Hanno
v. Anno, szent, kölni érsek és birodalmi kancellár.
Születésénk évét nem ismerjük. megh. 1075 dec. 4. Bamberben végezte teologiai
tanulmányait és korán nyerte meg III. Henrik császár bizalmát, ki őt udvarába
hivta és megtette hancellárnak. A császár korai halála után H. (ki időközben
1056. kölni érsekké lett), összeesküdött a gyönge Ágnes özvegy császárné ellen,
s Nordheimi Ottó meg más főurakkal és főpapokkal egyetértve, 1062. a
gyermekkirályt, IV. Henriket, Kaiserswerth nevü Rajna-szigetről anyajától
elrabolta és Kölnbe vitte magával. Ezóta a püspökök nevében H. uralkodott a
gyermekkirály helyett. Nemsokára azonban versenytársai megirigyelték hatalmát,
mire a német fejedelmek az allstädti gyülésen (1063) abban áéllapodtak meg,
hogy H. továbbra is megmaradhat ugyan a király nem kevésbé nagyravágyó
ellenfelével, Adalbert brémai érsekkel (l.o.) H. az ifju királyt rendkivül
szigoruan nevelte és csakhamar gyülöletessé tette magát Henrik előtt, aki
azonban egyelőre kénytelen volt mindenben H.-nak szót fogadni. Amellett nem
mulasztotta el H. székesegyházának kiváltságait szaporítani és keresztülvitte
azt is, hogy Wezel öccse kapta a magdeburgi érseki széket. Mig Henrik Adalbert
érsek társaságában a magyarok által elüzött sógorát, Salamon királyt, trónjára
visszaültette (1063). H. teljesen korlátlanul intézte Németország sorsát. Ekkor
állott hatalmának tetőpontján. 1064-ben Olaszországba indult a mantuai
zsinatra, hol II. Sándor és Cadalus ellenpápa között biró gyanánt szerepelt és
csak akkor ismerte el II. Sándort a birodalom nevében törvényes pápának, midőn
ez az ellene felhozott vádak alól tisztázta magát. Ezóta azonban H. szerencséje
leáldozott. Távolétété Adalbert arra használta fel, hogy hogy a királyt a maga
részére nyerje és ha 1066. kénytelen is volt Henriket még egyszer H.-nak
átengedni, előbbi hatalmát H. nem nyerte többé vissza. Irigy fejedelemtársai
különben is megsokalták uralmát, II. Sándor pápa pedig, kinél 1068. követségben
járt, éreztette vele, hogy nem felejtette el a mantuai jelenetet és 1070. H.-t
szominia miatt Rómába idézte és kemény büóntetést szabott ki reája, melynek a
megtört H. szótlanul alávetette magát. Hazatérte óta a politikai pályától
teljesen visszavonult és csakis annak a két kolostornak élt, melyet
Olaszországból elhivott bence-barátok számára alapított (Siegburg és Saalfeld).
E barátok között töltötte utolsó éveit is. Az egyház utóbb, tekintettel szigoru
erkölcseire a szentek sorába iktatta. V. ö. Lindner Anno II, der Heilige
(Lipcse 1869); Giesebrecht, Gesch. der deutschen kaiserzeit (3. köt. 5. kiad.,
aj egyzetekkel együtt 1100 s. k. l.).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|