Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Gregorián k... ----

Magyar Magyar Német Német
Gregorián k... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Gregorián korális

Gregorián korális (lat. cantus gregorianus, cantus choralis, vagy cantus planus, fr. plainchant, spany. canto llano, portug. canto chao, ném. gregorianischer Choral, ang. Plainsong), oly régi, mint a kath. egyház, mert ennek kezdetétől fogva hivatalos, liturgikus zenéje. Őseredetét a zsinagógák énekében kell keresnünk, ahonnan Dávid király zsoltárai már igen korán (1-2. század) átszivárogtak a kath. liturgiába. Újabb kutatások a gregoriánmelódiák őseit görög és görög-római himnuszokban keresik (Möhler). a 4. században szt. Ambrus milánói püspök (l. o.) organizálta meg a liturgiát s ezzel az antifonális (l. Antifóna), valamint a syriai eredetű himnusz éneklést is. Komoly tényezője volt az egyh. énekfejlődésének a római schola cantorum (énekesek iskolája), melyről az első hiteles feljegyzés I. Cölestin pápa (432) idejéből maradt ránk. Legtöbbet köszönhet azonban az egyh. ének nagy (szt.) Gergely pápának (I. Gergely, [l. o.] 590-604. uralkodott), kinek nevéről a liturgia hivatalos melódiáit G.-nak nevezzük az a nagyarányú zenekötői tevékenység, melyet a legendák Gergelynek tulajdonítanak, reá vezetvén vissza az összes gregorián melódiák szerzőségét, semmiképp sem bizonyítható. Kétségtelen azonban, hogy G. melódiáit Nagy Gergely uralkodása alatt gyűjtötték össze, majd rendszerbe szedve, most is élő formájuknak vetették meg alapját azzal, hogy az Antifonarius Cento című gyűjteménybe összefoglalva lejegyezték. E gyűjtemény később elkallódott ugyan de dallamait és ezek éneklési módját a schola cantorum tradíciói sokáig megőrizték. Arról is vannak feljegyzéseink, hogy Gergely kiváló énektanító és szent melódiáknak tervszerű propagálója volt. Angliába 596. küldte ki szt. Ágostont egy pár társával. Az ő működésük eredménye volt a nagyhírű énekiskola Canterbury-ben és később egy másik Yorkban. Németországba és franck földre a hittérítő szt. Bonifáccal vonult be a római korális. I. Pál pápa (757-767) második kántorát, Simeont küldte Pippin király udvarába korális-tanítónak. Nagy Károly (768-814) ugyancsak Rómából kért énekeseket, ezenkívül saját papjai közül kettőt a római scholába küldött korálist tanulni, birodalmában pedig igen erélyes intézkedésekkel támogatta a korálist. A 9. és 10. században keletkezett számos zeneiskola közül messze földön híresekké váltak a St. galleni és metzi scholák. Az iskolák elméleti tanulmányai a görög zenei rendszernek a korálisra való többé-kevésbé erőszakot applikálásából, a gyakorlati oktatás pedig részint a melódia-memorizálásból, részint pedig a neumák leolvasásából és énekléséből állt. Hogy a neumákból való éneklés különböző nehézségei mellett a hangközök biztos intonálását úgyszólván csak a memória támogatta, nagy hátránya volt a korális terjedésének. Arezzoi Guido (korának legnagyobb zeneteoretikusa és korálistudósa, 1050) vonalrendszerével egy csapással segített ezen a bajon s ettől kezdve a korális virágzásának mi sem állt utjában mindaddig, míg a fejlődő polifónia mint nagyobb és nagyobb teret nem foglalt le a maga részére a liturgiából. A harc a 13. században kezdett súlyossá válni s a 15-16. században a liturgia keretein belül második helyre került, a korális reform pedig a dallamok megrövidítésében és a hosszabb melizmáknak (díszes, cifrázott dallamtagok) megcsonkításában merült ki. Az ősi jellegzetességétől