Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
Gyürükarika-alaku, rendesen nemes ércből, néha vasból, szarv- vagy csontból készült tárgy, melyet rendesen diszül, vagy szimbolikus jelül az ujjon szokás viselni. Céljára vonatkozólag megkülönböztetnek jegy-gyürüt (házassági frigy jelképéül), pecsét-gyürüt, varázs-gyürüt; azonkivül van még u. n. birok-gyürü is, mely nehéz vas-gyürüt kiszögelő fejgombbal, melyet a középkorban a hadjáratok alkalmával a közlegénység birkózásnál használt. Sok keleti néptörzsnél a lábon és lábujjakon is viselnek Gy.-t, vadnépek az orrcimpán is. Kar-, nyak- és láb-gyürük Európa barbár népeinél is divatosak voltak az ó-korban. Különös alaku halánték-gyürüket a régi szlávok viseltek. A régi korban Gy.-k darabjai pénz gyanánt szerepeltek. A Gy.-t gyakran említi a biblia. A régi zsidók pecsét-gyürüt (chotham) nemcsak az ujjon viseltek, hanem szalagra kötve a nyakon is; e Gy.-re a tulajdonos neve és egy bibliai jelmondat volt vésve. Az arabok és indiaiak ismerték az u. n. varázsgyürüt, melyet ma is sokan viselnek baj elhárítására, vagy a szerencse elérése végett. A «Szakuntala» régi ind dráma cselekménye egy Gy. körül forog, melyet Dusjanta király fiatal nejének ad, s amely Gy.-ről (mint Mátyás király) később felismeri a nőt. Arábiában és Persiában még nemrég előkelő emberek smaragdos Gy.-iket utlevél gyanánt kölcsönbe adták alattvalóiknak. Görögországban Solon idejekor minden szabad embernek Gy.-t kellett viselnie, aranyból, ezüstből vagy bronzból; a nők elefántcsontból vagy borostyánkőből készült Gy.-ket viseltek; haldoklók gyakran átadták Gy.-iket hátramaradottaiknak; igy p. Nagy Sándor halálakor Perdikkasnak adta Gy.-jét, miből azt következtették, hogy ezt jelöli ki utódjául. A rómaiak a legrégibb időben csak vasból készül Gy.-ket viseltek s csak a szenátoroknak és a velök egyenrangu tisztviselőknek voltak aranygyürük ujjaikon; később a lovagok is viselhettek ilyen Gy.-ket; mig Hadrian császár alatt ez a megkülönböztető jel eltöröltetett és Justinian minden szabad embernek megengedte a Gy. viselését. A császárok korában drága kövekkel kirakott Gy.-kkel nagy fényüzés történt; az időjáráshoz mérten vékonyabb v. vastagabb Gy.-ket viseltek. A pogányoknál és zsidóknál a Gy. a házasság jelképe volt, ezt a szokást a keresztény népek is átvették és tovább terjesztették. A Gy. már az V. sz.-ban a püspöki hivatal jelvénye, mely annak az egyházzal való frigyét jelképezi; minden bibornok kineveztetésekor Gy.-t kap a pápától. A jegygyürü az egyházi szertartásban is szerepel: Mózes I, 38. 28 és II. 35, 22 szerint házasságkötésnél a Gy.-t megáldja a pap. A Gy.-t a balkéz negyedik ujján kell viselni, mivel a régi hiedelem szerint ezen ujjból az ütér egyenesen a szivbe vezet. V. ö. Schneider F., Die Gestaltung des Ringes vom Mittelalter bis in die Neuzeit (Mainz 1878); Illustrierte Zeitung 1879 évf.; Dr. Szendrey János. A gyürü, történeti és műtörténeti szempontból (Budapest 1890). Az ékszerek közt a Gy.-k nagy szerepet játszottak az őskorban, melyeket e korokban ugy a nyakon, mint a karon, ujjakon és a lábszárakon hordtak. A nyakgyürük, helyesebben nyakperecek, aránylag későn tünnek fel. A legkorábbiak is a bronzkor végébe tartoznak s egészen a vaskorba való átmenetet jelzik s általánossá csak ez utóbbi korban lesznek, melynek második szakaszában nagyon divatosak. E fém-nyakperecek neve torques (l.o.). Az ujjgyürük, vagyis a tulajdonképeni Gy.-k már feltalálhatók a csiszoltkőkorban (neolit), mikor is rendesen kagylóból készítik őket. A kar- és lábgyürük divatának keletkezésének ideje az ujj Gy. és a nyak-Gy. keletkezési kora közé esik s használatuk az ősidőkben, különösen a fémkorokban igen elterjedt. Találjuk őket a leletekben kagylóból, kőből (különösen a szép jadeitből), agyagból, bronzból, vasból, aranyból, ezüstből. Ez utóbbiak inkább spirális hengerek, mint egyszerü karikák. A kar-Gy.-ket akár a felkaron, akár az alkaron, nevezetesen a csuklón hordják, ma már karpereceknek hivják, jóllehet e név tulajdonképen csak a felkaron hordottakra nézve felel meg tökéletesen a fogalomnak. A láb-Gy.-ket, a karperecek mintájára, lábpereceknek hivják ma. Ezek mind nagyságra, mind formára nézve annyira megegyeznek a karperecekkel, hogy különös rendeltetésüket csak akkor lehet biztosan megállapítani a leletekben, ha tényleg a lábszárcsonton találja az ember őket. E Gy.-kön kivül, melyek kétségtelenül ékszerül szolgáltak s melyeket elég bizonyossággal meghatározni, osztályozni és, mint láttuk, külön-külön elnevezni is tudunk, vannak ugy a vas-, mint a bronzkorban igen nagy számmal oly fémkarikák, melyeknek rendeltetése nem elég világos. Jellemző sajátságuk, hogy a) rendesen sokat találnak belőlök együtt (tehát nem párosan vagy esetleg két-három párt); b) formájuk és nagyságuk tekintetében feltünő egyformaságot mutatnak s végül c) alig van valami diszitésük. Sokan karikapénznek tartják ezeket s e feltevésnek csakugyan van némi jogosultsága. L. Karikapénz. Gy. vagy taréj (növ., annulus), a harasztok és páfrányok sporangiumán a nagyon megvastagodott sejtekből alakuló képlet, mely a sporangiumok fölrepedését segíti elő; a gombagyürü, helyesebben gombaperec, a gomba lábán lévő kézelőalaku képlet, l. Galóca. Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|