Grimm

1. Firgyes Menyhért, báró, német születésü francia iró, szül. Regensburgban 1723 szept. 25., megh. Gothában 1807 dec. 19. Tanulmányai elvégeztével házi tanítója lett Schönberg grófnak s vele Lipcsébe s Párisba ment. Utóbbi helyen felolvasója lett a szász-gothai örökös hercegnek: zene-tanulmányai révén összeköttetésbe lépett Rouseeauval és általa Diderotval, d"Alembertrel, Holbach báróval, Epinay asszonnyal stb. Később Friesen gróf titkára volt; ennek halála után az orleansi heceg titkára, majd 1776. ügyvivője lett a gothai hercegnek, aki őt báróvá tette. A forradalom kitörésekor lhagyta Párist és 1795. orosz államtanácsos és miniszteri ügyvivő lett Hamburgban. Főműve: Correspondance littéraire, philosophique et critique (Páris 1812-13, 17 köt., Supplément hozzá u. o. 1814. ujonnan kiadta Taschereau, u. o. 1829-31; 15 köt., legujabban Tourneux, u. o. 1878-82; 16 köt.). E mű az 1753-91-iki francia irodalomnak bő történetét adja. Másik nevezetes műve G.-nek: Correspondance inédite de G. et Diderot (Páris 1829).

2. Henrik Gottfried, német orvos, szül. Sargstedtben 1804 jan. 21., megh. Berlinben 1884 dec. 24. A katonai orvostan terén számos áldásos ujítása által nagy érdemeket vivott ki. Eltörölte a kirurgusok intézményét, betegápolókat és betegvivőket ő képeztetett ki először a hadsereg számára. Neki köszönhető, hogy a hadügyminisztériumban külön katona-orvosi osztály létesült, az egészségügyi csapatok szervezését is ő kezdeményezte. Sok kitüntetésben részesült, igy a király személyorvosa lőn, a hadseregben pedig a legelső katonaorvosi rangot foglalta el.

3. G. Hermann, német iró, G. Vilmos fia, szül. Kasselben 1828 jan. 6. Filologiai és történelmi tanulmányait Berlinben és Bonnban végezte. 1873. a műtörténelem rendes tanára lett a berlini egyetemen. Mint iró először Ármin (Lipcse 1851) c. drámájával lépett föl, ezt követték Traum und Erwachen (Berlin 1854), Demetrius (Lipcse 1854) és Novellen (Berlin 1856, 2-ik kiad. 1862) c. költői munkái. Irodalmi és művészeti tanulmányait a kitünő Essays (Hannovera 1859) ésNeue Essays (Berlin 1865) c. müveiben tette közzé. Főműve: Leben Michelangelos (2 köt., Hannovera 1860-63; 6. kiad. Berlin 1890), mely nemcsak jeles műtörténelmi monográfia, hanem kitünő kulturkép is, hol a művész korának politikai és társadalmi viszonyait világítja meg. 1865-66. kiadta Über Künstler und Kunstwerke c. folyóiratot. Lefordította Homer Ilias-át (u.o. 1890). G. neje Arnim Gizella, Arnim Bettina leánya, a dráma terén próbálkozott néhány darabbal. l. Arnim (10).