az eredeti ékességétől is megfosztott G. ügyét az egyházi fórumok is aggasztónak látták, miért is XIII. Gergely pápa 1577. Palestrinát bízta meg a G. revíziójával. Palestrina azonban nem folyt bele a revíziós munkálatokba, ezt helyette Suriano és Anerio végezték el, még pedig koruknak ízlése szerint, az ősmelódiák megkurtításával és önkényes átkomponálásával. Ez a gyűjtemény graduale formájában Medici bíboros római nyomdájában 1614. jelent meg. Ez az un. Editio Medicaea (Medici-kiadás). a Medicaea sem megjelenési idejében, sem a rákövetkező két évszázadon keresztül nem jutott jelentékenyebb szerephez, mert a korális gyakorlat ebben az időben módfelett aláhanyatlott, a vokális polifóniának, majd az instrumentális zenének engedve át a teret. Általánosan kötelező liturgikus énekeskönyvek nem voltak, egyes egyházmegyék saját használatukra adta ki graduálékat és antifonálékat. F. Haberl (l. o.) kezdeményezésére IX. Pius a Medici-féle graduálét 1868. jelentéktelen változtatásokkal a regensburgi Pustet-cégnél újból kiadta és használatát általánosan kötelezővé tette. A Medici graduale mellet való döntésnél Palestrina nevének nimbusza esett súlyosan latba. Hogy Palestrinának nem volt tényleges része az említett munkálatokban, azt csak későbbi kutatások derítették ki. Ezzel a hivatalos intézkedéssel párhuzamosan tudósok és egyházi zenészek egész serege látott hozzá a múlt század közepetájától kezdve a korális eredeti melódiáinak felkutatásához. Louis Lambillotte (1796-1855) francia jezsuita páter a St. Galleni kódexet fejtette meg és adta ki. 1856. megjelent graduale-ja azonban kevésbé sikerült. Buzgó kódex- és kézirattanulmány alapján P. A. Dechevrens jezsuita (1840-1912) a korális hangjegyeknek menzurális értéket tulajdonítva taktusba szedetten adta ki a gregorián melódiákat. Álláspontja ma már meghaladottnak tekinthető. Még közvetlen munkatársai, P. Gietmann és P. Bonvin sem voltak vele mindenben egy véleményen a németek közül M. Hermsdorff (1833-1885 Trier) adott ki régi melódiákon nyugvó graduálét. Angliában a Plaiasong and Mediaeval Music Society (l. o.) fejt ki ilyenirányú, igen figyelemre méltó tevékenységet, Olaszországban a Cecilia egyesület, továbbá Mariot Bannister (1855-1919.) kinek főműve: Monumneti Vaticani de Paleografia musicale Latina. A régi korálismelódiák felkutatása és felélesztése körül azonban legnagyobb érdem a solesmes-i (ejtsd: szolém-i) iskoláé. Solesmes bencés apátságot Franciaországban (Departemant Sarthe) 1010. alapították. Dom Guéranger apát (1805-1875) buzdítására számos szerzetes a korális tanulmányozására vetette magát, a kódexeknek és kéziratoknak ezreit fejtették meg és adták ki s tudományos munkálkodásuknak csodálattal és hálával adózik az egész zenevilág. Guérangert általánosan kora legnagyobb korálistekintélyének ismerték el. Titkárja és munkatársa, Dom Jausions (1834-1870) a korális ének gyakorlati kivitelében jellegzetesebb egyéniség mesterénél. Az ő nevéhez fűződik a solesmesi bencések éneklésmódját jellemző un. tonikus hangsúly meghonosítása. Dom Guéranger tanítványa Dom Pothier Joseph (1835. Bouzemont, 1923.) mint a St. Wandrillei-i kolostor apátja). Tudományos működése összes addig élt rendtársaiét felülmúlja. Kutatásainak eredményét Les mélodies grégoriennes címmel adta ki (Tournai 1880, egy évvel később Kienle fordította németre). Feltűnést keltő műve a Liber gradualis (Tournai 1883 és 1895), ezt követte az Antiphonale, Responsoriale, Processionale és Variae preces, a Cantus Mariales és