Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
Hangok(a nyelvben, a beszédben). A hangokat három fősajátság különbözteti meg egymástól: az erő, a magasság és a hangszin. Ami a hangnak erejét illeti, mindent kiejthetünk több vagy kevesebb nyomatékkal, hangosabban vagy halkabban; mégis már etetkintetben állandó különbséget teszünk bizonyos hangok és hangcsoportok között. Igy p. mindig hangosabban ejtjük a szótagnak magánhangzóját, mint mássalhangzóját. legkönnyebben akkor győződhetünk meg erről, ha messziről beszélgetünk valakivel. ha p. ismerőseink csoportja, kikre messziről rákiáltunk, ilyen nevü egyénekből áll: Kari, Anna, Jenő, Róza, rögtön meg fogják érteni, melyiket hivjuk a négy közül, mert e négy névben tisztán megkülönböztethetni egymástól a két-két magánhangzót. Ellenben ha Kari, Pali, Sanyi, Kati nevüek csoportjára kiáltunk, nagyon bajos lesz megérteni, melyiket hivjuk, mert tisztán csak a magánhangzók hallatszanak messzire, pedig ezek itt mind a négy névben azonosak. A magánhangzóknak e tisztább hallhatóságát az okozza, hogy ezek tiszta zengő hangok vagyis ugynevezett zöngék, mert minden akdály nélkül jönnek ki a beszélő üregből; csak éppen a hangszalagok finom szélének kifeszülése állít gátat eléjök, de éppen ez teszi őket zengőkké, mint p. az orogna hangjait a sipok nyelvecskéi. Azonban a mássalhangzók egymás közt is különböznek a hallhatóság fokára nézve, mert az ő kiejtésökben is szerepel részben a zönge. Vannak köztük olyanok, melyknél a szájüreg teljes szélességében nyitva áll s csak közzéppontján vagy csak a két szélén képződik akadály: Igy ejtjük az l és r hangokat. Vannak olyanok is, melykenél a szájüreg el van ugyan zárva, de az u. n. inyvitorla elvétele által megnyitjuk az orrüregnek belső nyilását, ugy hogy zönge egészen zavartalanul kiszabadul az orrüregen keresztül; ezek az orrhangok: m, n, Mindezen mássalhangzók a magánhangzókkal együtt képezik a zöngehangzók osztályát. A többi mássalhangzó kiejtésekor a kiömlő lélekzet sem a belülről elzárt orrüregen át nem szabadulhat, sem pedig a szájüregen át nem juthat ki zavartalanul, mert ennek valamelyik helyén akadály áll eléje. Az akadály vagy teljes elzárással jár, vagy pedig szük rés képződik az illető helyen. Igy p. ajkainkkal teljesn elzárjuk a lélegzet utját a b vagy p hangnál, ha teszem ezeket a szókat ejtjük ki: abba, apa, Ellenben szük rést hagyunk ajkainknál, ha a v vagy f hangot ejtjük: evvel, kefe. Emezeknél a hallgatónk hallja a hangot akkor is, mikor a résen át ömlik ki, de amazoknál a b p-féléknél csak akkor hallik pillanatnyi hang, mikor a zárt képezzük és mikor az elzárást megszüntetjük, mikor a zár fölpattan; mig a zár tart, semmit sem hallani. (Erről meggyőződhetünk, ha p. a lappal, áratta, okkal szókban a p, t, k hangot a szokottnál hosszabb időre nyujtjuk). A réshangokat azért folytonosaknak v. fuvóknak, a zárhangokat némáknak v. inkább pillanatnyinak szokták nevezni. A lélekzetnek mind a résben való surlódása, mind a zárból való kipattanása szabálytalan hanggal, nesszel jár, s ezért mind a réshangokat, mind a zárhangokat neszhangoknak nevezhetjük. De van a neszhangoknak egy más ismeretes felosztása, mely az imént említettet keresztezi, t. i. a kemény és lágy hangokra való felosztás: p kemény zárhang, b lágy zárhang, f kemény réshang, v lágy réshang. A kemény hangoknál csakis a nesz hallik, mert a hangszalagok lazán maradnak s nem rezegnek, ellenben a lágy hangoknál megfeszülnek és rezegnek, ugy hogy zönge is társul a nesszel. A keményeket zöngétlen, a lágyakat zöngés mássalhangzóknak