Hamvasztás

(halott- v. hullaégetés), a holttesteknek megfelelő eljárással való elégetése. Ilyen módon a holttest rövid néhány óra alatt egyszerü ásványi részeire bomlik; ellenben a földbe való temetéssel a test szétbomlási folyamata (rothadás, korhadás utján) számos évig eltart. A H. érdekében az utóbbi évtizedekben egy irodalmi, mint egyesületi térre kiható eleven mozgalom nyilvánult. A H. régi eszme, melynek többezer éves multja van. Indiának Buddha-felekezetü népessége halottait elégette. Az ókori műveltség hordozói, a rómaiak és görögök körében általános szokásvolt a halottak elhamvasztása s a hamvaknak többé-kevésbé diszes urnákban (edényekben) való eltartása. E hamvakat kedves emlék gyanánt kegyelettel őrizték. A H.-ra irányuló ujabb mozgalom a történeti motivumon kivül azt a körülményt is számba veszi, hogy a ragályos bajban szenvedett egyén halála folytán a ragályozó anyag nem semmisült meg, hanem, hogy esetleg még későbben is veszedelemmel fenyegeti az élőket. Ujabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a megfelelő eljárás mellett elföldelt holttest részéről egészségügyi ártalom nem éri az embert, tehát a temetőket illető egészségügyi aggodalomnak alig van jogosultsága. Fontos azonban a gazdasági szempont, nevezetesen az a nehézség, mellylel különösen a nagy városok küzdenek, midőn közelükben megfelelő terjedelmü s temetőnek alkalmas területeket kell megszerezniök. Nem leht kicsinyleni azt a gazdasági szempontot sem, mely a nagy városoktól többnyire távolabb eső temetőkbe történő halottszállytás és sirlátogatás révén az egyeseket terheli. Tagadhatatlan továbbá az is, hogy ütközet után, vagy valamely helység ostroma latt, nem különben pusztító járvány idejében a tömeges számu halott eltemetése alig leküzdhető nehézséget okoz és sok esetben súlyos egészsgéügyi zavarokra ad okot. A H. mellett felhozott figyelemre méltó okokkal szembe állítják az igazságszolgáltatás érdekeit, melyek méreg stb. okozta halál eseteiben, ha a halott elhamvasztatott, nem találnának kielégítést. Esetleges bünök tehát földerítetlenül maradnának, ami a közbiztosságra veszedelmes volna. Ez az aggodalom azonban pontos, lelkiismeretes halottvizsgálás mellett elesik. Némelyek a vallás szempontjait is emlegetik, amelyekkel a földbe temerés - állítólag - inkább megegyeznék. Ezzel szemben azonban méltán történhetik hivatkozás arra, hogy a H. hivei, szószólói között papok is vannak. A nézetek ilyen hullámzása mellett nem csuda, hogy a különböző államok törvényhozásai a H.-sal szemben eddigelé tartózkodó állást foglaltak el s hogy az eszme - minden buzgalom mellett is - csak kevéssé terjed.

Németországban Gothában 1878, történt az első halotthamvasztás. Gothán kivül csak Frankfurt (Offenbach), Hamburg és Heidelberga városokban vannak halotthamvasztó kemencék, 1892-93. összesen 50 halotthamvasztás történt; Gothában egy halott elégetése 250-300 frtba kerül. Franciaországban Párisnak Pere Lachaise nevü temetőjében állítottak hamvasztót, mely 1889 ótavan működésben, azonban főképen a bonctermekből kikerülő testrészek stb. elégetését eszközli. H. családok részéről érkezett kérelem folytán 1893. összesen 189 történt. Angolországban (Woking és Manchesterben) 2, Svájcban (Zürichben) 1, az Egyesült-Államokban 18, Dániában (Kopenhágában) 1, Svédországban (Stockholm, Gothenburgban) 2, Olaszországban pedig 23 hamvasztó létezett. A H. terjedését a fentebb említetteken kivül az is gátolta, hogy a halottas kemencék tökéletlenek voltak. Azonban amióta azokat Siemens regenerativ tüzelő-szerkezettel látta el, a halottak elhamvasztása gyorsan (körülbelül 2 óra latt) s tökéletesen történik.

Forrás: Pallas Nagylexikon