4. G. Jakab Lajos Károly, a német filologia megalapítója, szül. Hanauban 1785 jan. 4., megh. Berlinben 1863 szept. 20. Steinauban nevelkedett, 1798. Vilmos öccsével Kasselbe ment a liceumra és 1802. már a marburgi egyetemen a jogi fakultás hallgatója volt. Wachler előadásai figyelmét a német nyelv eredetére és a német irodalom kincseire erelték, bár ezt az érdeklődést már Savigny jogtörténelmi kutatásai felkeltették volt lelkében. Savigny felhivására Párisba ment. 1805. szept. Kasselben segédtitkár lett a hadügyi kollegiumban, 1808. a vesztfáliai király könyvtárosává nevezték ki, 1809. pedig már hadbiró volt az államtanácsban. Szabad idejét az ó-német költészet és nyelvtudomány tanulmányozására fordította. Szorgalmának lső gyümölcse Über den altdeutschen Meistergesang c. munkája volt. Ezt követte Kinder- und Hausmärchen (Berlin 1812, magyarra ford. Nagy István, Pest 1861) c. népmesegyüjteménye. E munka megjelenésekor kedező fogadtatásra talált; 2-ik kötete 1815, a regeirodalmat tartalmazó, 3-ik pedig (3. kiadás 1856) 1822. jelent meg; már ezen időközben is szükségessé vált az 1-ső és 2-ik kötetet ismételten kiadni (20. kiad. 188), valamint az egészből egy kisebb kiadást rendezni. A rákövetkező évben G. kiadta az Altdeusche Wälder (Kassel 1813-16, 3 köt.) c. folyóiratot, melyet egy másik műve: Die beidenältesten deutschen Gedichte, das Lied von Hildebrand u. Hadubrand u. das Weissenbrunner Gebet (Kassel 1812) megelőzött. A mesterdalosoktól irt művét kivéve, G. eddigelé minden más munkáját Vilmos öccsével együttesen dolgozta át és adta ki. A választó-fejedelem visszatérése után, 1813. G.-t mint hesseni követségi titkárt a szövetségesek főhadiszállásához osztották be, majd 1814. jelentékeny része volt mint bizottsági tagnak Párisban, hol a franciák által elvitt irodalmi emlékek visszaadását eszközölték ki. Még ugyanezen évben visszatért Kasselbe, 1815. pedig a bécsi kongresszuson szerepelt, hol 1815. jun. maradt. Ez időben ismerkedett meg a szláv nyelvekkel, melyekkel később, amikor több ideje volt, ujra foglalatoskodott. E tanulmányának gyümölcse Wuk Stephanovitsch" Kleine serbische Grammatik, verdeutscht mit einer Vorrede c. műve 1816. Kasselben könyvtárnok volt Vilmos öccse oldalán, aki ugyanott titkári állást viselt. Már 1814. adta ki Bécsben Irmenstrasse u. Irmensäule, továbbá Silva de romances viejos c. munkáit, Berlinben pedig öccsével együtt a következőket: Der arme Heinrich von Hartmann von Aue és Lieder der alten Edda (A német fordítás uj kiadásban Hofforytól van, Berlin 1885). Amikor Kasselben könyvtári állásaikat elnyerték, következő munkáikat bocsátották a nyilvánoság elé: Deutsche Sagen (Berlin 1816-18, 2 köt.; 2. kiad. 1866); Irische Elfenmärchen (Lipcse 18126) és Crokers Crofton Fairy legends and traditions of the South of Ireland c. munkájának fordítását, melyhez előszót csatoltak. G. két legfontosabb munkája, mely a német régiségtudományban korszakalkotó, ugyancsak kasseli tartózkodásának idejébe esik: Die deutsche Grammatik (Göttinga 1819. 1. köt., 2-ik kiad. 1822; 3-ik kiad. 1840; 2-4. köt. 1826-37, 2-ik kiad. 1853; az 1. köt. bővített kiadása Scherer Vilmostól Grimm kézipéldánya után, Berlin 1870, 2 köt. 1875-78; a 3-ik kötetet Roethe-Schröder adták ki, Gütersloh 1890) és deutsche Rechtsaltertümer (Göttinga 1828; 3-ik kiad. u. o. 1881). G. nyevtanával a német ókor mélyebb megismeréséhez az első lépést teszi meg. A grammatika e munkában már nem ölt száraz, sematikus alakot; G. történelmi életet varázsolt beléje, melyben a német élet fejlődésének szabad folyást engedett, a multat minden mozzanatában és folyamában a jelen korig követte, igy a modern német filologiát megteremtette. Amennyire a Rechtsaltertümer c. munkája a legrégibb német jogi élet alapos megértésére szükséges, épannyira elkerülhetetlen az ó-német vallás megismerése céljából Deutsche Mythologie (Göttinga 1835; 4-ik kiad. Meyer E. H.