nevezzük. Ezserint a következő fölosztás áll elő: I. Zönge-hangok: a) magánhangzók, b) l, r hangok, c) orrhangok. II. Zöngés v. lágy neszhangok (rövidebben: zöngés hangok): a) lágy zárhangok, b) lágy réshangok. III. Zöngétlen v. kemény neszhangok (rövidebben: zöngétlen hangok): a) kemény zárhangok, b) kemény réshangok. De a mássalhangzókat még az is különbözőké teszi, hogy az akdály elülről hátra (az ajaktól a torokig) menve, a szájüregnek különböző részein keletkezhetik: különböző helyeken artikuláljuk őket. A szájüregben négy ilyen helyet szoktunk megkülönböztetni (ámbár szorosan véve sokkal többet kellene) az ajkat, a fogakat, a kemény inyt vagy szájpadlást, és végre a torok fölött a lágy inyt. E szerint megint négy csoportra oszlanak a mássalhangzók: 1. Ajakhangok. Ezeknél a két ajak vagy az alsó ajak a felső fogsorral alakítja a zárt vagya rést. Ide tartoznak a neszhangok közül b, p, v, f, az orrhangok jözül m. 2. Foghangok. Ezeknél a nyelv hegye a felső fogsorral alkotja a zárt vagy a rést. Ide sorolandók a neszhangok közül d, t, z, sz, dz, c, az orrhangok közül n, végre az l, r. 3. Inyhangok. Ezeknél a nyelvnek v. hegyét, v. lapját közelítjük a szájpadláshoz. Az első sorba tartoznak ezek a réshangzók: zs, s, ds, cs. A második sorba valók ezek a neszhangok: gy, ty, j, továbbá az ny orrhang és az ly. 4. Torokhangok. Ezek közvetlen a torok fölött képződnek, ugy hogy a nyelvnek hátsó részét a lágy inyhez közelítjük: g, k (c), n. (Az n hangot csak g, k előtt alkalmazzuk a magyar kiejtésben: ing, munka.) Végre van egy ötödik artikuláló hely, de már nem a szájüregben, hanem a gégében, s ez nem egyéb, mint a hangszalagok köztirés. Ez a rés ugyanis a h kiejtésekor megszükül, de nem annyira, hogy a hangszalagok rezegnének. A h tehát zöngétlen neszhang, még pedig gégehang. A magánhangzók fölosztásában legfontosabb a mély és magas hangok közti különbség. Minden magánhangzót ejthetünk ugyan (s ejtünk is az énekben) mélyebb v. magasabb hangon: a rendes beszédben mégis a magánhangzóknak egyik osztályát állandóan magasabb hangon ejtjük, mint a másikat. Ez összefügg a hangszinnel is, és mind a kettő a magánhangzóknak képezése módjától és a szájüreg alakjától függ. A szájüreg alakja pedig a magánhangzóknál a nyelv helyzetétől függ. A nyelv hátulról előre és alulról fölfelé mozog. Ha megragad hátul, akár emelkedik föl a lágy iny felé, akár nem a szájüregen áthaladó zöngéből mély hang lesz: á. Ellenben, ha a nyelvnek egész tömege előre nyomul a kemény iny alá s ugy bocsátjuk ki a zöngét, magas hang keletkezik: e,ë, i. Képzésök helyéről a mélyeket hátsó, a magasakat mellső hangoknak kellene nevezni. Mindjárt itt megjegyezzük, hogy a nyelv mind hátsó, mint mellső állásához hozzájárulhat még egy hangmódosító elem: az ajaknak némi előrenyujtása és gömbölyítése. Igy ejtjük p. az a hangot (vagy a hosszu a-t, ebben: aára) s ebben különbözik az á-tól. Az o, u hangokat nem is ejtjük a magyarban soha ajakgömbölyítés nélkül, ugy hogy p. az angol come, love-féle szókat, melyekben nem ajakhangu o-t ejtenek, nehezükre esik utánozni.Az i-ből ajakgömbölyítéssel ü válik (idő: üdő), azë-ből ö (vërës: vörös). Nyilt e-t mi ajakgömbölyítéssel nem ejtjük, de igy ejtik a franciák némyel szavaknak ö-jét, p. seul, un. (Az ajakgömbölyítéssel mindig együtt jár az egész szájüregnek némi gömbölyödése, de ezt nehezebb megfigyelni). Ha tehát ezt a gömbölyítést tekintetbe vesszük, a két hangsorból négy lesz: 1. mély hangzó ajakgömbölyítés nélkül: á, -, -; 2. mély hangzók ajakgömbölyítéssel: a, o, u; 3. magas hangzók ajakgömbölyítés nélkül: e, ë, i; 4. magas hangzók ajakgömbölyítéssel: ö, ü. Ha már most áttérünk a nyelvnek másik, függőleges irányban való mozgásra: mennél főlebb emeljük nyelvünket, annál zártabb a szájüreg, s ezen alapszik a nyiltabb és zártabb magánhangzók közti különbség. Igy, p. ha hátsó állásában legmélyebben áll a nyelv, a szájüreg legnyiltabb, s a kiejtett hang á lesz, illetőleg a. Ha kissé főlebb emelkedik a lágy iny felé, a hang műár zártabb lesz: o. Ha még inkább emelkedik a nyelv, még zártabb lesz a hang: u. - A mellső v. agas hangok közül legnyiltabb az e. Ha a nyelvet fölebb emeljük a kemény iny felé, zártabbë kéződik. Ha még inkább emeljük a nyelvet, i lesz belőle. Az ahakgömbölyítéssel mi egészen nyilt hangot nem ejtünk; az ö már középzártságu hangzó, az ü peidg egészen zárt. Megjegyzendő, hogy az ajak is mindig zárt. Megjegyzendő, hogy az ajak is mindig zártabbá, csúcsosabbá válik, amint zártabb lesz a szájüreg belseje: az ü-nél p. mind a kemény iny alatt, mind peidg az ajkak közt legzártabb a száj: az u-nál a lágy iny alatt és az ajkak közt legzártabb. Minden magánhangzót ejthetünk röviden vagy hosszan, amennyiben a képzéséhez szükséges helyzetben rövidebb vagy hosszabb ideig hagyjuk a száj részeti. De közönséges beszédében a rövid és hosszu magánhangzók közt az időtartáson kivül még egy különbség van. A rövideket ugyanis lapos nyelvvel, a hosszuakat ellenben egész hosszában földomborodó. kifeszítő, nyerges nyelvvel ejtjük. Erről meggyőződhetik mindenki, ha p. az i vagy o hangot fölválva röviden és hosszan ejti ki egymásután. E különbséget ugy szoktuk jelölni, hogy a rövid magánhangzókat szélesejtésüeknek, a hosszuakat szükejtésüeknek nevezzük. Ha akarjuk éppen, ejthetjük a rövideket is szüken s a hosszuakat is szélesen. Sőt az énekben, ha p. a korona szó első tagját hosszu hangjegyre kell énekelni, megnyujtjuk ugyan az o-t, de megtartjuk a lapos, széles nyelvállást, ugy hogy a szó nem hangzik igy: kórona, hanem igy jelölhetjük kôna. Viszont ha a kórház elős tagja rövid hangjegyre esnék, az ó-t rövidiítendők ugyan, de nem válnék szélejtésüvé, gy hogy a szó mégsem hangzanék igy: korház. A közbeszédben is előfordulnak néha szélesejtésü hosszu hangok, különöseneésa, ha azt mondjuk mere,ere,ara, e helyett merre, erre, arra. S a székelyek bzonyos esetekben minden hosszu hangot szélesen, terpedten ejtenek, p. Erdély, körben, akkô(r), indu(l)tam stb. Nyelvtani alakjainkban néha oly rövid és hosszu hangok felelnek meg egymásnak, melyek nemcsak széles- és szükejtésükkel különböznek. A nyelvtörténet folyamán társak lettek az a és á (fa: fát, nyár, nyaral), pedig az elsőt ajakgömbölyítéssel ejtjük, a másodikat nem. A a-nak hosszuja a volna (mint ara szóba ejtjük); az á-nak rövidje pedig a volna (minőt egyes nyelvjárásaink ejtenek), mely nem egyéb, mint a latin rövid, vagy olasz a. A mi é hangunk fonaetikai szempontból pontosan ë-nek felel meg (lélëk: lëlkëm, lëszën, mén: mënnek,), de ma tényleg a nyilt e-nek is megfelel (kéz: kezem, eke: ekét). Ennek hosszuja voltaképen az az e, melyet az ere szóban ejtünk, s melyet nyelvemlékeink bizonysága szerint ejtettek is régente a kéz, ekét-féle alakokban. Igy tehát három csoportot kaptunk a föntebbi négyes fölosztás helyett, mert az á mai nyelvtani rendszerünkben tényleg a gömbölyü ejtésü hosszuahelyére került. S nyelvtanunkban valóban hármas hangrend érvényesül bizonyos eetekben, nevezetesen a középzártságu rövid magánhangzók használatában: -hoz, -hez, - höz, -on, -en, -ön, -tok, -ték, -tök. Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|