Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Gusztáv Ado... ----

Magyar Magyar Német Német
Gusztáv Ado... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Gusztáv Adolf

1. svéd király, a 30-éves háboru egyik kiváló hőse, I. Gusztávnak unokája, IX. Károly király és második neje, holsteini Krisztinának fia, szül. Stockholmban 1594 dec. 9. (19.), elesett a lützeni csatában 1632 nov. 6. (16.). Fényes tehetségei gondos nevelők keze alatt szépen fejlődtek. Atyja korán bevezette a birodalmi tanács és a haditanács ülésibe, 1611 okt. 30. követte atyját a trónon. először is kibékíté a IX. Károlytól kiméletlen szigorral sujtott nemességet. nem törülte le ugyan kiváltságait, sőt még egyben-másban szaporította azokat; de ennek fejében rávette a nemeseket, hogy hadi kötelezettséget vállaljanak, avagy pénzen váltsák meg magukat ez alól. G. azután a közigazgatást és uj perrendtartást léptetett életbe, mely a pórokat az urak önkénye ellen védte. 1617. uj szabályzatot adott ki a birodalmi gyülés tanácskozásaira vonatkozólag. A közjólét emelése körül is fáradozott, számos tönkrejutott s elpusztult várost ujra felépíttetett, a hajózáson és bányászaton lendített, stb. nem kevesebb, sőt mondhatni fényes sikerrel működött a külügyi politika terén. Legelső háborujában ugyan, melyet a dánokkal viselt (kik akkoriban Svédországnak déli részeit tartották megszállva), még nem mosolygott rá a szerencse és igy G. kénytelen volt az 1613-iki knänöi békekötés értelmében Kalmart, Ölandot s Elfsborgot Dániától 1 millió talléron visszaváltani. Második, az oroszok ellen indított háboruját azonban már fényes siker kisérte; az 1617. kötött stolbovai békében Kareliát és Ingermannföldet kapta s Livoniára is nyert igényt. 1621. kezdé meg harmadik háboruját, még pedig a lengyelek ellen, kiknek királya, Zsigmond (szintén a Wasa-család sarja), őt törvényes svéd királynak elismerni vonakodott. Miután Zsigmond G. utolsó föltételeit is elutasította, a svéd király 1621 jul. elején 20000 harcossal átkelt a tengeren és a Düna torkolatánál kikötött lengyel földön. Kilenc évig folyó háboru után, Zsigmond és teljesen kimerült népe a győzedelmes svéd királlyal 6 évi fegyverszünetet kötött (1629 szept. 26.,) amelynek értelmében G. Livoniát, Esztoniát és Kurlandot nyerte és azonfelül a porosz Memelt, Pillaut, Braunsberget és Elbinget is megrakta svéd őrséggel. Ilyenformán a «mare balticum» nagyjából csakugyan «mare suecicum»-má alakult és G. már-már megközelítette végcélját.