-tól, Berlin 1875-78) c. munkája. Völkel főkönyvtárosnak 1829. bekövetkezett halála után a Grimm testvérek követelléseit nem elégítették ki, ezért ők hivó szóra Göttingába mentek, hol Jakab még ugyanazon évben rendes tanár lett, Vilmos pedig mint alkönyvtáros működött. Itt fejezte be a német grammatikát és a már említett mitologiát. Ebbe az időbe esnek G. kisebb munkái is: Hymnorum veteris ecclesiae XXVI. interpretatio theotisca (Göttinga 1830); Die angelsächsischen Dichtungen von Andreas und Elene (Kassel 1840); nagyobb munkái közül még Reinhart Fuchs (1834), melyben G. egymás mellett adja ki a középnémet Reinhart-ot, a németalföldi Reinaert-et, valamint más, középkori állatmeséket tartlamazó németé slatin költeményt, végül körülményes kutatásait az állatéposzról csatolja hozzájuk. 1837. a két testvért kiutasították Göttingából, mert résztvettek a göttingai hét tanárnak a hannoverai alkotmány megszüntetése elleni tiltakozásában. (V.ö. Grimm I., Über meine Entlassung, Basel 1838). Három évi visszavonultság után 1840. a berlini tudományos akadémia tagjaivá lettek, mely állással az egyetemen való előadásnak joga van egybekötve. Jakab a német jog régiségeiről 1841 április 30-án kezdette meg előadásait; ezen előadási jogukat azonban igen ritkán gyakorolták. Frankfurtban (1846) és Lübeckben (1847), a két germanista gyülésen, G. elnökölt, 1848. rövid ideig a frankfurti nemzetgyülésen volt, 1849. pedig Gothában. 1828. megjelent a Geschichte der deutschen Sprache (Lipcse, 2 köt.; 4. kiad. ugyanott 1880) c. munkája. Már korábban, Rechtsaltertümer c, munkájának függelékében megkezdte a népies jogi határozatok összegyüjtését Weistümer (Göttinga 1840-63. 4 köt.) cimen, mely gyüjteményből halála után még két kötet jelent meg (u.o. 1867-70, Register-kötet 1878). Többrendbeli különös kutatását Haupt Zeitschrift für deutsches Altertum nevü lapjában közölte, valamint Pfeiffer Germaniájában és a berlini akadémia Abhandlungen-jaiban; ez utóbbiból külön kiadásban megjelent egy értekezése: Über den Ursprung der Sprache (Berlin 1852. 7. kiad. 1879). Merkel Lex salica-jához irt előszóban kimerítően tárgyalta a Malberg-féle jegyzeteket. Késő öregségében, öccsével egyetemben kezdette meg életének legterjedelmesebb munkáját a Deutsches Wörterbuch-t (Lipcse 1852), amely hivatva volt az uj-német szókincset, amennyire csak Luthertől Goethéig az irodalomban képviselve van, feltárni: e művet halála után Hildebrand és Weigland folytatta, kikhez később társ gyanánt Heyne Móric és Lexer M. csatlakozott. Értekezései, recenziói, beszédei stb. Kleinere Schriften (berlin 18867-87, 8 köt; szemelvények belőle 2. kiad. 1875) cimmel jelentek meg, melyben önéletrajza is bennfoglaltatik. Személyének hű képét adják a nyilvánosságnak nagy mennyiségben átadott levelei: igy: Briefwechsel zwischen Jakob G. und. J. D. Graeter aus den Jahren 1810-1813 (Heilbronn 1877); Freundes briefe von Wilh. und Jakob G. (u.o. 1878); Briefwechsel des Freiherrn von Meusebach mit Jakob und Wilh. G. (u.o. 1880); Briefwechsel zwischen Wilh., und Jakob G. aus der Jogendzeit (Berlin 1880); Briefe an Hendrik Williem Tydeman (Heilbronn 1882); Briefwechsel zwischen Jakob und Wilhelm G., Dahlmann u. Gervinus (Berlin 1885. 2 köt.); Briefwechsel d. Brüder G. mit nordischen Gelehrten (u.o. 1885) stb. Hanauban a két G.-nek 1894. emlékszobrot emeltek.

