Gyulay

-család, 1. (abafáji). Erdélyben játszott szerepet, különösen a XVI. sz. folyamán. Kiválóbb Gy. Mihály (l.o.) és Gy. Pál (l.o.)

2. Gy. (maros-németi és nádaskai gróf), körülbelül a XVII. sz. elején vándorolt a tulajdonképeni Magyarországból Erdélybe, hol csakhamar nagy hirnévre tett szert. tagjai közül a közélet terén szerepeltek: Gy. Ferenc, vitéz katona. Eleinte Déva várának kapitánya, majd Zaránd vármegye főispánja. 1651. Nagyvárad alkapitánya, Gy. István, Ferenc fia, Keméndy János erdélyi fejedelem főasztalnoka 1662. Vitézül harcolt a szerencsétlen kimenetelü nagy-szőllősi csatában. Felesége volt Pécsi Simon dusgazdag kancellár Margit nevü leánya. ettől született fia Gy. Ferenc, küküllői főispán, udvarhelyszéki királybiró, ki 1694. bárói, 1702. magyarországi és osztrák örökös tartományi grófi méltóságra emeltetett. Ugyancsak egy Gy. Ferenc volt cs. kir. altábornagy és 1707-1729. az 51. sz. gyalogezred tulajdonosa. Gy. Sámuel, cs. kir. altábornagy, a hétéves háboruban (1756-63) tünt ki. Gy. István (III.), cs. kir. altábornagy és az 51. számu gyalogezred tulajdonosa (1735-59). Gy. Ferenc (l.o.) Gy. Albert, (1766-1835). altábornagy, valóságos belső titkos tanácsos, a 21. számu gyalogezred tulajdonosa. A család utolsó férfitagja Gy. Sámuel gr. cs. kir. kamarás, altábornagy 81803-1886). Mostoha fiát, Javorzik Adolfot, örökbe fogadta, ki 1887. Gy. -Javorzik névvel grófi méltóságra emeltetett.

3. Gy. Ferenc (maros-németi és nádaskai gróf), cs. kir. táborszernagy, szül. Pesten 1798., megh. Bécsben 1868 szept. 1. Már 1806 az atyja nevét viselő gyalogezredbe lépett s gyorsan emelkedvén, 1846 altábornagy, 1847. pedig az osztrák partvidék ideiglenes parancsnoka lett. Az 1848. kitört olasz forradalom idejében átvette az osztrák hajóhad parancsnokságát is és e rendkivüli körülmények között rendkivüli rendszabályokhoz folyamodván, rövid időn annyira rendbeszedé és megerősíté a hajóhadat, hogy annak egy részét már Velence felé lehetett indítani. Az ellenség máj. 23. Triestet is fenyegette, de Gy. azt visszavonulásra kényszerítette. Gy. érdemei nem maradtak méltánylás nélkül; több kitüntetésen kivül az ifju császár bizalmával tisztelvén meg, 1849 jun. 1. a minisztertanácsba hivta s a hadügyminiszteri tárca vezetésével megbizta. 1850. Milanóban lett hadtestparancsnok és több izben diplomáciai küldetésben is eljárt. Az 1859-iki francia-olasz háboru kitörésekor fővezérnek és a lombard-velencei királyság kormányzójának neveztetett ki. A hadüzenet után átment a Ticinón, de sem Torino ellen nem sietett, sem a franciak utját állani nem törekedett, hanem tétlenül vesztegelt Mortara és Casale vidékén. Ezalatt a franciák időt nyertek a megérkezésre, Montebellónál és Palestrónál győztek, ugy hogy Gy. kénytelen volt visszavezetni seregét Milano oltalmára. Magentánál csatára került a dolog, melyben a franciák az osztrák sereg minden vitézsége dacára győztek, amit ismét Gy. rossz hadi intézkedéseinek tulajdonítottak. Milano és egész Lombardia elvesztek. Gy. a Mincio mögé hátrált. Jun 16. megfosztatott a vezérségtől és nyugalomba lépett. Több izben igyekezett az ellen emelt vádakat megcáfolni. Kimutatta, hogy bécsi parancsok irták elő eljárását a hadjárat elején, a magentai csatavesztés okát pedig alvezérei fegyelmezetlenségében találta meg. gyermeke nem lévén, unokaöccsét, Edelsheim tábornokot fogadta fiául, ki aztán fölvette a Gy. nevet is.

4. Gy. Ignácz, maros-németi és nádaskai gróf, szül. Nagyszebenben 1763 szept. 11., megh. 1831 nov. 11. 1781. a hadseregbe lépett, mint őrnagy a törökök elleni háboruban, majd a franciák ellen is részt vett, 17797. vezérőrnagy, 1799. és 1800. mint az utóvéd (arriere-garde) parancsnoka fontos szolgálatokat tévén, altábornagy lett. Miután 1805. Ferdinánd főherceg hadseregében Liechtenstein herceggel egyetemben a pozsonyi békét megkötötte volt, 1806. Horvát-, Tót- és Dalmátország bánjává neveztetett ki. 1809. a 9-ik hadosztálynak volt parancsnoka Olaszországban, azután János főherceg visszavonulása fedezetété képezvén, Krajna védelmét vette át. Az 1813-iki évi hadjárat elején tábornaggyá neveztetvén ki, Drezdánál a balszárny parancsnoka volt. A lipcsei csatában a Schwarzenberg és Blücher seregeinek összeköttetését kellett volna helyreállítania, a franciáktól megszállott Lindenaut azonban nem volt képes elfoglalni. 1814. a Brienne melletti csatában dicső részt vett s az Aube-hidfőt rohammal elfoglalta (febr. 1.). 1815. Ausztriában a főparancsnoksággal megbizatva, báni állomására visszatért, 1823. csehországi, 1829. bécsi parancsnok, 1830. pedig az udvari haditanács elnöke volt.

5. Gy. János, Miksa király koronázásán 25 lovassal jelent meg Pozsonyban (1563); Erdődy Péter bánnal egyesülve megverte a törököket Obreskánál (1565); ő birta Vinicát Horvátországban és rendszerint ott is lakott, a Batthány-családdal vér szerint való rokonságban állott; igen ifju volt még, amidőn megh. 1566., örököst nem hagyván maga után.

6. Gy. Mihály (abafáji), ki már Szapolyai János alatt diplomáciai képességeinek gyakran adta tanujelét. Izabella királynő megbizásából 1559. Konstantinápolyban járt Szulejman török császárnál az I. Ferdinánddal való békekötés érdekében. János Zsigmond erdélyi fejedelemnek több izben tett fontos szolgálatokat, melyekért dus adományokban részesült; ugyancsak ez uralkodóval együtt volt Szulejman zimonyi táborában 1566. Ismét Konstantinápolyban volt Várfalvy Györggyel és Tompa Istvánnal 1571., hogy Báthory István erdélyi fejedelemnek Szelim szultántól megszerezze az athnamét: a fejedelemségben való megerősítést. Gy.-nak ez fényesen sikerült, minélfogva még inkább emelkedett Báthory becsülésében.

7. Gy. Pál (abafáji) államférfiu és történetiró. Olaszországban különféle egyetemeken végezte felsőbb tanulmányait, pártfogója, Békés Gáspár anyagi támogatásával. Midőn alapos, kiterjedt ismeretek szerzése után Erdélybe visszatért, Báthory Istvánnal szemben Békésnek pártjára állott, szóval és tettel védve trónkövetelési igényeit. Igy többek között 1573. a Báthorytól ostromolt fogarasi vár védelménél is vitézkedett. Mikor Békés Gáspár belátta, hogy nincs menekvés: kiszökött a várból. Hátrahagyott kincseinek őrizetével Gy.-t bizta meg. A vár elfoglalása után Gy. azokat a nyert meghagyáshoz képest a győztes Báthorynak ásta át; azonban hűtlen kezelés gyanuja miatt bebörtönözték. De Báthory, értesülvén Gy. becsületességéről és tudományáról, szabadon bocsátotta, s mivel az eszes ifjut meg akarta nyerni: titkárává és tanácsosává tette. Midőn 1576. elnyerte a lengyel királyi koronát és Erdélyből Lengyelországba távozott, magával vitte Gy.-t is, ki ügyességével és ismereteivel nélkülözhetetlenné tette magát a királyi udvarnál. Ez időben irta meg Báthory Istvánnak Iván orosz cár ellen folytatott győzelmes hadjáratát e cimen: Commentarius rerum a Stephano Rege adversus Magnum Moscoviae ducem, anno 1580 (Kolozsvár 1581). 1585. Géczi János utódjának, Sibrik György nagyváradi kapitánynak latinnyelvü utasító-levelet irt. Ebben hosszasan, kiváló szakismerettel értekezik e hivatal jelentőségéről és teendőiről. E levél jelességénél fogva ezentul minden ujonnan kinevezett várkapitánynak felolvastatott. Bethlen Farkas történelmi munkájában Consilii speculum néven közli; Csepregi Mihály pedig magyar fordításban Tanácsi tükör cim alatt adta ki (Szeben 1663). Midőn Báthory István 1586. meghalt, Gy. visszatért Erdélybe, lakóhelyéül kedves Abafáját választotta, melyet mindenkor szeretett s hol főleg a tudományoknak szentelte idejét. 1591. résztvett a gyulafehérvári tanácskozásban, melyen a főurak elhatározták, hogy véget kell vetni a versengésnek s viszálykodásnak, mely a fejedelem, Báthory Zsigmond és unokatestvére, a gőgös, nagyravágyó Báthory Boldizsár között fenforog. Ha egyébként nem volna lehetséges, Boldizsárt ki kell üzni az országból vagy kivégeztetni. A gyülésnek eme titkos határozatáról Gálfi Jánostól és Gy.-tól értesült a fejedelem, ki ezt gyóntatójával is tudatta. Ettől megtudta Boldizsár is; a haragjától tartó urak ravaszul mindent Gálfira és Gy.-ra hárítottak. Ennélfogva Báthory Boldizsár 1592. hallgatag fejedelmi beleegyezéssel Abafáján katoniával szétvagdaltatta a szerencsétlen Gy.-t. Mint latin nyelven irt leveleiből kitünik, többször játszotta a közvetítő szerepét irók és Erdély bőkezü főurai között. Tragikus életét Kemény Zsigmond dolgozta fel Gyulai Pál c. regényében. V. ö. Budapesti Szemle (1858, III.); Századok (1877); Felső-Magyarországi Minerva (1832).

8. Gy. Sámuel (maros-németi és nádaskai) gróf, szül. 1719., megh. 1802 ápr. 24., mint Gyulafehérvár parancsnoka. Katonai pályáját az osztrák örökösödési háboruban kezdte meg. Teplitznél 1762 aug. 2. a Mária Terézia-rend keresztjét érdemelte ki. 1777. altábornagy lett.

Forrás: Pallas Nagylexikon