok közösségi alkotások.
A dallamok mind szövegesek, egy szótagra rendszerint több hang is jut,
ezt nevezik melizmás
éneklési módnak. I. Gergely pápa idején, a VII. sz.-ban kezdték rendezni
a szinte
áttekinthetetlenül hatalmas, variáltságában szerteágazó anyagot, ezért
róla nevezik e dallamokat
gregoriánnak, vagyis Gergely-félének. A gregorián ének virágkorát a XI -XII. sz.-ban
élte. Mo.-i változatai
nagy hatással voltak a magyar műzene kezdeteire, sőt a korai magyar
népdal egyes típusaira is.
A dallamok írásbelisége az ezredforduló körül kezd kialakulni. Ez az ún.
neumás hangjegyírás,
amely a dallam mozgási irányát jelezte, pontos hangközök nélkül. A
vonalrendszer kialakulása,
a hangjegyek írása, a szolmizációs hangnevek alkalmazása a XI.
sz.-ban élt Arezzói Guidó
nevéhez fűződik. Ez a fejlődés azonban nem egy emberhez kötődő,
hanem kb. két évszázadon át
tartó bonyolult folyamat volt. A gregorián ének modális zene, de világosan
felismerhetők benne az ősibb
pentatónia dallamfordulatai is. A középkori népnyelvű korál dallamának
legtöbbje gregorián ének eredetre
vezethető vissza. A gregorián énekből mint Európa kimeríthetetlen dallamtárából szinte
minden zenei
stíluskorszak merített, a zeneművek témáiként szívesen használták.
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|