5. G. János, német bányász, szül. Joachimshalban 1805 junius 24., megh. 1874 jun. 26. 1824. jött a selmeci bányászati akadémiára 1830. lett bányagyakornok. 1832. mint ideiglenes bányamérnöksegédet Erdélybe küldték s ottan 1834. kerületi bányamérnökké nevezték ki. 1838. Lobkowitz herceget kisérte utazásaiban, azután mint igazgató tért vissza Nagyágra 1840. behivták Bécsbe, 1841. kinevezték bányatanácsosnak és a pribrami bányák és kohók főnöke volt 1850-ig; ekkor a pribrami bányászati akadémia igazgatója lett. Nevezetesebb munkái: anleitung zur Bergbaukunde (1839); Grundzüge der Geognosie für Bergmänner (1856); Der kleingewerkschafliche Goldbergbau in Siebenbürgen (1858); Über das Vorkommen von Gold in dem Biharer Gebirge (1863); Über Gangablenkungen zum Unterschiede von Gangverwerfungen (1866). Die Erzniederlage u. der Bergbau von Offenbánya in Siebenbürgen (1868);Zur Kentniss des Ervorkommens bei Rodna in Siebenbürgen (1868).

6. G. Lajos Emil, német festő és rézmetsző, szül. Hanauban 1790 máj. 14., megh. Kasselben 1863 ápr. 4. Münchenben Hess Károly rézmetsző tanítványa volt, azután résztvett a szabadságharcban, 1816. Olaszországba ment, egy ideig Münchenben is tartózkodott, majd Kasselben telepedett le, hol 1832. az akadémia tanára lett. Sok kitünő eredeti rézkarcot készített, ezek közül a legismeretesebb az, mely a Madonnát ábrázolja szt. József, György ésÁgoston társaságában. 1840. és 1854. között rézkarcainak két gyüjteményét adta ki.

7. G. Vilmos Károly, német régiségbuvár, G. Jakab öccse, szül. Hanauban 1786 febr. 24., megh. Berlinben 1859 dec. 16. Élete nagyobb részét bátyja mellett töltötte, 1814. könyvtári titkár lett Kasselben, hol 1825. megnősült. 1829. bátyjával Göttingába ment és 1837. ő is osztozott annak sorsában, azután együtt éltek Kasselben. 1841. a berlini akadémia tagjává választotta. G. buvárlatainak tárgyát különösen a középkori német költészet képezte és a testvérével irottakon kivül munkái többek közt: Altdänische heldenlieder, Balladen u. Märchen, fordítás (Heidelberga 1811);Über deutsche Runen (Götinga 1821); Grave Rudolf (u.o. 1828, 2-ik kiad. 1844); a Hildebrandslied (u.o. 1830); Freidank (u.o. 1834, 2-ik kiad. 1860); a Rosengarten (u.o. 1836); a Rolandslied (u.o. 1838); Werner vom Niederehein (u.o. 1839); a Goldene Schmiede (Berlin 1840); Athis u. Prophilias (u.o. 1846); Silvester Konrad von Würzburgtól (Göttinga 1841); Exhortatio ad plebem christianam. Glossae Cassellanae (Berlin 1848) és az Altdeutsche Gespräche (u.o. 1851) s egyéb művek, melyeket kitünő jegyzetekkel és magyarázatokkal látott el. Főműve: Die deutsche Hendelsage (Göttinga 1829, 2. kiad. Berlin 1867; 3. kiad. Gütersloh 1890, melynek alapját már az Altdeutsche Wälder c. munkáiban vetette meg. Egyéb munkái: Zur Geschichte des Reims (Berlin 1852); Über deutsche Runen (Göttinga 1821); Über Freidank (Berlin 1840), kisebb dolgozatait Hinrichs Gusztáv adta ki (Berlin 1881-86, 4 köt., az első kötetben rövid önéletirás van).

Forrás: Pallas Nagylexikon