Grotius

Hugo, németalföldi államférfiu, szül. Delfben 1583 ápr. 10., megh. Rostockban 1645 uag. 28. Előkelő családból származott és tizennegyedik éveiben már a lejdai egyetemnek tanítványa volt, hol a hirneves Scaliger különös barátságára méltatta. 1598-ban Oldenbarneveld magával vitte Franciaországba. Ugyanezen évben nyerte el a doktori oklevelet. 1607. kinevezték Holland, Seeland és nyugati Frizföld közügyészévé. Nemsokára a tenger szabadságáról és a Batav köztársasság régiséréől irt fontos könyveket. 1613. Angliába küldték rendkivüli követül. Midőn innen visszatért, Rotterdam szindikusává lőn (1613). Szabad idejében Lukanus kiadásán ésa holland háboru történelmén dolgozott. 1616. a holland rendek megbizásából többedmagával Amsterdamba ment a türelem-ediktum elfogadtatása végett. Azonban fáradozásai hiábavalók voltak. Móric, a ravasz orániai fejedelem csel és erőszak által annyira megerősítette pártját, hogy 1618. Oldenbarneveldet, G.-t és Hogerbeetset a törvényes formák mellőzésével halálra itélték. G.-t azonban fölmentették, de élethosszig tartó fogságra és javainak elkobzására itélték. Neje csel utján könyves ládában szabadítá ki Löwenstein várából. Ekkor azután Antwerpenen át Párisba menekült, ahol 3000 livre évi járadékot nyert. Főfontosságu munkája az 1623. megjelent és XIII. Lajosnak ajánlott műve a háboru és béke jogáról (Hugonis Grotii de jure belli ac pacis libri tres). 1631 okt.-ben Rotterdamba vonult. Hazája oly hidegen és bizalmatlansággal fogadta, hogy csakhamar eltávozott. Egyideig Hamburgban tartózkodott, végül 1634 máj.-ban a svéd ország-kancellár Oxenstierna meghivására majnai Frankfurtba távozott, majd meg a svéd korona követe volt a francia udvarnál. Törekvései a katolikusok és a többi keresztény felekezetek egyesítésére gyanuba keverték és miattok elvesztette Oxenstierna bizalmát, 1645 elbocsáttatását kérte és ekkor Stockholmba, majd Lübeckbe ment. A vihar azonban Danzigtól nem messze partra vetette és sulyos betegen ért Rostockba, hol meghalt. Holttestét bebalzsamozták és templomba helyezték, később Delftbe szállytották, ahol a hálás utókor nagyszerü emléket emelt tiszteletére (1780). Siriratát ő maga fogalmazta: «Grotius hic Hugo est, Batavus, captivus et exul, legatus regni Suecia magna tui». Könyvtárát és kiéziratait a svéd királynő Vossius Izsák által 24000 frtért megvásároltatta. Teologiai munkáit fia Péter adta ki négy folians-kötetben. Az ó-szövetség magyarázatát Döderlein adta ki 1775. három kötetben Halleban. De veritate religionis christianae cimü munkája, melyet fogságában kezdett irni holland versekben, általánosan kedvező fogadtatásra talált, ötször fordították francia nyelvre, háromszor németre és majd minden nyelven megjelent, sőt khinai, maláji és arab nyelveken is. Történelmi munkái közül legnevezetesebb Amerika eredetéről irt műve. E nembe tartoznak az 1657. fiai által Amsterdamban kiadott történelmi munkái is: Hugonis Grotii annales et historiae de rebus Belgicis; Hitoria Gothorum, Vandalorum er Longobardorum. Mint költő különösen latin költeményei által tett hirnévre szert (első kiad. 1617). Három tragédiát is szerzett: Christus patiens, Sophompaneas, t. i. világüdvözítő és Adamus exul. (Kiad. Anthologiai graeca cum versione latina H. Grotii, edit, ab Hier. de Bosch. Ultraj. 1795-1798). Leveleiből unokái adtak ki egy gyüjteményt 1687-ben (2500 levél XI. Károlynak ajánlva), a többiek 1806. és 1809. láttak napvilágot; 1829. pedig ilyen cimmel. Epistolae ad Joh. Oxenstiernam et Joh. Ad. Salv. etc. ineditae, Harlem.

Forrás: Pallas Nagylexikon