(halott- v. hullaégetés), a holttesteknek megfelelő
eljárással való elégetése. Ilyen módon a holttest rövid néhány óra alatt
egyszerü ásványi részeire bomlik; ellenben a földbe való temetéssel a test szétbomlási
folyamata (rothadás, korhadás utján) számos évig eltart. A H. érdekében az
utóbbi évtizedekben egy irodalmi, mint egyesületi térre kiható eleven mozgalom
nyilvánult. A H. régi eszme, melynek többezer éves multja van. Indiának
Buddha-felekezetü népessége halottait elégette. Az ókori műveltség hordozói, a
rómaiak és görögök körében általános szokásvolt a halottak elhamvasztása s a
hamvaknak többé-kevésbé diszes urnákban (edényekben) való eltartása. E hamvakat
kedves emlék gyanánt kegyelettel őrizték. A H.-ra irányuló ujabb mozgalom a
történeti motivumon kivül azt a körülményt is számba veszi, hogy a ragályos
bajban szenvedett egyén halála folytán a ragályozó anyag nem semmisült meg,
hanem, hogy esetleg még későbben is veszedelemmel fenyegeti az élőket. Ujabb
vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a megfelelő eljárás mellett elföldelt
holttest részéről egészségügyi ártalom nem éri az embert, tehát a temetőket
illető egészségügyi aggodalomnak alig van jogosultsága. Fontos azonban a
gazdasági szempont, nevezetesen az a nehézség, mellylel különösen a nagy
városok küzdenek, midőn közelükben megfelelő terjedelmü s temetőnek alkalmas
területeket kell megszerezniök. Nem leht kicsinyleni azt a gazdasági szempontot
sem, mely a nagy városoktól többnyire távolabb eső temetőkbe történő
halottszállytás és sirlátogatás révén az egyeseket terheli. Tagadhatatlan
továbbá az is, hogy ütközet után, vagy valamely helység ostroma latt, nem
különben pusztító járvány idejében a tömeges számu halott eltemetése alig
leküzdhető nehézséget okoz és sok esetben súlyos egészsgéügyi zavarokra ad
okot. A H. mellett felhozott figyelemre méltó okokkal szembe állítják az
igazságszolgáltatás érdekeit, melyek méreg stb. okozta halál eseteiben, ha a
halott elhamvasztatott, nem találnának kielégítést. Esetleges bünök tehát
földerítetlenül maradnának, ami a közbiztosságra veszedelmes volna. Ez az
aggodalom azonban pontos, lelkiismeretes halottvizsgálás mellett elesik.
Némelyek a vallás szempontjait is emlegetik, amelyekkel a földbe temerés - állítólag
- inkább megegyeznék. Ezzel szemben azonban méltán történhetik hivatkozás arra,
hogy a H. hivei, szószólói között papok is vannak. A nézetek ilyen hullámzása
mellett nem csuda, hogy a különböző államok törvényhozásai a H.-sal szemben
eddigelé tartózkodó állást foglaltak el s hogy az eszme - minden buzgalom
mellett is - csak kevéssé terjed.
Németországban Gothában 1878, történt az első
halotthamvasztás. Gothán kivül csak Frankfurt (Offenbach), Hamburg és
Heidelberga városokban vannak halotthamvasztó kemencék, 1892-93. összesen 50
halotthamvasztás történt; Gothában egy halott elégetése 250-300 frtba kerül.
Franciaországban Párisnak Pere Lachaise nevü temetőjében állítottak hamvasztót,
mely 1889 ótavan működésben, azonban főképen a bonctermekből kikerülő
testrészek stb. elégetését eszközli. H. családok részéről érkezett kérelem
folytán 1893. összesen 189 történt. Angolországban (Woking és Manchesterben) 2,
Svájcban (Zürichben) 1, az Egyesült-Államokban 18, Dániában (Kopenhágában) 1,
Svédországban (Stockholm, Gothenburgban) 2, Olaszországban pedig 23 hamvasztó
létezett. A H. terjedését a fentebb említetteken kivül az is gátolta, hogy a
halottas kemencék tökéletlenek voltak. Azonban amióta azokat Siemens
regenerativ tüzelő-szerkezettel látta el, a halottak elhamvasztása gyorsan
(körülbelül 2 óra latt) s tökéletesen történik.
Forrás: Pallas Nagylexikon