Methode du chant grégorien (mindkettő 1902). Egyik alapítója és munkatársa volt a Revue du chant grégorien című 1892 óta megjelenő folyóiratnak és vezére az Editio Vaticana (l. alább) szerkesztésével megbízott pápai bizottságnak. Méltó tanítványa és munkatársa Dom Mocquereau André (1849. La Tessoualle). Először csellót tanult Párizsban, majd 1875. a solesmesi bencések közé vétette fel magát, hol Dom Pothier vezetésével korális-stúdiumokat folytatott; rövidesen az apátság énekmesterévé nevezték ki. Kiterjedt és mélyreható tanulmányai révén a koráliskérdésben szakkörök előtt nagy tekintéllyé emelkedett. A szerzetesrendek franciaországi feloszlatásával (1903) a solesmesi kongregáció a La Manche csatorna Wight szigetén (angol terület) kapott menedéket, ahol berendezkedve Dom Mocquereau - most már apát - vezetésével, rendületlenül folytatták a korális restaurálására irányuló tevékenységüket (Legújabban ismét Solesmesben élnek.). Dom Mocquereau munkái: De l'influence de l'accent tonique et du cursus sur la structure mélodique et rythmique de la phrase grégorienne, Origine et développement de la notation neumatique, Du róle et de la place de l'accent tonique latin (1895), Notes sur l'influence de l'accent et du cursus tonique latins dans le chant ambrosien 1897, Méthode de chant grégorien 1899, De la transposition sur lignes des notations neumatique et alphbétique a propos du répons Tua sunt 1909 stb. Két főművét külön megemlítjük; egyik: Le nombre musical grégorien ou rythmique grégorienne 1908, melyben sokat vitatott és támadott ritmus-elméletét fekteti le és indokolja bőséges érveléssel, másik a Paléographie musicale című publikáció, mely alapításától kezdve (1889) napjainkig immár egy tucatnyi nagy kötetben, kódexek és kéziratok fényképeinek és egyéb reprodukcióinak tömegével, valamint ezek megfejtésével, átírásával és magyarázataival dokumentálja a solesmesi iskola nagyjelentőségű munkálkodását. A solesmesiek nagyszerű eredményei a hivatalos egyházi köröket is megmozdulásra késztették. Munkájukért XIII. Leo Nos quidem kezdetű bullájában fejezte ki elismerését (1901), X. Pius pedig a pustet-cégnek a liturgikus énekeskönyvek kiadására vonatkozó privilégiumát nem hosszabbította meg, a Medicaeát megfosztotta hivatalos jellegétől, 1904 ápr. 25. megjelent második Motu propio -jában pedig a solesmesiek munkálatait mint alapot elfogadva, ebből egy nemzetközi bizottság irányítása mellett új, kritikailag a lehetőség szerint autentikus a legrégibb lejegyzett szögegeket és dallamokat visszaadó) kiadást készítetett. Az új könyveket a vatikáni nyomdában adták ki, innen az elnevezés is: Editio Vaticana (l. Liturgikus énekeskönyvek). Másképp tradicionális korálisnak is hívják. A solesmesi bencéseken kívül érdemes munkásai még a koráliskultusznak: L. Becker (Kurze Chorallehre), F. Böse (Der rhythmische Vortrag des greg. Chorals), S. Birkle (Katechismus des Choralgesanges 1903 és Der Choral 1906, f. X. Haberl (l. o.), A. Kienle (l. o.), A. Schubiger (Die Sängerschule St. Gallens 1858, Die Pflege des Kirchengesangs u. der Kirchenmusik in der deutschen katholischen Schweiz 1873). - Gastoué Amédée (1873 Párizs) karmestere, a Schola Cantorum és a kat. egyetem korális-tanára, számos cikkén kívül több nagyobb művet is irt a korálisról. Így: Histoire du chant liturgique a Paris 1904, Les origines du chant romain: L'antiphonaire grégorien 1907, Cours théorique et pratique de plainchant romain grégorien 1904, Traité d'harmonisation de chant grégorien 