Hangfestés

Az ujabbkori zenekritika és esztétika sokat foglalkozott ama kérdéssel, van-e a zenének, főleg pedig az abszolut zenének jogosultsága oly dolgok, tárgyak, külvilági jelenségek v. természeti képek, hatások ecsetelésére, melyek inkább a leiró költészet és a képzőművészetek, mint a zene határozatlan eszményi tárgykörébe tartoznak? A kérdés még ma sincs eldöntve. Az u. n. klasszikus irány képviselői erősen tagadják a zene e jogosultságát, mert szerintük a zenének nem lehet más feladata, mint a hallóérzéket dallamilag, ritmikailag, szép formákba öntött hangzó gondolatokkal gyönyörködtetni s a szivben különféle érzelmeket kelteni, melyeknek azonban semii közül a plasztikai formákkal v. a költői leirás dataille-ecsetelésével. Az u. n. romantikus iskola s programm-zene hivei ellenben azt állítják, hogy nemcsak jogosultsága, hanem pláne legfőbb, legideálisabb feladata a zenének épp ebben van. Tény, hogy a romanticizmus és a programm-zene hiveinek tábora manapság már jóformán tulnyomó a másik felett. Amióta pedig legujabb időben a hangszerelés virtuozitása s a hangszerek előállításának nagy tökéletessége a legvérmesebb reményeket is tulszárnyalta, többé kétségbe nem vonható, hogy az abszolut zenévl oly képeket, hangulatokat, detaille-festéseket lehet a hallgató lelkében fölkölteni, melyek már kivül esnek a puszta formalizmus határain. A H. jogosultsága mellett leghatározottabban szól a szinpadi, drámai zene, mely csakugyan nem tesz egyebet, mint képzeletileg még tágabb határokat szab ki a szövegszavak és a szinpadi jelenetek kiszinezésének. A legnagyobb mesterek átérezték ezt s nem is zárkóztak el előle. A H. ujabb időben már nemcsak a szinpadon s nagy zenekarral, hanem egyes hangszerekkel szemben is elfoglalja jogosult helyét. A zongora-, hegedü-, gordonka-irodalom főleg gazdag e tekintetben. A H. ellentábora főleg a kontrapunktisták és a kevés invencióval rendelkezők seregéből való.

Forrás: Pallas Nagylexikon