Hanno

v. Anno, szent, kölni érsek és birodalmi kancellár. Születésénk évét nem ismerjük. megh. 1075 dec. 4. Bamberben végezte teologiai tanulmányait és korán nyerte meg III. Henrik császár bizalmát, ki őt udvarába hivta és megtette hancellárnak. A császár korai halála után H. (ki időközben 1056. kölni érsekké lett), összeesküdött a gyönge Ágnes özvegy császárné ellen, s Nordheimi Ottó meg más főurakkal és főpapokkal egyetértve, 1062. a gyermekkirályt, IV. Henriket, Kaiserswerth nevü Rajna-szigetről anyajától elrabolta és Kölnbe vitte magával. Ezóta a püspökök nevében H. uralkodott a gyermekkirály helyett. Nemsokára azonban versenytársai megirigyelték hatalmát, mire a német fejedelmek az allstädti gyülésen (1063) abban áéllapodtak meg, hogy H. továbbra is megmaradhat ugyan a király nem kevésbé nagyravágyó ellenfelével, Adalbert brémai érsekkel (l.o.) H. az ifju királyt rendkivül szigoruan nevelte és csakhamar gyülöletessé tette magát Henrik előtt, aki azonban egyelőre kénytelen volt mindenben H.-nak szót fogadni. Amellett nem mulasztotta el H. székesegyházának kiváltságait szaporítani és keresztülvitte azt is, hogy Wezel öccse kapta a magdeburgi érseki széket. Mig Henrik Adalbert érsek társaságában a magyarok által elüzött sógorát, Salamon királyt, trónjára visszaültette (1063). H. teljesen korlátlanul intézte Németország sorsát. Ekkor állott hatalmának tetőpontján. 1064-ben Olaszországba indult a mantuai zsinatra, hol II. Sándor és Cadalus ellenpápa között biró gyanánt szerepelt és csak akkor ismerte el II. Sándort a birodalom nevében törvényes pápának, midőn ez az ellene felhozott vádak alól tisztázta magát. Ezóta azonban H. szerencséje leáldozott. Távolétété Adalbert arra használta fel, hogy hogy a királyt a maga részére nyerje és ha 1066. kénytelen is volt Henriket még egyszer H.-nak átengedni, előbbi hatalmát H. nem nyerte többé vissza. Irigy fejedelemtársai különben is megsokalták uralmát, II. Sándor pápa pedig, kinél 1068. követségben járt, éreztette vele, hogy nem felejtette el a mantuai jelenetet és 1070. H.-t szominia miatt Rómába idézte és kemény büóntetést szabott ki reája, melynek a megtört H. szótlanul alávetette magát. Hazatérte óta a politikai pályától teljesen visszavonult és csakis annak a két kolostornak élt, melyet Olaszországból elhivott bence-barátok számára alapított (Siegburg és Saalfeld). E barátok között töltötte utolsó éveit is. Az egyház utóbb, tekintettel szigoru erkölcseire a szentek sorába iktatta. V. ö. Lindner Anno II, der Heilige (Lipcse 1869); Giesebrecht, Gesch. der deutschen kaiserzeit (3. köt. 5. kiad., aj egyzetekkel együtt 1100 s. k. l.).

Forrás: Pallas Nagylexikon