Károly Ferdinánd, német költő és iró, szül. Berlinben 1811
márc. 17., megh. Sachsenhausenben 1878 dec. 16. Teologiai és filologiai
tanulmányait a berlini egyetemen végezte. Miután 1830. De diis fatalibus c.
filologiai munkájával pályadijat nyert, a juliusi forradalom idején
megalapította a Forum der Journalliteratur c. kritikai folyóiratot, melynek
hasábjain menzel Farkas irta hires Goethe-ellenes birálatait. 1831. Menzel
meghivására Stuttgartba ment, hol annak Litteratur-Blatt c. lapjának
szerkesztésében részt vett. Névtelenül megjelent munkái ez időből: Briefe eines
Narren an eine Härrin (Hamburg 1832) ésMaha Guru, Geschichte eines Gottes
(Stuttgart 1833) c., a pápaság ellen irt szatirikus regénye. Tisztán
szépirodalmi dolgokat is irt akkor, igy Novellen (Hamburg 1843) c. kötetét és
Nero drámáját (Stuttgart 1835), bár ez időtájt a politika inkább vonzotta.
Nemsokára vezére és előharcosa lett az «Ifju Németország» mozgalomnak, mely a
liberális politikától vezetve, az irodalomban is uj utat tört. Ily irányban
dolgozott a fiatal iró, amikor Heidelbergában és Münchenben jogot tanult.
Ezután felváltva élt Berlinben, Lipcsében, Hamburgban, midőn a Morgenblatt és
Allgemeine Zeitung munkatársa volt. Az itt irott dolgozatai: Novellen (Hamburg
1834), Soiréen (Frankfurt 1835), Oeffentliche Charaktere (Hamburg 1835) c.
összegyüjtve jelentek meg. menzellel meghasonlott és M. m. Frankfurtba ment,
hol Duller Phönix c. lapjának szerkesztésében segédkezett. Ez időben jelent meg
Wally die Zweiflerin c. betegesen tulzott novellája, mely teologus körökben
izgalmat okozott (Mannheim 1835, 2. kiad. Frankfurt 1852), ezt követte
Vertraute Briefe über F. Schlegels Lucinde c. feltünést keltő munkája (Hamburg
1835). Menzel följelentésére az előbbi munkát elkobozták, G.-t három havi
börtönre itélték, az ifju Németország irodalmi működését pedig betiltották.
Fogságában kidolgozta Zur Philosophie der Geschichte (Hamburg 1836) c.
Hegel-ellenes munkáját. Kiszabadulván fogságából, megnősült és M. m.
Frankfurtban telepedett le, hol több évig élt, irodalmi működésében a
cenzurától korlátozva. Itt irta Bulwer néven Beiträge zur Geschichte der
neuesten Litteartur (Stuttgart 1836), Götter, helden, Don Quixotte (Hamburg
1838), Goethe im Wendepunkte zweier Jahrhunderte (Berlin 1836) és Die
zeitgenossen (Stuttgart 1837) c. korrajzait, melyeket összegyüjtött műveiben
Säkularbilder néven vett föl. Die Deutsche Revue és Frankfurter Börsezeitung
lapjainak kiadását betiltották és csupán a Hamburgban kiadott Telegraph für
Deutschland volt hosszabb életü. E lapokban megjelent dolgozatait következő
könyvekben adta ki: Vermischte Schriften (4 köt., Lipcse 1842-50) és Aus der
Zeit und dem leben (u.o. 1844). Ez időben kiadott egyéb művei: Skizzenbuch
(Kassel 1839); Die rote Mütze und die Kapuze (Hamburg 1838); Börnes Leben (u.o.