Már a lengyel háboru folyamában fordította G. a német viszonyokra figyelmét s arra határozta el magát, hogy a földre tiport német protestánsoknak segélyére siet. ezt sürgette Richelieu francia miniszter is, a Habsburg-ház elleni európai szövetség éltető szellem, aki a főcsapást éppen G.-ra bizta, kit tetemes pénzösszegekkel is segíteni hajlandónak nyilatkozott. G. tahát nem kizárólag vallási indokokból indult a német protestánsok segélyére (mint ezt a prot. irók állítják), sem kizárólag politikai okokból és hódítási vágyból (mint ezt a kat. irók mondják). Lelkében a vallásos buzgóság lángja együvé olvadt a dicsőség s hatalom utáni vággyal. Mihelyt a svéd birodalmi gyülés hadi céljait helybenhagyta, 1630 jul. 6. 130000 kitünően fegyverzett és mintaszerüen fegyelmezett katonával kikötött Usedom sziget északi fokán. Mihelyt Richelieutől a bärnwaldei szerződés értelmében (1631 jan.) a segélypénzeket megkapta és Usedom, Wollin és Rügen szigeteket kézrekerítette, a Keleti-tenger melléktartományaiból, ugyszintén Finnországból a táborba rendelt pótcsapatokkal pedig 40000-re növelte seregét: hozzáfogott Pommerániának és Mecklenburgnak rendszeres meghódításához. Mihelyt e feladattal némileg elkészült, egyenesen Berlinnek tartott, hogy sógorát, György Vilmos brandenburgi választófejedelmet a maga részére nyerje. Midőn pedig György ettől vonakodott, G. ágyukat szegezett neki a palotának és erre a meghökkent György aláirta a szerződést. Eközben azonban nagy csapás érte a prot. ügyet: Tilly és Pappenheim ugyanis, a kat. liga hadvezérei, a fontos Magdeburgot, a protestantizmus e végbástyáját elfoglalták és szörnyen elpusztították (1631 máj.). Magdeburg lángjai G. táborába késztették a habozó prot. fejedelmeket és ezek között a Tilly bandái által kifosztott Szászországnak urát is, János György választó-fejedelmet, kinek hada szept. 15. Düben mellett a svéd sereggel egyesült. Itt, Szászország földjén került azután a dolog kenyértörésre a császáriakkal. Szept. 17. G. a diadalokban megőszült, soha le nem győzött Tillyt Breitenfeld mezején (Lipcsénél) megtámadta és teljesen megverte. Ez a diadal egész É.-Németországot a győző kezébe adta, kit különösen a polgárság fogadott Messiásként. Mig most a szászok és a Ferdinándtól kiüzött cseh prot. nemesek gróf Arnium alatt Csehországba törtek és Prágát bevették, addig G. maga hős katonáival Frankónián keresztül, melynek rendjei hercegek üdvözölték, majnai Frankfurt felé nyomult és Mainzban ütötte fel téli szállását.

A fényes sikerek merészebb vágyakat ébresztettek lelkében. Előbb azonban teljesen le kellett győznie a katolikus pártot és e célból 1632 márc. a Rajna és Majna mellékén Nürnbergbe és innen Donauwörthbe indult, hol átkelvén a Dunán, Bajor Miksa országának szivébe nyomult. Április 15. kierőszakolta a Lechen való átkelést és Rain falunál utolérte Tillynek visszavonult hadát, mely fölött most ujra diadalt aratott. G. erre a védtelen Münchenbe tartotta bevonulását. Egész Bajorország (Ingolstadt kivételével) nyitva állott most előtte, és az osztrák tartományok is védtelenek voltak. Eközben a rettegő Ferdinánd császár mindent megtett, hogy a svédek támadásától szabaduljon. De még a rokon spanyol udvar sem küldött segélyt és hasztalanul könyörgött követe, Pázmán Péter VIII. Orbán pápa előtt segélyért. A végső inség pillanatában a császár a nemrég csufosan elbocsátott Wallensteinhoz fordult segélyért, aki a neki felajánlott fővezéri hatalmat csak a császárra nézve sulyos föltételek alapján fogadta el. G. Nürnberg melletti megerősített táborában várta be nagy ellenfelének támadását, ki azonban szintén erősített tábort ütött, ahonnan 11 hétig tétlenül nézte a svédek sáncait. G. elvégül beleunt a várakozásba és szept. 3. maga intézett rohamot Wallenstein sáncai ellen, melyet azonban ez véresen visszavert. G. erre otthagyva ellenfelét és ujólag délnek készült; e midőn arról értesült, hogy Wallenstein északnak indult, hogy az elpártolt szász fejedelem országát tüzzel-vassal pusztítsa: Wallenstein után sietett és vele nov. 8-16. Lützen mezején mérte össze fegyvereit. Mind a két fél bámulandó hősiességgel harcolt, de a diadal mégis már a svéd zászlók részére hajolt, midőn a rövidlátó svéd király a csata hevében nagyon is közel lovagolt egy császári vértes-ezredhez. Ekkor több golyótól halálosan találva, lováról lebukott. Ama helyet, melyen másnap összetaposott tetemét megtalálták, utóbb kőemlékkel jelölték meg, mely most is megvan. Tetemét gyászoló hivei hazavitték Svédországba. A svéd seregben egyébiránt hősi vezérének elhunyta oly fanatizmust szült, hogy negyedszer is visszafoglalták a császáriak ágyuit és Wallensteint csufos futásra kényszerítették. G. halála pótolhatatlan veszteségnek bizonyult nemcsak Svédországra, hanem a német protestánsokra nézve is. neki köszönte Svédország, hogy az európai nagyhatalmak sorába emelkedett; a protestantizmus pedig legnépszerübb hősét vesztette e ritka műveltségü s tiszta jellemü hősben, kit még ellenfelei is tisztelettel és bámulattal emlegettek, mint ezt Caraffa bibornok szavai tanusítják: Gustavus rex, cui parem Suecia nullum, Europa aucos dedit. («G. király, akihez foghatót Svédország egyet sem, Európa csak keveset szült.») Számos kitünő hadvezér került ki iskolájából, kik a svéd csapatokat a harmincéves háboru végéig diadalról-diadalra vezérelték, G. emlékét Svédországban ugy, mint külföldön, többrendbeli műemlék őrzi. Igy Gotenburgban, Lützen- és Göritznél s Brémában. Ezeknél maradandóbb a Gusztáv Adolf-egyesület (l.o.),  mely Németországban, de a szomszéd államokban is a prot. egyház és iskolák hathatós támaszává lett. - G. először Brahe Ebba grófnővel folytatott szerelmi viszonyt, kit azonban nem vehetett nőül. Később Mária Eleonorát, János Zsigmond brandenburgi választó-fejedelem leányát vette nőül, kitől egy leánya, Krisztina született.

2. G., svéd király, III. Gusztáv fia s utóda, szül. Stockholmban 1778 nov. 1., megh. számkivetésben St. Gallenban 1837 febr. 7. Atyja megöletése után 81792) a rendek azonnal királynak kikiáltották, egyelőre azonban kiskoruságának idejére nagybátyját, Károly södermalandi herceget (utóbb XIII. Károly király) rendelték melléje kormányzóul. 1796 nov. 1. után G. maga kezdett uralkodni. Az uj fejedelem nem volt jó hajlamok és tehetségek hijával, de az atyjától örökölt makacsság és kalandvágy jó tulajdonságait teljesen ellensulyozták. Trónralépése után egy mecklenburgi hercegnővel váltott jegyet; nemsokára azonban II. Katalin cárnő sürgetésére otthagyta aráját és a cárnő rokonát, Alexandra Paulovna hercegnőt jegyezte el. A döntő pillanatban azonban vonakodott aláirni a házassági szerződést, miáltal a cárnő boszuját vonta magára. 1797. azután Friderika badeni hercegnőt vette nőül. 1800 az I. Pál orosz cár által alapított semleges szövetségbe lépett; mindazonáltal szövetségesét, Dániát, az angol hajóhad boszuhadjáratával szemben cserben hagyta. 1802. pártot cserélt és Angliához szegődött, melytől Barthélemy szigetét kapta vissza. 1803. Karlsruheba utazott apósához, kinek udvarában az elüzött nápolyi Bourbonok restaurációjának érdekében és az éppen akkor Napoleon parancsára Baden területén elfogott és Vincennesbe vitt enghieni hercegnek megmentése érdekében működött. Midőn pedig Napoleon a herceget mégis főbelövette, G. a regensburgi birodalmi gyülésen ezt az igazságtalan tettet gyilkosságnak bélyegezte, amit kivüle csak I. Sándor cár mert még megtenni. Stockholmba való visszatérése után segélypénzek fejében teljesen Angliához csatlakozott és minden alkalommal tüntetett Napoelon ellen, ki őt viszont a Moniteur-ben lehordta és gyalázta. Viszonyzásul G. a császárt hivatalos oklevelekben is gyilkosnak nevezte és követe által a francia befolyás alatt álló német rendi gyülést is becsmérelte. Midőn a porosz király a fekete sasrenddel utasította vissza, hogy olyan rendjeltől, melyet gyilkosok is viselnek, írtózik. Ezek dacára az 1806-7. porosz-orosz háboru folyamában semleges állást foglalt el, 1807 jul. 3. a fegyverszünetet is felmondotta, minek az lett a következménye, hogy a diadalmas császár a tilsiti békében Stralsundot és Rügen szigetét Svédországtól elvette. E veszteség G.-ot egészen Anglia karjaiba hajtotta, mely állammal 1808 febr. 8., nem törődvén a biztosra vehető francia és orosz hadizenettel, szoros véd és dacszövetséget kötött. Igy hát bekövetkezett az orosz háboru, melynek folyamában az oroszok Finnországot teljesen elhódították. Végre pedig azzal tetőzte szeszélyes és oktalan politikáját, hogy a svéd nemességet és sereget megvető magatartásával a végsőre ingerelte. Ennek következménye nem is késett. 1809 március 7. a norvég határon állomásozó svéd serege Cederström és Adlersparre tábornokok vezérlete alatt felkelt és Stockholmba indult a király ellen. G. ennek hirére ugyan mássereget akart gyüjteni és e célra 2 millió tallért kért a banktól, ez azonban a kölcsönt megtagadta és erre Klingsporr és Adlercreutz fővezérek március 13-án a boszujával fenyegetőző királyt lefegyverezték és március 24. Gripsholmban elzáratták. G. erre megnyugodott sorsában és vonakodás nélkül irta alá lemondását, melyet az összeesküvők a rendek elé terjesztettek. A birodalmi gyülés május 19. nemcsak helyeselte a történteket, hanem G.-t és összes örököseit mindörökre trónvesztettnek nyilatkoztatta; a kormányt pedig junius 5. Károly södermanlandi hercegre ruházta, ki azután XIII. Károly néven a trónra lépett. A letett királynak a rendek egyébiránt 66666 tallér évi nyugdijat utalványoztak, 1824. azonban a családnak kifizetett 721419 tallér végkielégítéssel megváltották magukat e kötelezettség alól. G. maga semmit sem fogadott el ebből az összegből, ugy hogy utóbb sanyaru viszonyokkal kellett megküzdenie. A rendek Wissings-Ö szigetét rendelték neki tartózkodási helyük, ő azonban előbb Svájcban, 1810. Szt. Pétervárott, 1811. Londonban, 1815. Bécsben, 1827-29. Lipcsében és utoljára St. Gallenban (Svájcban) lakott. Eleintén Gottorp gróf neve alatt élt, utóbb pedig Gustavson ezredes neve alatt. A bécsi kongresszus G.-nak azt a kérelmét, hogy fiának itélje oda a svéd koronát, elutasította. nejétől 1812. vált el. 1814. pedig a szentföldre készült, de utközben Moreában visszafordult. Mindvégig rabszolgája volt nyughatatlan, szeszélyes természetének. - Egy fiut (G. VI.) és két leányt hagyott hátra; ezek közül Zsófia Vilhelma 1819. Lipót badeni nagyherceghez ment nőül (megh. 1865.); mig a másik: Cecilia, az oldenburgi nagyhercegnek lett neje (meghalt 1844.) G.-től több munka maradt hátra. Ilyen: Elmélkedések első hadi tetteim fölött (franc., és német);Über die unbeschränkte Pressfreiheit (Aachen 1833); Der 13. März oder die wichtigsten Thatsachen der revolution von 1809 (St. Gallen 1835).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is