A H.-et már a legrégibb népek is természetes disznek tekintették s gyakran a H. szerint lehetett őket egymástól megkülönböztetni. A régi egyiptomiak teljesen lenyirták hajukat; az előkelők parókát viseltek; az asszir és balibolniai királyok és előkelők varkocsban fonták a hajt; a régi zsidóknál a H. disz volt. Egy zsidó nőre nem volt nagyobb meggyalázás mint hajának levágása és a haj lenyirása volt a rabszolgaság jele is. A görögök a hőskorban hosszu hajat viseltek, csak a gyász alkalmával nyirták le és tiszteleti ajándékul halott barátjuk kezébe tették. Az athéniek nem nyirták a hajt s a tarkón egy szalaggal összekötve és egy tűvel átszurva viselték. Ez a viselet volt divatos a peloponnezusi háboru koráig. A hajfodorítóknak külön céhük volt. Épp ugy mint a persa és kartagói, ugy a görög nők és férfiak is viseltek már vendéghajat. A spártaiak gyermekkorukban rövid, de férfikorukban hosszu hajat viseltek; a leányoknak is már menyasszonykorukban rövidre vágva kellett hajukat viselniök. A rómaiak is természetes állapotában viselték a hajat s csak Kr. e. a III. sz.-ban lett divattá annak fodorítása, nyirása és illatosítása. A nők fodorították és fürtökben viselték a hajat. Az illatosításon kivül később lábrakapott az a szokás is, hogy a haj fényesítése céljából befestették és aranyporral hintették be azt. A császárok korában már varkocsban és fonatban is viseltek diszül vendéghajat (capillamentum), és főként Augustus császár idejében kezdett divatba jönni a nagyobb hajdisz. A germánoknál különösen a férfiak viselték nagy gondját hajuknak. A kelták a tarkón egy csomóba kötötték a hajat (innen Galliacomata).

A frankoknál eleinte a királyi hercegeknek, később a nemeseknek is előjoguk volt a hosszu haj viselésére; ha egy királyt megfosztottak trónjától, haját is lenyirták. nagy Károly és általában a karolingok ellenben rövid hajat viseltek, mig az előbb hajukat lenyiró szászok utóbb hosszura növesztették azt, épp ugy mint a nők, akik azonban felkötötték és tűkkel erősítették meg. A középkorban a legkülönfélébb H.-ek voltak divatosak; a tisztes emberek rövidre vágva, később hosszura növesztve, ill. fodorítva viselték hajukat, a nők mindig a szokásos föveggel. IV. Károly divatba hozta a férfihajnak teljesen rövid viseletété, mely azonban csak a XV. sz. vége felé honosult meg. A nők a nyakszirtjükön megkötött hajat főkötővel födték be. Még I. Ferenc korában is Franciaországban az udvarnál a hosszu H. volt a divatos; I. Ferenc azonban, aki szerette mutogatni fején kapott sebét, az olasz és svájci divatmintára kurtára nyirott hajat kezdett viselni, a mely H. azután mindenütt elterjedt. XIII. Lajos alatt ismét lábrakapott a hajnak a hosszu fürtökben való viseletet, a mi a parókák (l.o.) divatba hozására vezetett. A nők H.-e a divat szerint változott. A királysággal és arisztokráciával együtt Franciaországban a fodrászt is megbuktatta a forradalom, mely nemsokára a rövid H.-et segítette győzelemre; a nők még hajuk viseletében is utánozták a római köztársasági nőket. A forradalom korában a nők tarkójukon egy csomóba vagy fonatban viselték a hajt, homlokuk körül pedig fürtöket növesztettek; nemsokára a jelenleg ismét kedvelt Titusz-fő divatozott, amelyre aza l" engfant H. következett. Nemsokára a hosszu hajat ismét felkötötték és koszoruszerü fonatokban fonták, a halántékok körül pedig fürtöket viseltek. Egy a görög H. felélesztésére tett ujabbi kisérlet egyszerübb H.-ekre vezetett, melyeken azonban a modern női frizurák extravaganciája ismét felülkerekedett.

Az Európán kivüli népeknél a H. már a kevésbé változatos. Az arab nők számtalan ki fürtbe fonják hajukat és aranyszálakkal, gyöngyökkel stb. diszítik; a japán, khinai nők fejük közepére fésülik, a török, persa nők hosszu fonatokban viselik. Az egyháziak H.-ét illetőleg l. Tonzura.