Hangrendszer

(ném. Tonsystem), az általában lehetséges vagy valamely zenekultúrában használt (vagy megállapított) hangok tudományos, logikus összefoglalása egységes alapon. A fizikai (akusztikai) H. határtalan, végtelen számú hangból áll, melyek magasságát különböző rezgésszámok jelzik. A lélektani (pszichológia) H. határolt, 1. mivel a kb. 16 rezgésszámon aluli és kb. 30.000-en felüli hangmagasság már nem kelt hangérzetet, 2. mivel csekélyebb hangmagasság-különbségek az emberi érzéklet számára elvesznek. Ezért minden kultúrában temperált (mérsékelt) H.-t alkalmaz a zeneművészét, melynek alapja az emberiség általános melodikus zeneérzéke, az a tulajdonság, hogy számunkra minden hangnak bizonyos szélesség van (hogy apróbb rezgésszámkülönbségek nem számítanak hangmagasság-különbségnek) és hogy a különbözőknek érzett hangok bizonyos pontosan meghatározható, állandó viszonyban állanak. Így keletkezik a zenei H., melynek határait még az is módosítja, hogy a zenegyakorlatban a kb. 32. rezgésszámúnál mélyebb s a kb. 5000 rezgésszámúnál magasabb hang nem igen használható. Különböző kultúrák H.-ei mások és mások az illető népek zenéje, történelme és tudománya szerint. (A mai nyugati zene egyenletesen temperált 12-fokú H.-ével pl. szembeállíthatjuk a 16. század nem egyenletesen temperált szisztémáját, vagy Délkelet Ázsia temperált pentatonikáját.) Az európai zenei H. szintén történelmi fejlődés eredménye (a 17. század vége felé alakult ki végleg), neve: enharmonikus kromatikus H. s alapgondolata, hogy van egy főalaphangja (az un. egyvonalas c [c1], az 1885-iki bécsi nemzetközi értekezlet megállapodása szerint 261 duplarezgésű), mely nem más, mint az emberi hangosztályok (szoprán, tenor stb.) legkényelmesebb közös hangja s melytől mélyebbre és magasabbra kb. egyenlő mennyiségű hang következik, teljesen egyező sorrendi távolságban, e távolság pedig félhangnyi, vagyis annak az intervallumnak megfelelő, melyet az oktávhangköz pontos 12 részre osztásával nyerünk (l. Temperálás). Ahogyan minden zenekultúra gyökere diatonikus dallamképzés, úgy minden zenei H. gyökere a diatonikus hangsor (l. o.); ennek logikus kibővítése a zenei H. A zenei H.-nek valamely kiszakított része, ha bizonyos meghatározott összefüggésben álló hangok összességét teszi: hangkörzet. (V. ö. Wetzel: Elementartheorie.) Az ógörög H.-re nézve l. Görög zene. Újabban a zenei H. kibővítésével is kísérleteznek (l. Negyedhangok). V. ö. Tiersch: Über Tonsysteme u. Temperaturen 1875, O. Bähr: Das tonsystem unserer Musik 1882, J. Fegerl: Die Tonsysteme 1915, Max Weber: Die rationalen und soziologischen Grundlagen der Musik 1921 (valójában nem szociológiai, hanem etnográfiai szempontból vizsgálja a problémákat). Molnár.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia