Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Greguss... ----

Magyar Magyar Német Német
Greguss... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Greguss

1. Ágost, esztetikus, szül. Eperjesen 1825 ápr. 27., megh. Budapesten 1882 dec. 13. Atyja G. Mihály szintén hires esztétikus volt,m sokoldalu tudós, aki mint tanár a filozofián és esztétikán kivül a természeti és mennyiségtani tudományokat is tanította, s evangélikus iskolában először adta elő a bölcseleti tárgyakat magyar nyelven, adott ki egy esztétikai kézikönyvet Bouterweknek ajánlva: Compendium Aestheticae, usui audiorum suorum edidit (Kassa 1826).Egy másik munkája: Durch welche Mittel kann die Wirksamkeit des Kanzelredners zweckmässig erhört werden? (koszoruzott pályamű, Pest 1820). Iskoláit Eperjesen kezdte, nyol éves korától Pozsonyban folytatta, hová atyját szintén tanárnak hivták meg. Atyját 1838. elvesztvén, a család az anya szülőföldjére, Rozsnyóra költözött. G. itt folytatta tanulmányait, a filozofiai tanfolyamot 1841-43. Eperjesen végezte be, onnan a bécsi egyetemre ment az orvosi szakra. Midőn azonban 1844. pesti időzése alatt irodalmi körökkel jutott érintkezésbe, mindjobban az irói pálya felé hajlott. A Regélő egy versét és egy Schiller-fordítását már ez évben közölte. Komoly tanulmánnyal készült az irói hivatásra, ezen eltökéléssel kereste fel 1845-ben a hallei egyetemet, s ott Erdmannak «a hegelizmus utolsó mohikánjának» előadásai kiválóan termékenyítő hatással voltak szellemére. Itt kötött barátságot Stier Teofillal, a zerbsti szeminárium későbbi igazgatójával, akit megtanított magyarul; Stier később a magyar irodalom számos művét németre fordította és szellemi életünket a külföldön fáradhatalanul ismertette, G. pedig még Halleban létekor meg akarván ismertetni a magyar népköltészetet a német közönséggel, számos magyar népdalt németre fordított, melyeket Stier javitott ki. G. első műve e gyüjtemény volt: Ungarische Volkslieder, Überzetz u. eingeleitet (Lipcse 1846). Egyetemi tanulmányait már 1846. félbeszakította, elfogadván a szarvasi evang. gimnázium meghivását a Vajda Péter halálával megürült tanszékre. Egy év mulva nőül vette kemény Máriát, akivel mindvégig boldogul élt. Pár füzet költői és kritikai dolgozata után - Villanykák (Lipcse 1847); Cid, Corneille Pétertől (Szarvas 1847); Futár (u.o. 1847) - esztétikai kézikönyvét is elkészítette, melyet Szontágh Gusztáv ajánlatára a Kisfaludy társaság elfogadott kiadásra, de a közbejött szabadságharc miatt csak 1849. őszén adhatott ki: A szépészet alapvonalai (Pest 1849). Ez volt az első önálló rendszeres magyar esztétika. Az 1848-49. mozgalmakban tevékeny részt vett mind a helyi és megyei életben. majd a táborban is, mint irói munkásságával: Hitvallomása egy papnak Rousseautól, ford. Gerő (Szarvas 1848); Gyászdalok (u.o. 1848. névtelenül); Szarvasi Naptár (1849.) Ezekért a nemzeti katasztrófa után üldözésnek volt kitéve, tanári állásától megfosztották s midőn megtudta, hogy az elfogadási parancsot kiadták ellene, egy ideig álnév alatt mint nevelő működött Török Gábor hires aradmegyei alispán gyermekei mellett, aki maga mint béresgazda rejtőzött saját birtokán. Később a katonai szigor enyhültével jelentkezett, s ekkor elitéltetvén, tizenegy havi fogságot szenvedett a nagyváradi vár börtönében. Tanári állását kiszabadulta után sem nyerhetvén vissza, Toldy Ferenc eszközlésére a pesti Naplónál lelt alkalmazást Török Jánostól igen szerény feltételek mellett. Itt rövid idő alatt képzettsége, tehetsége és szorgalma annyira kitünt, hogy mind tekintélye, mind javaalmazása folyton