Hangzat

(franc. accord), A zenében több hangnak egyszerre való hangoztatása, mely a hangzatok sokféleségénél s jellegénél fogva lehet teljesen és kevésbé egybehangzó v. széthangzó. H.-ok képzése, azok használata, egybekötése, feloldása s a zeneszerzés különböző céljaira való alkalmazása, a legfontosabb szerepet játsza a zeneművészetben, mert a H.-ok képezik a zenében azt a szilárd alapot, melyen minden zenegondolattétel, sőt a legnagyobb szabásu zeneművek is felépülnek. A H.-ok képződésének elmélete egyszersmind a legjelentékenyebb ágát képezi a zene tudománynak. Manapság kétféle hangzatképző rendszer uralkodik, u. m. a latin és a germán. Előbbihez tartoznak a franciák, olaszok, spanyolok, utóbbiakhoz elsősorban a németek s mind ama nemzetiségek, mely vele vagy rokonság v. szomszédság, v. szellemi érintkezésben állnak. A latin rendszer a kemény diatonikus skála alapzöngéjére s annak zöngsorára támaszkodva képezi a különböző hangzatokat, melyek számát 13 törzs hangzatban állapítja meg s minden más hangzati alkalmazást a mesterséges alakítás variánsaira vezet vissza. Emellett rendszerét a disszonáns H.-oknak egyetlen változatlan feloldási szabályra alapítja. A germán, vagyis a német rendszer a kemény diatonikus skála zöngsora mellett méga lágy skáláéét is képződési kiinduláspontul veszi s ez által a hozzátartozandóság alapján nemcsak kiszélesíti, hanem sokkal bonyolultabbá teszi. Mind a két rendszernél eltérők az elnevezések, a cimek, a paragrafusok, de az eredmény végre ugyanaz, mert a H.-ok minősége és jellege mind a kettőnél egybevágó.

Forrás: Pallas Nagylexikon