1840); König Saul (u.o. 1839); és Richard Savage (Lipcse 1842, 6. kiad. Jena
1882; magyarra fordította Lukács Lajos) drámák: Seraphine (Hamburg 1839) és
Basedow und seine Söhne (Stuttgart 1839) regények. Ezután irt számos szinmüve
közül legnagyobb népszerüségre Uriel Acosta (1847; 12. kiad. Jena 1889) tett
szert; egyéb drámái: Zopf und Schwert (1844, 10. kiad. u. o. 1882; magyarra
ford. Szilágyi Sándor, Kolozsvár 1845); Das urbild des tartüffe (1847; 5. kiad.
u. o. 1882); Königslieutenant (1852; 9. kiad. u. o. 1889); Patkul (1841);
Pugatscheff (1846); Wullenweber (1848); Phillip undperez (1853); Werner oder
herz und Welt (1840);Der 13. November (1842); Ein weisses Blatt (1844);
Ottfried (1854); Ella Rose (1856); Liesli, Die Schule der Reichen (1841); Lenz
undSöhne (1855); s végül Lorbeer und Myrte (1855) történeti jellemrajza, melyek
összegyüjtve Dramatische Werke (9. köt., Lipcse 1842-57; legujabb kiad. Jena
1880) c. jelentek meg. Többszöri utazás után, melyek egyikének eredménye a
Briefe aus Paris (2 köt., Lipcse 1842) volt. M. m. Frankfurtba tért, hol
szétszórtan megjelent iratait átdolgozta és összegyüjtve Gesammelte Werke (12
köt., Frankfurt 1845-46) c. adta ki.
1847-51. a drezdai udvari szinháznál dramaturg volt; innen
mint a Schiller-alapítvány főtitkára Weimarba ment (1862), hol a már ugyis
beteges férfit környezetének örökös ellenségeskedése és különösen Schmidt
Julián kritikai támadásai annyira elkeserítették, hogy egy utazása alkalmával,
1865 jan. 15., Friedbergben öngyilkos akart lenni, de megmentették; ezután
néhány évig több gyógyintézetben élt, hol egészsége ismét helyreállt. 1870.
Berlinbe ment, hol irói működését nagy szorgalommal uj megkezdte. Idegbaja
1873-74. Olaszországba üzte, honnan Wieblingenbe, Heidelbergába ment, majd
pedig Sachsenhausenben telepedett le, hol tüzvész alkalmával szobájában
megfuladt. A német irodalomban elsőrendü állást vivott ki, főkép: Die Ritter
vom Geiste (9. köt., Lipcse 1850-52; 6. kiad. Berlin 1881) és Zauberer von Rom
(9. köt., Lipcse 1859-61; 4. kiad. Berlin 1872-73) c. nagyszabásu
irányregényeivel. Hasonló művek die Diakonissin (Frankfurt 1855) és Die kleine
Narrenwelt (u.o. 1856). 1852-62. a népszerü Unterhaltungen am häuslichen Herd
c. folyóiratot szerkesztette. Későbbi művei közül nevezetesek: történelmi
regénye Hohenschwangau (5 kötet, Lipcse 1867), Die Söhne Pestalozzis (3 köet,
Berlin 1870) padagogiai és Fritz Ellrodt (3 köt., Jena 1872; 2. kiad. 1874)
történelmi regénye. Ez időben megirt tárcáit Lebensbilder (2. kiad., Stuttgart
1874) c. adta ki. Egyéb művei: Vom Baume der Erkenntnis (u. o. 1868); Die
schönern Stunden, Rückblicke (2. kiad. u. o. 1869); továbbá Der westfälische
Friede és gefangenen von Metz 81872) szinmüvek. Utolsó regénye: Die neuen
Serapionsbrüder (3. köt., Boroszló 1877; 2. kiad. 1878) szociális irányu.
Érdekes még a Rückblicke auf mein Leben (Berlin 1876) c. biográfiája. összes
munkái Jenában jelentek meg (1. sorozat, 12 köt., 1873; 2. sorozat, drámai
munkák, 1881-82).
Forrás: Pallas Nagylexikon