Guizot

(ejtsd: gizó) Ferenc Péter Vilmos, francia államférfiu és iró, szül. Nimesben (Gard) 1787 okt. 4., megh. Val-Richer birtokán (Lisieuxnél, Normandiában) 1874 szept. 12. Atyját, ki ügyvéd volt, a rémunalom alatt kivégezték, anyja pedig Genfbe költözött, melynek gimnáziumában nyerte G. kiképeztetését. 1805. visszatért Párisba, hol a jogot végezte, 1807. pedig a berni Stapfer-családhoz szerződött mint nevelő. Ugyanott (1812) a sokkal idősebb Meulan Paula irónővel kelt egybe és nemsokára műveivel oly sikert aratott, hogy a párisi egyetemhez került mint a történet tanára. Első munkái valának a: Noveau dictionnaire universel des synonymes de la langue française (1809, 2 köt., 8. kiadás 1874); De l"état des beaux-arts en France et du Salon de 1810 (1811), Vie des poetes français du suecle de Louis XIV. (1813, 1. köt.); Annales de l"éducation (1811-15, 6 köt.) és Rehfues: Spanyolország 1808-ban c. művének fordítása (1811, 2 köt.). A restauráció után (1814) Montesquion abbé (belügyminiszter) titkárává választotta G.-t, akit az uj, szigoru sajtótörvény kidolgozásával is megbizott. A 100 nap alatt az udvart Gentbe követte; jutalmul a visszatérő XVIII. Lajos főtitkárának léptette elő az igazságügyi minisztériumban. Két évvel utóbb, midőn G. rendszabályai a déli vidékeken kitört royalista kihágásokkal (a fehér rémuralommal) szemben tehetetlennek bizonyultak, Barbé-Marbois igazságügyi miniszterrel egy időben beadta lemondását. Nemsokára azonban a pénzügyi minisztérium és államtanácsban találkozunk vele, hol Decazes, Royer-Collard és más politikai barátjaival a doctrinairek pártját alapította (l. Pallas Lexikon V. 397). 1819. röpiratban szellőztette az akkori képviselőház és kormányrendszer bajait és erre Decazes minisztertől a közigazgatás terén nyert alkalmazást. 1820. (Decazes-zal együtt) elbukott és most a tanári pályára tért vissza. Még a nagy közönség is tömegesen eljárt előadásaira, hogy a reakcionárius Bourbonok ellen tüntessen. Ezek alapján készült a Histoire des orogones du gouvernement représentatif c. munka 81821, 2. köt., 4. kiad. 1880), továbbá a Des conspirations et de la justice politique (1820); Les moyens de gouvernement et d"opposition dans actuel de la France 1820; és a Sur la peine de mort en matiere politique (1822) c. mű. 1824. a Villele-kabinet beszüntette előadásait és csak négy év mulva kapta meg ujra a Martignac-kormánytól a venia legendit. Ez években dicsekedhetett G. igaz népszerüséggel. Cousin, Villemain és ő (a «triumviratus») divatba hozta a Sorbonne előadásait. Ez években a következő munkák láttak napvilágot: Cours d"histoire moderne(1828-30, 6 köt.); a Histoire de l"empire romain jusqu "a la révolution française (4 köt., 14. kiad. 1886) és a Histoire de la civilisation en europe 81829, 19. kiad. 1883; magyarra fordította Grubiczy György, 2. kiad. 1879). A 20-as években azonfelül több becses történeti kutfőgyüjteményt is rendezett sajtó alá, mint a Collection des mémoires relatifs a l"histoire de France depuis la fondation de la monarchie française jusqu"au XVIII. siecle (31 köt.), valamint a Collection des mémoires relatifs al"hisoire de la révolution d"Angleterre 826 köt.). Ugyanakkor megtoldotta mablynak Observations sur l"histoire de France c. 3. kötetnyi művét egy kötettel, mely ezt a cimet viseli: Essai sur l"histoire de France 81824, 12. kiad. 1868). Az említett angol kutfőgyüjteménnyel kapcsolatban megirta I. Károly és a köztársaság korát vonzó, mesterkélten tollal és doctrinair-pragmatikus modorban (Histoire de la révolution d"Angleterre, I. Histoire de Charles I., 2 kötet; magyarra ford. Fésüs György, Pest 1866; Histoire de la république d"Angleterre et d"Olivier Cromwell, 2 köt., és Histoire du protéctorat de Richard Cromwell, 1 köt.). 1826. az Encyclopédie progressive szerkesztését vállalta magára, 1828. pedig a Revue Française-t alapította, 1830. Lisieuxben mérsékelt ellenzéki programmal képviselőnek választották és erre azután a bal középpárt többi tagjaival a Polignac-minisztérium és a juliusi rendeletek ellen szavazott.

