Gyémánt

Kristályai (oktaéder, rombdodekaéder, triakisz-oktaéder, tetrakisz-hexaéder és hexakisz-oktaéder) nagyon ritkán egészen szabályosak, rendesen gömbölyített lapuak, sokszor egészen golyószerüek. Leginkább magános kristályokban terem, de némelykor sugarasan szálas golyókban is, amikor bort neve, v. fekete kristályos halmazokban: karbonado v. karbonát, melynek elégetésekor 2 %-ig is marad hátra hamu. Ikerkristályok sem ritkák. Az oktaéder-lapokon néha háromszögletü, a kocka lapjain pedig négyszögletü mélyedéseket tapasztalni. A legkeményebb ásvány, minden más ásványt megkarcol. K. 10. Az oktaéder-lapok irányában tökéletesen hasad; fs. 3,52-3,6. Szinei igen sokfélék; a viztiszta, teljesen szintelentől kezdve ugyszólván minden szinben találták már, fekete kristályok is ismeretesek. Legritkábbak a vörös, zöld és kék szinüek, valamint általában a sötét szinü Gy.-ok leggyakoriabbak a sárgák és barnák és általában a világosabb szinüek. A teljesen átlátszók a fényt kitünően tükrözik vissza, sima lapokon gyönyörüen ragyognak, a fényt kitünően törik, minélfogva a legpompásabb szivárványszineket játsszák. Egynémely Gy., ha vagy 1/4 óráig a napfény süt rá és azután teljesen sötét helyiségbe kerül, kissé világít, vagyis foszforeszkál. Vegyi szerek nem hatnak reá. Oxigénben széndioxiddá égethető; közönséges levegőn kékibolyaszinü lánggal ég széndioxiddá. A levegőtől elzárva nem ég el, felületén azonban egy kevéssé megfeketedik, grafittá változik. - A Gy.-ot sokáig eredeti fekvőhelyről nem ismerték. Homok, agyag és kavics közt találták leginkább és ma is még legnagyobb mennyiségét ezen anyagokból bányásszák. Egyedüli anyakövéül a braziliai itakolumit-ot, a csillámban dus quarcpalát ismerték, amelyben azonban a Gy. igen ritka. Ujabb időben különösen Dél-Afrikában és Braziliában a Gy.-ot megtalálták különféle anyakövekben, nevezetesen eruptiv jellegü olivin kőzetben, eruptiv brecciában és konglomerátokban stb., amiért ma már a nagybecsü drágakőgyüjteményekben anyakövében is látható. Nemes fémek és egyéb drágakövek, valamint különféle ásványok, mint arany, platina, topáz, krizoberill, turmalin, andaluzit, anatas, zirkon, rutil, gránát, diaszpor, ónkő, tantalit, spinell, gyakori kisérői. - Legrégebben ismert termőhelye Kelet-India, a Dekani-felföld, innen kerültek elő a hires nagy Gy.-ok. Évszázadok bányászata majdnem tökéletesen kimerítette az ottani Gy.-telepeket. A Gy.-ot termő hordalék ott 30 cm. vastag quarc- kavics- és konglomerát-réteg; alig egy-két méter mély gödröket ásnak, kihordják onnan a törmeléket és ferdén állított deszkákon vizzel leöntözik, iszapolják, a maradékból pedig kézzel keresik és szedik ki a Gy.-okat. Madras tartományban, bellary vidékén rózsaszinü pegmatitban és gnájszban is találják zafir és rubin társaságában. Az indiai szigetek közül Borneo és Szumatra is szolgáltatott ugyanazon előfordulási körülmények közt egy kevés Gy.-ot. Az indiai Gy.-kereskedelem földjei Madras és Benares. Legtöbb indiai Gy. kerül ma a Ganges déli partvidékéről Bandalkhand környékéről, ahol évenként vagy 1 millió forint értékü követ találnak. Kelet-India után Brazilia földjéből, nevezetesen pedig a Minas Geraes tartományban, Tejuco vagy Diamantina vidékéről és a Bahia tartomány területéről, került ki a legtöbb Gy.; 1727 óta tart a bányászat, melynek jövedelmezősége jelenleg már szintén erősen csökken, a braziliai Gy. is fogyóban van. 150 év alatt összesen vagy 13 millió karát, vagyis 26 métermázsa Gy. került ki Braziliából, mintegy 200 millió forint értékben. Itt is leginkább a folyómedrek kavicsaiban, az u. n. cascalho-ban találhatók, továbbá itakolumitban, barna vastartalmu quarc-konglomerátban és egy telér-kőzetben, mely a Gy.-nak anyakőzete. A Gy.-ot tartalmazó kavicsot a száraz évszakban összehalmozzák, az esős időszakban iszapolják, mossák és kézzel keresik ki belőlük a Gy.