növekedett. Midőn Török 1855. a Magyar Sajtót alapította, G. mint főmunkatárs vele ment át e laphoz, később azonban ismét visszatért a Naplóhoz, s egész 1860. munkatársa maradt. Szorgalmas, lelkiismeretes hirlapiró volt, irt politikai cikkeket is, de leginkább feltünt esztétikai és irodalomtörténet dolgozataival. A tárcarovat számára több regényt fordított, egyéb folyóiratokba is irt, sőt maga is szerkesztette Hunfalvy Jánossal együtt a válogatott tartalmu Család könyvét (Pest 1855-58). E hirlapirói korszak nevezetesebb termékei voltak: A szerelem gyermekei, regény Suetől (Gerő álnévvel, u. o. 1853. 2 köt.); Lucifer kisasszony, regény Montépintől (Gerő, u. o. 1854); Magyar verstan (eredetileg ez is tárcában jelent meg, u. o. 1854); Bölcsészeti jogtudomány v. természetjog (Gros H. N. után, u. o. 1854); A nők paradicsoma, regény Féval után (Gerő, u. o. 1855. 4. köt.); A tapasztalati lélektan és tiszta logika vázlata (Beck J. után, u. o. 1856); A nemzet napszámosai toldaléka (u. o. 1854); Német-magyar tudományos műszótár (gimnáziumok és reáliskolák számára, u. o. 1858); Szivbeli tartozások, regény Maquet Agosstól (u.o. 1859). A folyóiratokban és lapokban: A magy. közmondásokról (Uj m. muzeum 1851); Elmefuttatás a szakállról (u. o. 1853); Észrevételek a komikumról (Szépirod. Lapok 1853); Jelesebb iróink csarnoka (28 számból álló cikksorozat a Pesti Napló 1853-55. folyamában, nevezetes magyar irók jellemzései, főleg a XVIII. sz.-tól e század közepéig, becses dolgozatok); Surville ezredes, regény Suetól (Pesti Napló 1854); Alvás és álom, lélek- és élettani tanulmány (Család könyve 1855); Irodalmi körültekintés (M. Sajtó 1855); Ált. észrevételek legujabb szépirodalmunk körül (Kelet Népe 1856); Hangsuly, hangnyomat, szórend és hangsulypör (Pesti Napló 1856); Arany János kisebb költ. birálata (Pesti Napló 1856); Szondi két apródja Aranytól (Család könyve III. 1858); A rútról, esztétikai tanulmány (Bpesti szemle III. IV. k. 1858). Továbbá számos eredeti és fordított költemény, kivált pedig szinbirálat a Pesti Naplóban.

E gyászos korszakban G. irói tevékenysége nagy szolgálat volt a nemzetiség ügyének, s munkássága értékét csak fokozta széleskörü műveltsége, erős erkölcsi érzése és hazafisága, valamint izlése. Gondos, szellemes prózát irt, főtörekvése volt mindig szép formában és érdekesen nyujtani a tudományos ismereteket is. Azért az akadémia tizévi szünete után első nagygyülésén 1858 dc. 15. levelező, majd 1863 jan. 13. rendes taggá, 1882. igazgatóvá választotta, s ugyancsak 1858. Marcibányi-dijjal jutalmazta az 1847-52. évkörben megjelent művek közt G. Széptanát. Székfoglalóul A materialismus hatásairól értekezett 1859.; e tanulmány külön kiadásban is megjelent. Az 1860. föléledt Kisfaludy-társaság is első ülésében tagjának és titkárának válaszotta. Itt A népköltészet viszonyáról a műköltészethez c. értekezésével foglalta el székét; műfordításait a külföldi népköltészetből még ez évben kiadta a társaság: Külföldi népdalok (Pest 1860); A Kisfaludy-Társaságon mindvégig nagy szeretettel csüggött. 1879-ig titkára, attól fogva haláláig alelnöke volt e szépirodalmi intézetnek. Ő szerkesztette a társaság rendes kiadványait, az Évlapok I-XV. kötetét (1865-81), a Pártolói Könyvtárt, melybe Sandtól az Antonie regényt fordította (Pest 1863), felügyelt a Shakspere-fordítás kiadására, maga is közreműködvén a Szeget-szeggel és az Athéni Timon c. darabok fordításával, és számos dolgozatot olvasott fel a társaság ülésein (Goethe Korinthosi arája, Évl. II.: A törzképről, III.: Emlékbeszéd Greguss Gyuláról, V.: Kedves halott, I-V., VIII.; A művészetek osztályozása; Fölébredés, VII. Az esztétikai érzésekről; Aesopi mesék, I-XV., IX.; Ujabb Aesopi mesék, I-XV., X.; Emlékbeszéd Toldy F. felett, XI.; A lakatosok XIV). E társaság 1864. pályázatára irta egyik legkitünőbb művét: A balladáról (Pest 1865), mely a népköltészetek és Arany költői gyakorlatáról ritka készültésggel, szellemmel és finom elemzéssel állapítja meg a ballada elméletét. A társaság szervezetének átalakítását is ő kezdeményezte 1865., 1871. pedig a Toldy Ferenc félszázados irói jubileumát indítványozta; ez alkalommal adta ki a Toldyéktól rendelkezésre bocsátott anyagból: Toldy Ferenc félszázados munkássága 1821-1871. cimü könyvészeti művét (Pest 1871). Az akadémiában is számos értekezést mutatott be: Baco inductiója; Baco védelme; A haladás elvéről; Emlékbeszéd Kölcsey felett (Szatmár 1864, az akadémia küldöttekép tartotta szoborleleplezéskor); Erdélyi János emlékezete; Az első mesterségek jelképei; A szép erkölcsi alapjáról. Egy vigjátéka: A lángész (Pest 1860), az akadémiánál Teleki-dijat nyert, egy másik: A levél, szintén megjelent (u.o. 1861), de szinre egyik sem került. Továbbá kiadta Zrinyi époszát: Szigeti veszedelem 2 köt., u. o. 1863, a mai nyelvhez alkalmazva, magyarázó név- és szótárral). Hirlapirói működését is folytatta, 1862-63. az Ország társszerkesztője volt, 1864-65. Pákh Alberttel együtt a MagyarSajtót szerkesztette, 1865. pedig az Országgy. Napló szerkesztője lett.

Az alkotmány helyreállítása után Eötvös József miniszter 1870. a pesti egyetemre az esztetika nyilvános rendes tanárául neveztette ki, s ezentul főleg szakjának élt, melyet lelkesedéssel művelt; tanítványaira egyaránt hatott tudományával és jellemével, s a tanár és hallgató közti érintkezésre példát mutatott. Ekkor jelent meg a jeles Bevezetés, amellyel széptani előadásait a pesti egyetemen megnyitotta (Pest 1870). Esztetikai és irod. dolgozatainak legjavát összegyüjtve Tanulmányok c. alatt is kiadta (2 köt. 1872, németül Heinrich Gusztávtól, Zerbst 1875). Több nyilvános felolvasást tartott: A nő szerepe Mádách Ember Tragédiájában (Pest 1870); Közoktatási cikksorozatok (Pesti Napló és külön kiad., u. o. 1870); Az egyetlen tudományról (u.o. 1871); A szabadságról (Budapest 1873); A stilről (Fővárosi Lapok 1873); A szép érzékéről (Családi kör 1874). Kiadta Arany János balladáit (Budapest 1877) kitünő kommentárral; bővítve 1880.;később Beöthy dolgozta át, és Moliere Tudós nőit magyar szöveggel gimnáziumok számára és francia szöveggel reáliskolák számára (u.o. 1880). Szintén iskolai könyv, de a maga nemében a legjelesebb magyar termék: Magyar költészettan (u.o. 1880). Ereje javát azonban két nagy mű megirásának szentelte. Egyik egy nagy monográfia, melynek megirásával az akadémia bizta meg: Shakspere pályája (u.o. 1880), másik a Kisfaludy-társaság megbizásából készített Rendszeres széptan, mellyel ifjukori esztétikáját akarta mintegy kicserélni. Ezt már csak halála után bocsátották ki tanítványai G. jegyzetei alapján, sajtó alá rendezte Liszka Béla, átnézte Beöthy Zsolt (Budapest 1888). A 70-es évek végétől gyomorrák tünetei mutatkoztak nála. Keveset dolgozhatott, leginkább verseket, meséket irt: G. Á. meséi (u.o. 1878); Meséi, külön kiadás az ifjuság számára (u.o. 1878); Versei (u.o. 1882); Mondások (u.o. 1883). Tanulmányai III. kötetére előkészített anyagának felhasználásával szintén halála után adta ki a Kisfaludy-társaság: A balladáról és egyéb tanulmányok c. kötetét. Emlékbeszédet a Kisfaludy-társaságban Beöthy Zsolt tartott fölötte 1884 febr. 10., az akadémiában pedig Bánóczi József 1889 jan. 28.