1910, L'art grégorien 1911, Les messes royales de Henri dumont 1912, Le Graduel et l'Antiphonaire romains 1913; ezenkivűl sok régi melódiát és karokat is adott ki. - Molitor Raphael Fidelis (1873 Sigmaringen) 1890. lépett a beuroni bencések közé, római tanulmányai után teológiai tanár és orgonista, (1904. a St. Joseph-i (Westfalia) kolostor priorja, 1906. pedig apátja lett. Sok értékes tanulmányt irt. A nagyobbak: Die nachtridentinische Choralreform 1902, Refomchoral 1901, Choralwiegendrucke 1904. Kisebb tanulmányai és cikkei nagy számmal jelentek meg. - Johner P. Dominicus (1734. Waldsee) 1894 óta bencés Beuron-ban. Filozófiai és teológiai tanulmányai mellet a zenében A. Kienle, R. Molitor és J. Haas voltak mesterei. Főműve, Neue Schule des gregor. Choralgesanges (1906) 15 év alatt öt kiadást ért (Pustet, Regensburg) s napjaink leghasznavehetőbb és legkeresettebb koráliskolája. Kisebb munkái: Cantus ecclesiastiei (1909, szintén 5. kiadása forog közkézen), Die Psalmodie nach der Vaticana 1911, Litaniae Lauretanae 1921, Der gregor. choral 1924, Die Sonn- und Festtagslieder des Vatikanischen Graduale 1928 Sok tanulmánya és cikke jelent meg egyházzenei és más lapokban. Jelenleg a beuroni kolostor priorja és korális-mester, ezenkivűl a berlini Akademie für Kirchen und Schulmusik, és a kölni Staatliche Hochschule für Musik korális-tanára. Mindhárom helyen felváltva hathetes ciklusokban tanít. ? Wagner Peter (1865. Kürenz) középiskolai tanulmányaival (Trier) párhuzamosan székesegyházi karénekes. Hermesdorff irányításával korális tanulmányokba mélyedt, az egyetemen (Strassburg) filozófiai és főleg történelmi tanulmányainak bevégzése után 1890 promoveált (disszertációja: Palestrina als weltlicher Komponist). Berlinben Spittánál és Bellermannál tanult, 1893. zenetörténelmi és egyházzenei doktorátust szerzett és a freiburgi egyetemen rendkívüli, 1902. rendes tanára lett. 1901. megalapította a korális tudományos és gyakorlati művelésére az egyetemmel kapcsolatos Gregorianische Akademie-t, melynek munkássága eredményeképpen számos tudományos mű hagyta el a sajtót. Wagner ma a korális történelmét és elméletét érintő kérdésekben a legnagyobb élő szaktekintély. Nagyobb művei: Einführung in die gregorianischen Melodien (három kötet [I. Ursprung u. Entwicklung der liturgishen Gesangsformen, II. Neumenkunde, III. Formenlehre] 1895-1921), Das Freiburger Dreikönigsspiel 1903, Über traditionellen Choral 1905, Der Kampf gegen die editio Vaticana 1907, Elemente des gregor. Gesangs 1909, geschichte der Messe (I. rész 1914), Einführung in die kath. Kirchenmusik 1919. számos előadást tartott cikket és tanulmányt irt német, francia és olasz szaklapokba. Érdemeit a munkásságát a 60. születésnapjára kiadott Festschrift (szerk. K. Weinmann) méltatja (1925). Sokat vitatott kérdés a korális ritmusa, ezen a téren a hozzáértők ma sincsenek egy táborban. Régebben a korális harmonizálásának, kisérésének is volt elvi alapon álló ellenzői, ma azonban mindazokon a helyeken, hol a korálist a legtöbb hozzáértéssel kezelik (Solesmes, Beuron, Seckau, Prága-Emaus, Roma St. Anselmo, Regensburg stb.) mindenütt orgonakísérettel éneklik a koráldallamokat. E kérdésnek ma már fejlett irodalma is van. Művelői: Horn Michael (1859) seckau bencés és orgonista, legutóbb grazi karnagy, egyházi zenét és orgonaműveket komponált, meg harmonizált az Ordinarium Missae-t, szerkesztette a Gregorianische Rundschau-t s a korálisról és kíséretéről számos cikket irt német és francia lapokba. Bas Giulio (1874. Velence - 1929) zeneszerzést Rheinbergernél, orgonát Bossinál tanult; 1900. másodkarmester a velencei Szt. Márk templomban, majd karmester a Calvi és Teano katedrálisban, 1903. orgonista Rómában. 