1830. kezdődött G. tulajdonképeni államférfiui pályája. Jul. 30. Lajos Fülöp közoktatásügyi miniszterré tette, aug. 11. pedig a belügyi tárcát bizta rá, de mert G. Laffitte liberális elveitől idegenkedett, novemberben doctrinair társaival együtt elbocsáttatott. A Périer Kázmér-féle kabinetet mint az alkotmányos monarkisták vezére támogatta. 1832 okt. 11. Thiers és Broglie herceggel uj kabinetet létesített, melyben ujra a közoktatásügyi tárcát vállalta el. 1837. Thiersszel együtt visszalépett és azzal szövetkezve a Molé-kabinet ellen küzdött. 1839. Londonba ment követnek, ahol őt, tekintettel angol történeti dolgozataira és képzettségére, igen kedvezően fogadták; midőn azonban Anglia és három európai állam Franciaország keleti politikája ellen (1840 jul.) szövetséget kötött, Thiers külügyminiszter őt visszahivta. Thiers bukása után az uj kabinet feje, Soult tábornok G.-ra bizta a külügy vezetését (1840 október 28.). Ebben a (1848-iki forradalom előtti utolsó) minisztériumban végig a hatalom birtokában maradt; sőt Soult visszavonulása óta 81847 szept.) G. volt a kabinet lelke és feje és igy őt terheli az odium, hogy mint a király személyes politikájának készséges eszköze, az alkotmányos rendszert kompromittálta és a februáriusi forradalmat előidézte. 1848 elején G. maga is érezte, hogy a reánehezedő népszerütlenség átkát többé elviselni nem képes. Febr. 16., a monarkia fenmaradása érdekében tehát beadta lemondását, melyet Lajos Fülöp azonban nem fogadott el. Február 23. azután elbocsátotta ugyan kedvelt emberét, de akkor már későn volt és a forradalom elől király is, miniszter is Angliába futottak. Az ideiglenes kormány G.-t a charta megsértése és hazaárulás miatt vád alá helyezte, de utóbb opportunista szempontból beszüntették ellene az eljárást. G. mindazonáltal még 3 évig Angliában maradt, honnan több izben megkisérelte multját igazolni és az 1849. választoihoz intézett nyilatokozat értelmében (G. et ses amis) mint képviselőjelölt is fellépett, de óhaja nem valósult. 1851. visszatért Párisba, ahol kéz alatt a Bourbon és Orleans család kibékítése s közvetve a monarkia helyreállítása körül fáradozott. Az 1851 dec. 2. államcsiny megzavarta terveit és erre időszerünek tartotta Angliába visszatérni, hol azután tanulmányainak élt. A politikai élet zajától egy ideig teljesen elzárkózott és csak 1870. (május) foglalt nyiltlevelében a III. Napoleon császár által elrendelt plebiscitum mellett állást. Ez volt utolsó politikai szereplése. A nagy német háboru lezajlása után visszatért ugyan hazájába, de a politikai életben nem vett többé részt. A református egyházi zsinatokra azonban még eljárt és 1874., merev ortodox elveit hangoztatván, szakadást idézett elő az egyház kebelében. Azontul még csak egyszer fordult feléje a közfigyelem, amidőn a bonapartisták napfényre hozták, hogy G. fia 1855. III. Napoleontól 50000 frankot fogadott el. G. ezt annyira restelte, hogy becses képgyüjteményének egyik darabját eladta és a nevezett összeget Eugenia ex-császárnőnek felajánlotta, aki azonban azt visszautasította. Egy évvel később (1874) meghalt.

A már említett munkákon kivül még a következő művek említendők: Vie, correspondance et écrits de Washington (1839-40, 6 kötet), mely munkát az É.-amerikai unió megbizásából irta (magyarra ford. Gyerőfy Gy. és Szabad Imre, Pest 1851); De la démocratie en France (1849); Hist. de Washington et de la fondation de la république des États-Unis (3. kiad. 1850); Pourquoi la révolution d"Angleterre a-t-elle réussi? (1850); Monk, chute de la république et rétablissement de la monarchie en 1660 (magyarra fordították Gyerőfy G. és Szabad Imre, Pest 1851) és ennek folytatása: Études biographiques sur la révolution d" Angleterre (1850); a Cromwellról irt 3 (említett) munka 1854 és 1856); Nos espérances (1855); La Belguique en 1857 (1857). Becses emlékiratai: Mémoires pour servir a l"hist. de mon temps depuis 1814 jusqu-a22. février 1848 (1858-67, 8 köt.); Études sur les beaux-arts (1851), Méditations sur Pessence de la religion chrétienne (1864); Corneille et son temps (1852); Shakespeare et son temps (1852); L"amour dans le mariage (1855); Méditations sur la religion chrétienne dans ses rapports avec l"état actuel des sociétés et les esprits (1868); Mélanges biographiques et littéraires (1868); Mélanges politiques et historiques (1869); Le duc de Broglie (1872); Histoire de France, recontéea mes petits enfants (1870-75, 5 köt.), ehhez a munkához G. leánya, Witt asszony folytatást irt, mely 1789-1848-ig terjed (2 köt.) Hist. d"Angleterre, racontéeames petits enfaants (1877-78, 2 köt.). V. ö. Madame de Witt, M. G. dans sa famille et avec ses amis (1880) és Lettres de M.G.asa famille etases amis (1884), Jules Simon, Thiers, G., Rémusat (1885); Mazade, Portraits d"hitoire morale et politique du temps (1880). G.-t mint történetirót jellemzi Bardoux (a Revue de Páris-ban, 1894 szept. 16.); Trefort Á., Emlékbeszédek és Tanulmányok (Budapest 1881). G. a magyar tud. akadémiának kültagja volt. Emlékbeszédet Trefort tartott felette 1885. Simsich Pál pedig lefordította Értekezés az angol forradalom története felett c. művét (Pest 1851).

G. első neje, Meulan Paula Erzsébet Sarolta (szül. 1773., megh. 1827 aug. 1.), mint irónő szerzett némi hirnevet és férjét is segítette irói munkálkodásában. Főbb művei: Essais de littérature et de morale (1802) és Éducation domestique (1826 2. köt.). G. második neje, Dillon Margit André Erzsébet, első nejének rokona, szül. 1804 márc. 20. és szintén több nevelésügyi munkát irt. (Ilyen a Caroline c. mű is, Páris 1837). Megh. 1833 márc. 11.

Forrás: Pallas Nagylexikon