-okat. Bahia tartományban 1840 körül fedeztek fel a Gy.-bányákat. La Chapada finom homokjában találni, mint kizárólagos termőhelyen, a karbonado-t, mely 1000 karátos darabokban sem ritkaság. 1882 óta Salobro vidékén (Bahia) folyik a legserényebb Gy.-bányászat. A braziliai Gy.-ok között a nagyobbak igen ritkák, v. 10000 drb Gy. között rendesen csak egy akadt, mely 20 karátos lehetett, 8000 legalább is olyan volt, mindegyikük egy karátot sem nyomott. A braziliai Gy.-ok fő kereskedelmi helyei: Rio de Janeiro és Bahia. Az uráli, a mexikói, a kaliforniai, az uj-dél-walesi, az arizonai, az észak-karolinai, georgiai előfordulások csekély fontosságuak. Nem sokkal nagyobb az ausztráliai termőhelyek (Bingera és Mudgee) jelentősége sem, ahol a Gy.-ot tartalmazó áradmányok bazalt-erupciók közelében vannak. Igen nagy jelentőségüek azonban a délafrikai, vagyis fokföldi Gy.-mezők, ahol az Oranje és a Vaal közötti területen, nevezetesen pedig Nyugat-Griqua tartományban a Gy. termése a legutóbbi években oly rohamosan emelkedik. hogy Gy.-tulprodukciótól és ennek következtében a Gy. értékének erős hanyatlásától lehet tartani. 1867. egyetlenegy Gy.-lelet adta meg az indítékot arra, hogy a Fokföldön óriási területen valóságos kincsbányászat induljon meg. Afrika 1867 óta 50 millió karát, vagyis 10250 kg. Gy.-ot hozott a piacra. Évenként átlag vagy 3,8 millió karát a termés, kerek számban 780 kg. A fokföldi, vagyis a Cap-Gy.-ok között a teljesen szintelenek igen ritkák, számuk a 2%-ot sem éri el; leggyakoribbak a világos-sárga szinüek, ugy hogy a sárga szinü Gy.-ok a fokföldieket különösen jellemzik; persze értékük is csekélyebb a többi termőhelyénél. A Gy.-ok bőséges találtatásán kivül igen nevezetes körülmény az, hogy a fokföldi bányák már a két első tiz évben annyi nagy Gy.-ot szolgáltattak, amennyi a világ többi összes Gy.-bányáiból együttesen nem került ki. Mig p. Braziliában alig 2-3 évenként akad egy 20 karátos Gy., addig Afrikában a 80-150 karátos kövek is nemcsakhogy nem ritkák, hanem ezrével kerültek már elő. 1870-ig csakis másodlagos fekvőhelyen találták a Gy.-ot a Fokföldön is, azonban később a kimberley-i bányákban anyakövében is feltalálták, nevezetesen a kékes szinü (blue ground) szerpentines kőzetben, melyről ujabban bebizonyosodott, hogy eruptiv olivin kőzet. A Gy.-bányákat a Fokföldön két csoportra különíthetni, u. m. olyanokra, melyeket vizek közelében kavicsrétegekben találni: vizes bányák, és olyanokra, melyeket a vizektől távol találni: száraz bányák. A vizes bányák kavicsrétegei helyenként 60 m. magasságra is felhuzódnak a vizek szintája fölé és helyenként 12 m. vastagok. A vizes bányákban kiásott kavicsot teknőkben iszapolják, megszitálják, a maradékot pedig deszkákra terítgetik és ugy keresik ki kézzel a Gy.-kat. A Gy.-bányászat ezzel az egyszerü móddal igen kecsegtető, de azért hálátlan foglalkozás, mert néha hetekig, hónapokig a reggeltől estig folytatott szüntelen iszapolás és keresés dacára alig akadnak egyetlenegy Gy.-ra. Ma már a vizes bányák Gy.-termése csak mellékes dolog. A legtöbb Gy. a száraz bányákból kerül ki. - A száraz bánya megnevezés onnan van, mert kezdetben nem iszapolták a Gy.-os földet, hanem szétaprózva, megszitálva, csak ugy szárazon szemelgették ki a Gy.-okat, de ma már ezekben is vizzel dolgoznak. A száraz bányák homokkőtől körülvett tölcsérforma mélyedésekben vannak, ahol a Gy.-ok a tölcsért jó mélyen betöltő kékes-szürke konglomerátszerü kőzetben a blue groundban beágyalva találják. Hogy e tölcsérforma mélyedésen lefelé meddig érnek, még nem ismeretes, de 150 m. mélységben még mindig a Gy.-ot hordozó kimberlit van. A négy legnevezetesebb Gy.-bánya: Du Toits pan, Kimberley, De Beer és Buldfontain, mind száraz bánya; legnagyobb közülök a kimberley-i bánya, mely mintegy 41000 m² területen van. (V. ö. Szterényi Hugó, A fokföldi Gy.-mezők-ről, termtt. olv. II.).

Forrás: Pallas Nagylexikon