1908 óta a milanói konzervatórium tanára volt. egyházi és orgonaműveket komponált és megharmonizálta a Kyriale-t (Desclée, Tournai). Elméleti művei közül kiemelendők: Metodo d' Accompagnamento al Canto Gregoriano (franciául és hollandul is megjelent), Manuale di Canto Gregoriano (olasz és spanyol). A Paleographie musicale-ba is dolgozott. ? Mathias Francz X. (1871. Dinsheim); 1897. szentelték pappá Strassburgban, ugyanott székesegyházi orgonista lett, az egyetemen művészettörténelmi tanulmányokat végzett (1898-1901), Lipcsében Die Tonarien c. tanulmányával filozófiai doktorátust Strassburgban pedig Der Strassburger Chronist Königshofen als Choralist c. munkájával teológiai doktorátust szerzett, majd a strassburgi egyetemen az egyházi zene magántanárává habilitáltatta magát. 1908. szemináriumi igazgató lett s mint ilyen 1913. megalapította a teológusok egyházzenei képzését előmozdító St. Leo-Institut-ot. Sok cikket és tanulmányt irt, lapot szerkesztett (Cecilia) kórusokat dirigált és egyházi zenét komponált. Működésének súlypontja azonban német egyh. énekek és méginkább korális-dallamok harmonizálásában rejlik, e kérdésben elismert szaktekintély. Megharmonizálta az egész vatikáni graduálét és a vesperálét (Pustet). - Wiltberger August (1850. Sobernheim), tanítóképezdei zenetanár Brühlben. Sok egyházi zenét komponált, irt orgonaiskolát, összhangzattan és kisebb oratóriumokat, továbbá megharmonizálta a vatikáni gradualénak egy bő kivonatát (Schwann, Düsseldorf). - Molitor Gregor (1867-1926), beuroni bencés házfőnök. tankönyve: Diatonisch-rhythmische harmonisation der gregorianischen melodien 1913. jelent meg Komponált egyházi zenét, megharmonizálta a Kyrialét. Bő Graduale-kivonatot (ed. Vaticana) harmonizált meg. M. Springer (l. o.). Sok támadásban volt része Griesbacher (l. o.) Credo-harmonizálásainak, a króma és az alteráció túlzott alkalmazása miatt. A magyarországi korális kultusz alapvető munkálataiban tevékenyen vették ki részüket. Zsasskovszky Ferenc és Endre (Manuale Musico-Liturgicum 1853., új kiadása: Karénekes Kézikönyv c. 1875.), Bogisich Mihály (a keresztény egyház ősi zenéje, 1879), Glatt Ignác (Haberl Magister Choralis-ának a pécsi növendékpapok közreműködésével történt lefordítása és kiadása 1894, továbbá: az énekoktatás módszertan, 1900), Bátori Lajos (Gyakorlati Összhangzattan-a [1900] magyar nyelven először foglalkozik részletesebben a korális harmonizálásával), Schager Ferenc (elméleti és gyakorlati gregoriánus karének-iskola, 19019, Kersch Ferenc (sursum corda, kath. kántorkönyv, 1903., 1905. és 1914; legutolsó - posthumus kiadásának korális dallamait Szendrei István harmonizálta), Meiszner Imre (lefordította P. Birkle Suitbert: A korális ének katekizmusát, 1903-7.), Grunewald Camillo (saját rendszerű hangjegyírással kiadta a vatikáni Kyriale-t 1906.), Tornyay Ferenc (lefordította Dom Mocquereau-nak a solesmesiek ritmikus kiadású Kyriale-jához irt előszavát és magyarázatait, 1906 önálló dolgozata: A Cantus Gregorianus vagy Gergely-féle korális ének, 1914, Járosy Dezső (A hagyományos gregorián korális esztétikai méltatása, 1906. és számos cikk); Buchner Antal (Intonatiók, Responsoriumok és Hymnusok, 1912. Koralmisék gyűjteménye, 1914.). Harmat.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is