G. a magyar esztétika elsőrangu képviselője; ő biztosította nálunk e tudományszak rendszeres művelését. 1849-iki Szépészete a Hegel iskolájának bélyegét viseli magán s noha sok eredetiséget és fiatal bátorságot tanusít, egészben a német spekulatív esztétikához csatlakozik. Rendszere utóbb, főleg a pozitivizmus hatása és saját elmélkedései következtében, átalakult. Ujabb széptanában a szépet a jó és igaz egységében találja s az esztetikát részint erkölcsi, részint logikai alapra helyezi. A lélek tényeiből indul ki, főleg az érzésből, és egész sajátszerüen mellőzi a képzeletet. Fejtegetéseiben a sarkalatosság elvét alkalmazza módszerül, ama dualisztikus világnézetet, melyet Descartes-hoz csatlakoztatva mind a szellemi, mind az anyagi világban, s mind az egészben, mind a részekben alaptörvényül látott és tanított: a ketté oszlás, az ellentét, a pozitiv és negativ elem, szellem és anyag jelenlétét minden tüneményben. Ő ez elvonásokat alkotó elemeknek tekinté. E felfogás gondolatmenetének szigoru következetességet, rendszerének átlátszó tisztaságot kölcsönzött, egyszersmind azonban dialektikai formalizmusra csábította avalóság alapjáról. Ezzel függ össze nagy hajlama a meghatározás, osztályozás, harmonizálás iránt. Az ellentétezés jellemzi stiljét is, mely mindig szabatos, világos, szellemes, fordulatos és könnyü s ebben a francia próza hatása érzik; mindenesetre leggondosabb stilisztáink közé tartozik G., bár választékossága nem egyszer a mesterkéltséggel érintkezik. Versei inkább az elme, mint az érzés és képzelet művei; legjobbak a lafontaine modorában szerzett meséi. V. ö. M. tud. akad. Almanach 1885-re (a fenti életrajzra főforrás), Beöthy, G. Á. emlékezete, Kisf. társ. Évl. Uj foly. XIX.; u az, M. irod. tört.; Bánóczi, Emlékbeszéd G. Á. felett, Akad. Emlékbeszédek, V. köt.; Mihály József, G. Á., Magyar Tanügy 1883.; Kubányi Béla, G. a meseiró, Magy. Szemle 1890. stb.

2. G. Gyula, fizikus és iró, Ágostnak testvéröccse, szül, Eperjesen 1829 dec., 3., megh. Budapesten 1869 szept. 5. Iskoláit Pozsonyban és Rozsnyón végezte. Már akkor megtanulta az európai világnyelveket és kitünő zongorázóvá képezte magát. A filozofiai folyam befejeztével jogásznak ment Eperjesre. Részt vett mint honvédtüzér az 1848-1849. szabadságharcban, s ennek végeztével bátyjához vonult Losoncra, majd a bécsi műegyetem növendéke lett; az ott töltött hat év alatt az egyetemet is látogatta s a fizikai és matematikai szakban képezte ki magát. 1857. kezdve haláláig a pesti ág. hitv. gimnázium tanára, illetőleg az utolsó 6 évben igazgatója is volt. Mint iró a természettudomány és a szépirodalom mezején működött. Fizikai cikkeket már az 50-es években közölt a folyóiratokban; első két önálló műve: Közönséges természettan a művelt rendek szükségeihez alkalmazva (Pest 1861) és Természettani földrajz (u.o. 1864), az kapitányságában a magyar hölgyek dijával tüntette ki, s ki is adta, a szerzőt pedig 1864. levelező tagjai közé sorozta, később a természettudományi értekezések szerkesztésével bizta meg. Kedvelt iskolakönyv volt Természettana (1867., második kiad. 1869, hatodik kiad. 1877). Készített egy fizikai műszótárt is, melyet a természetvizsgálók 1868. egri naggyólésén terjesztett elő. Értekezéseinek egy sorozata Természeti képek c. alatt 1869. jelent meg. G. verselgetett is, de csak egy nagyobb műfordítását adta ki; jelesül lefordította u. i. Camoes Luziádáját, mely a Kisfaludy-társaság kiadásában jelent meg bevezetéssel és jegyzetekkel (Pest 1864). E társaság 1867. tagjává is választotta. G. székét Határkérdések a szép- és természettudományok közt cimü értekezésével foglalta el. Emlékét legszebben bátyja örökítette meg: G. Gyuláról (Kisfaludy-társaság Évl. Uj folyam V., 1869-70).

3. G. Imre, festőművész, rajztanár, szül. Zay-Ugrócon (Trencsén) 1856 márc. 30. Atyja G. Lajos, ki az 1848-49. szabadságharcban honvédtüzé főhadnagy volt. Első oktatását az országos mmintarajztanodában és rajztanárképző intézetben nyerte, majd 1873. állami ösztöndijjal a müncheni festészeti akadémiára ment, hol előbb Seitz Ottó, később Brandt József tanítványa volt. A boszniai okkupáció idején részt vett a hadjáratban s itt nyert impressziók hatása alatt fogott hozzá az 1848-49. honvédtábor c. nagyobbszabásu olajképének megfestéséhez Münchenben. A kép csoportosításának élénkségével és szinezésének tartalmasságával a képzőművészeti társulat kiállításán oly nagy figyelmet keltett, hogy a főváros tanácsa az uj városház elfogadóterme számára mindjárt megvásárolta. G. Münchenből Munkácsy Mihály meghivására Párisba met, hol a Julien-féle École de peinture-t nagy szorgalommal látogatta. Mint párisi lakos állította ki az 1884. évi Salonban Táborba vonuló 1848. honvédujoncok cimü festményét s talán hosszasabban is a francia fővárosban marad, ha időközben meg nem nyilik Budapesten a Benczur Gyula vezetése alatt álló festészeti mesteriskola. Ez visszavonzotta hazájába, Benczur mellé, kinek vezetése alatt festette meg Asbóth tábornok Perednél, Zách Klára, valamint A király Szegeden cimü nagyobb méretü történelmi festményeit. Az utóbbi képe a király figyelmét is magára vonta s jelenleg a budai várpalota modern gyüjteményében látható. Kisebb, részben az 1848. szabadságharcról, részben a magyar nép életéből merített képeket birnak tőle még Luitpold bajor kir. regens-herceg, Lady Hamilton, a badeni nagyhercegnő, Koburg herceg, Andrássy gyula, Zichy Jenő, Zichy Nep. János és Zselénszky Róbert grófok. G. ujabban legörömestebb a Rákóczi-féle hadjáratokból veszi tárgyait s képei egytől-egyik a kor beható tanulmányozására vallanak. Kitüntetései közül fölemlítjük az 1879. székesfehérvári kiállítás ezüst-, az 1885. budapesti kiállítás bronzérmét s a müncheni 1876. internacionális tárlat köszöntő okiratát.

4. G. János, genre- és tájképfestő, szül. Pozsonyban 1837., megh. Budapesten 1892. máj. 31. Tanult a budapesti és bécsi politechnikumon. Báró Eötvös külföldi tanulmányutra küldte. Majd az orsz. minta rajziskola tanárává nevezték ki. A német festészeti irány hive volt, s még a tárgyak megválasztásában is örömest követte mestereit, amennyiben legszivesebben a családi élet édeskés, derüs jeleneteit festette. A nemzeti muzeum képtárában levő festménye például karosszékben szunyókáló apát ábrázol s mellette kis fiát látjuk, ki fölhasználva a kedvező alkalmat, csibukját tovább szíja. Utolsó éveiben néhány realisztikus tájképével keltett figyelmet.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is