Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Hangolás... ----

Magyar Magyar Német Német
Hangolás... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Hangolás

az az eljárás mely szerint egy v. több hangszer ugy hangoltatik össze, hogy az, a zenei célnak megfeleljen. A hangszrek hangolásának elmélete egészen más, mint maga a gyakorlati H. Az elmélet, minden zenészeti hanggal szemben, annak rezgési számarányára matematikai pontossággal támaszkodik, mig a gyakorlat attól eltérni kénytelen. Ez pedig ugy értendő, hogy minden hangmagasság és mélységnek meg van a maga másodpercenkinti rezgési számegysége, mely a vele legkoincidálóbb hangközök számegységével szoros matematikai viszonyban áll s teljes összhangot több hang aztán harmonice csak ugy ád, ha e számegységi arányok nem alteráltatnak. Az oly hangszerek hangolása, melyek egyszerre csak egy hang kihozatalára képesítvék. (minők a fuvó hangszerek) s ezért dallami hangszereknek is neveztetnek, nem is jár oly nehézséggel, mint azoké, melyek harmoniai masszákat is képesek hangoztatni, minők főleg a billentyüs hangszerek s jórészt a vonós hangszerek is, meg a hárfa, cimbalom, gitár stb. Ezeknél a matematikai alapon álló H. által nem érik el a célt azon oknál fogva, mert minden hang, nemcsak egy, hanem többféle tőle messzebb eső s távolabbi rokonságban álló hangzathoz is tartoztatván, a fölebbítés v. lejebbítés által támadt enharmoniai különbözeteket ugyanegy rezgési számegységgel ki nem egyenlítheti. Szükséges tehát, hogy a harmonikus hangszerek hangolása oly gyakorlati alapon történjék, mely a normálhang - annak nyolcada s tiszta ötöde kivételével, melyek matematikai számegység szerint tisztára hangolandók - többi hangját a nyolcadnak mérsékelje (temperálja), vagyis: egyiknek se adja meg a maga megillető rezgési számegységét, hanem hol többre, hol kevesebbre redukálja. Ezt nevezik aztán hangolási temperációnak, mely szerint a zongora, orgona s harmonium hangoltatik, melyekhez aztán könnyü alkalmazkodni más kisérő hangszereknek, mert csak a már temperált hangokra támaszkodnak. Az emberi hang is mintegy öntudatlanul, ösztönszerüleg (a jó hallás is segítvén a dolgon) alkalmazkodik az ily temperált hangokhoz.

A normál hangvilla, melyet a legrégibb időktől fogva manpságig mindig az egyvonásos nyolcad á-ja képviselt, századokon át többféle módosuláson ment keresztül rezgési számegységét illetőleg; s amennyi irányadó zenészeti központ létezett, annyiféle normálhang divatozott a zenevilágban, s volt párisi, bécsi, berlini, szt. pétervári stb. normálhang, ami sokféle zavarra adott okot. Lully idejében 81633-87) a normálhang másfél hanggal állott mélyebben mint manaoság. Händel és Gluck óta egy egész hanggal, Mozart óta pedig egy félhanggal emelkedett. Az 1788. párisi normálvilla (vagyis az egyszer vonalozott á) 409 egész rezgésü volt másodpercenként. Az 1835. párisi szerint 449, az 1850. bécsi és berlini szerint pedig 442. Németország a természettudósok egyetértésével aztán 440 rezgésszámban állapította meg. 1858. Párisban III. Napoleon kezdeményezésére Páris és Franciaország számára szakértők hozzájárulásával létrejött a Diapason normal, másodpecenként 870 félrezgéssel (435 egyésszel), melyet aztán csakhamar Németország nagyobb szinházai is elfogadtak s a legutóbbi (1885) bécsi szakértő-kongresszus is ujból ratifikált s azóta ily rezgésszámegység uralkodó az egész zenevilágban a normál hangvillára (Kammerton) nézve. A diapason átalános regulázása és egységes behozatala minden szinházba igen nagy előnnyel jár, mert gátat vet főleg a hegedüsök azon folytonos törekvésének, hogy hangszerük magasságát emeljék, miáltal az ragyogóbb sziezetet nyer, hátrányára az énekeseknek, akik meg mindig lfelé hajlandók nyomni a normál villát. E tekintetben ma már meglehetősen egységes eljárás uralkodik. Kivételt csakis a zongoragyárosok tesznek, kik a normál hangvillánál rendesen egy félhanggal magasabban hangolják a zngorákat, melyeknek ezáltal élesebben vibráló hangszinezetet szeretnek kölcsönözni, nagy bosszuságára az énekeseknek, kik igen gyakran kénytelenek félhanggal lejebb kisértetni magukat, hogy az eredeti énekszólam magasságát elérjék. A zenekarokban rendesen az oboa egyszer vonalozott á-ja adja a normativumot, mert az legkevésbé van rezgési hullámváltozásnak alávetve. A többi hangszerek aztán utána alkalmazkodnak. A rézfuvóhangszereknél nagy szerepet játszván az u. n. hangnemre szóló változó hangcsövek (Bgen), kezelőik a befuvás által temperálják az enharmonikus hangokat. A zongorák s általában a billentyüs hangszerek temperált hangolása inkább természeti ösztőn s gyakorlat utján mint tudományos matematikai bizonyosság szerint történik.

H. (eszt.), a művésznek, költőnek az a fogása, mellyel a hallgatót v. nézőt mindig a tárgynak megfelelő hangulatba hozza, mielőtt az előadáshoz, elbeszéléshez fog.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is