Gyertya

Különféle zsiranyagokból, u. m. faggyuból, sztearinból, paraffinból, viaszból, cetvelőből készült világító eszköz, melynek tengelyét bél képezi. A Gy. anyag szerint változik a bél minősége, melyet a Gy. olvadási pontja és a Gy. vastagsága szerint kell készíteni. Aránylag vastag Gy.-nál meg nem olvadt karima marad, melyen belül sok folyékony zsir gyülik össze, mi a Gy. lángját csökkenti. Ha pedig a Gy. a bélhez képest vékony, akkor a zsiradék gyorsan olvad, lecsurog és nem képez medencét, melyből a bél egyenletesen felszivja a lánghoz szükséges anyagot. A Gy.-bél gyapotból készül és vagy sodrott, v. egymásba fonott szálakból áll. A sodrott belet csakis faggyu- és viasz- Gy.-knál, a fonottat pedig sztearin-, paraffin- és cetvelő Gy.-knál használják.

A faggyu-Gy. kétféle módon készül, 1. bemártás, 2. öntés utján. A mártott Gy. készítésénél ugy járnak el, hogy a kifeszített bélt megolvasztott faggyuba többször alámerítik. Kis üzemnél az eljárás a következő: A teknőt megolvasztott faggyuval töltik meg és 16-18 bélt hosszu, fából készült boton (bélnyárs) egymástól egyforma távolságra helyeznek és 10-12 ilyen Gy.-bélnyársot először forró, azután ismételten csaknem a megszilárdulási ponthoz közel álló faggyuba mártanak mindaddig, mig a Gy. a megkivánt vastagságu lesz, mikor aztán valamivel magasabb hőmérsékletü faggyuba mártják azért, hogy lehetőleg egyenletes felületet nyerjen.

Egy kerékre több Gy.-bélnyársot tartalmazó rámát akasztanak, melyek könnyen sülyeszthetők és emelhetők és a kerék forgása által a faggyut tartalmazó edény fölé hozhatók. Az öntött faggyu-Gy. készítése megolvasztott faggyunak formákba való öntésével ugy történik, mint a sztearin-Gy.-é.

A kereskedésben előjövő u.n. sztearin-Gy. sztearinsavból és palmitinsavból készül, melyeket a zsirnak mésszel való elszappanosítása és a mésszappannak savval való szétbontása folytán nyernek. A sztearinsav és a palmitinsav 10-20°-kal magasabb hőmérséknél olvad mint a faggyu, de kihülésnél kristályos állapotban szilárdul meg, ugy hogy az ezen anyagból készült Gy. törékeny lesz és égetésnél a megolvadt sztearinsav könnyen lefolyik. Ezen hátrány elkerülése céljából a préselés utján nyert anyaghoz egész 20 % paraffint kevernek, ami a kristályosodást meggátolja. A sztearin-Gy. készítése formákba való öntés által történik. A formák ón- és ólomötvözetből készülnek (20 rész ónra 10 rész ólom), ezek szük, kissé kónikus alaku, belül igen sima felületü csövek. A formák tengelybe huzzák a belet, amely az alsó végén egy kis nyilásba, a felső végén esőig az ott elhelyezett tölcsérnél van megerősítve. Ezen tölcsérem át öntik ne a megolvasztott zsiranyagot.

A nagy pléhszekrényben forma van. Ezen szekrény egy másik szekrénybe van befoglalva, melyet vizgőzzel 100^o-ig felmelegítenek. Ha a formák 45^o hőmérsékkel birnak, akkor a szekrényteket eltávolítják és a formákat megolvasztott sztearinsavval megtöltik. Ezután a formákat magukra hagyják, mig a Gy.-ák kihülnek és ekkor kiveszik. A nagy gyáriparban különféle öntőgépek vannak használatban, melyek meglehetős biztossággal dolgoznak. nagy mértékben elvan terjedve a Montan-féle öntőgép, melyet Kendall tökéletesített. Az igy elkészített Gy.-t levegő és napfény segítségével fehérítik, szappannal v. szódával megmossák e célra szolgáló gépen, alsó részén levágják és posztó között hengerelve fényesítik. A kereskedésben a sztearin-Gy. értéke keménységétől, szinétől függ. A viasz-Gy. egyszerüen ugy készül, hogy a viaszt meleg vizben megpuhitják, jól átdagasztják, mig az egész tömeg egynemü lett, ezután vastag fonalakat formálnak belőle és ezeket a kifeszített bélre csavarják. Öntéssel is szokták a viasz Gy.-kat készíteni. Ujabb időben a viasz-Gy.kat paraffin és viasz keverékéből is készítik. Cetvelő-gy.-t Angolország és Amerikában használnak. Tisztított cetvelő kristályosítását megakadályozzák 3 % viasz v. paraffin hozzáadásával, igen szép átlátszó szinü, nagyvilágos lánggal ég, de igen gyorsan elfogy.

Története. A rómaiak Gy. helyett szurok vagy viasszal itatott lenfonalat használtak. Zsirral beitatott nád a halott mellett éjjeli fény gyanánt szolgált. A mostanihoz hasonló Gy. a keresztény-üldözések idejére vezethető vissza. Apulejus a II. sz. végén már viasz- és faggyu-Gy.-t különböztet meg. A középkorban fonott kócból készült béllel formákba öntött viasz Gy.-t és viaszfáklyákat készítettek. A XIV. sz.-ban a fejedelmi udvaroknál még a viasz-Gy. használata nem igen volt elterjedve. A XV. sz.-tól kezdve a faggyu-Gy. használata általános lett. 1818. Simonin, 1820. pedig Manjot Párisban először állított elő sztearin-Gy.t- 1831. Angliában pálmaolajból állítottak elő Gy.-t 1821. Chevreul a zsirok szappanosítását feltalálta és 1825. Gay-Lussac-kal együtt szabadalmat vett sztearinsavból Gy. előállítására. A gyártás tökéletesítve csak akkor lett, midőn Milly a mésszel való szappanosítást alkalmazta. A bélnek sókkal való impregnálását, a sztearin kristályosodásának meggátlását, a gőzfütést és hidraulikus sajtó alkalmazását és az öntést a sztearin-Gy. gyártásában Milly hozta be. 1837. Bécsben állított fel egy nagyszabásu gyárat, ugyancsak ez időben Berlinben is. Hazánkban 1868. egy részvénytársaság Budapesten a ma magánvállalat kezén lévő és külföldön is jó névvel biró Flóra Gy.-gyárat alapította. A Flóra Gy.-gyár egyike Európa legnagyobbszerü ilynemü vállalatainak és a hazai szükséglet nagy részét fedezi, habár berendezése olyan, hogy az ország szükségletén kivül még exportra is képes. 1870. Temesvárott alapítottak egy sztearin-gy.-gyárat, de ez megszünt. Nagyszebenben azonban jelenleg is működik egy sztearin-Gy.-gyár.

A kat. egyház az isteni tiszteletnél az evangéliom világító fényének jeléül Gy.-kat használ, melyekre nézve rendelve van, hogy azok tiszta viaszból legyenek készítve. A Gy.-kra vonatkozólag már a 4. kartágói zsinat intézkedik, Szt. Jeromos pedig bizonyítja, hogy az evangéliom olvasásakor a templomban fényes nappal is gyertyák gyujtanak, «nem - ugymond - a sötétség elüzésére, hanem az öröm nyilvánítására.» III. Honorius pápa rendelete szerint legalább két gyertyának kell égni az oltáron. A Gy. jelképezik Jézus Krisztust, a világ világosságát. V. ö. Lonovics, Egyh. Archaeologia II. k.

Forrás: Pallas Nagylexikon