Harang

Kisebb csörgőket és csengetyüket már a legrégibb időben, különösen az egyiptomi és görög isteni tiszteleteken használtak, azonban az első nagy H.-ot a legenda szerint Paulinus csináltatta a nolai templom számára 394 jul 13. A tiszta rézércekben bővelkedő Nola a legrégibb időkben igen hires volt harangöntéséről. A H.-oknak egyházi célokra való használatát 604-ben Sabinianus pápa rendelte el. Az első történeti nevezetességü H.-ok az orleansi szt. István-templomán függöttek. Midőn a várost Chlotar frank király megtámadta, a püspök meghuzatta a H.-okat, s azok hangjának hallatára a frank sereg elfutott. Nagy Károly amatt már Németország is használták a H.-okat melyeknek fölszentelése a VIII. sz. óta divatozik. A keleti egyházakban a H.-okat 871 óta használják, midőn Bazilius császár I. Orso velencei dogétól kapott 12 bronz-H.-ját Szófia-templom külön e célra épített tornyába akasztatta. A H.-öntés virágzását a XV. és XVI. sz.-ban érte el. A H.-játékot 1467-ben Kneck Bertalan flandriai H.öntő találta föl Alostban, Emony Péternek (Amsterdam) pedig sikerült egész akkordot hallhatóvá tenni. Titkát Graas Ábrahám örökölte, ennek utóda Julien lett, kinek révén azt a hires gescheri Petit és Etelbrock H. öntő-család fejlesztette tovább. Általában Hollandiában vannak a legjobb H.-játékok. Az Yssel melletti Zütphenben van egy, mely 25 H.-ból áll. Készítője a lotaiai Hemony 1645. A világ legnagyobb harangjainak méreteiről és sulyáról az alábbi táblázat tájékoztat. Ujabb időben a régi H.-hoz hasonló nagyméretü H.-okat már nem öntenek. Magyarország első H.-öntői Budapesten Walser Ferenc és Thury János és fia, a vidéken pedig Seltenhofer Frigyes és fia Sopronban.

A H. hangját hangtani törvények szerint határozzák meg. Az alsó átmérő nagyobbításával a hang mélyebb lesz, kisebbítésével pedig vékonyabb. A H.-szelvények kisebb-nagyobb mértékben egymástól eltérők, minden egyes H.-öntő külön készíti az alap (normális) szelvényt és ezután készíti a legkisebbtől a legnagyobbig a H.-formákat. A legfőbb igyekezete a H.-öntőnek az, hogy kis súly mellett minél mélyebb és tisztább hangot kapjon. A H.-szelvény főbb méreteit a következőképen kapják. A H. alsó átmérőjét (rendesen) 14 részre osztják, melyből 7 rész adja a felső átmérőt, 12 rész a magasságot, 1 rész a H.-koszorut, 1/4 rész afelső oldalrészt és 1/3 a felső fedő részt. A felső és alsó átmérő közti részt görbe vonalakkal (többnyire körivekkel) kapcsolják össze. A H. hangja négy hangnak vegyülékéből áll, melyek közül a legmélyebb hang az alsó, a legmagasabb pedig a felső (legkisebb) átmérőnél keletkezik. Ez okból a H. hangjának meghatározásához nagy zenei szakértelem szükséges.

Az alábbi táblázat a H. átmérőjének és sulyának viszonyszámát tünteti elő az egyes alaphangokra vonatkoztatva, melynek segítségével már meglevő H.-hoz viszonyítva, más H. sulya és átmérője határozható meg.

A H. öntőformáját sablonnal készítik. Először a H. belsejének megfelelő mintát, a magot v. belet, készítik el, erre az érc vastagságának megfelelő agyagréteget mintázzák, mely a H. külső alakját képezi, ezután készül a H. harmadik formarésze, a H.-köpeny.

A kisebb H.-formák magját agyagból, a nagyobbakét téglából készítik. Az alakzót (sablon) fából vágják ki és függőleges tengely körül forgatják. Ha a H. magja kész, ekkor finom agyaggal bekenik és ezt a réteget is lesablonozzák. Ezt a magot finom nedves hamuréteggel vonják be és rajta másik alakzóval, a forma ércvastagságának megfelelő vastagságban felkent agyagréteget alakítják ki. Ha ez megtörtént, a forma belsejébe faszéntüzet raknak s ha a forma már jól kiszáradt, felszinét meleg faggyuval vonják be. Erre a faggyurétegre ragasztják a diszitéseket és feliratokat, képeket és cimereket. Ezeket a tárgyakat sárga vaszk- és gyántakeverékből készítik és melegen olvadt állapotban mélyitett gipszmintákba öntik. Az igy készitett viaszrészeket meleg terpentinnel a H.-formára ragsztják, s ha megragadtak, finom agyagkeverékkel vonják be. Most a H. belsejébe ismét faszéntüzet raknak, a finom agyagréteg megszárítása céljából, azután pedig a H. nagysága szerint 1, 3, 3 réteg agyagot helyeznek reá és hosszuszálu kenderrel vonják be, hogy szilárdabb legyen. Ennek megszárítása után a H. fejét illesztik a formára, ezen van az öntéshez szükséges öntő nyilás és légvezető sip. Ezt a formát az öntéshez következőképen készítik elő. Először a H. fejét, ezután pedig a H. köpenyét veszik le. Ez utóbbiban a H. negativ képe lesz látható, mert a szárítás következtében a faggyu és viaszk elolvadván, az agyagba szivárgott. Ezután a H. magjára mintázott és az ércvastagságnak megfelelő burkot távolítják el. A H. forma kész mintája és hibás részeinek kijavitása után a H.-köpenyt reábocsájtják a magra és a kettős csavarokkal erősen egymásra szoritják, ezután pedig az alsó nyilást agyaggal fojtóan elzárják és legutoljára ráhelyezik a H. fejet. Az igy összeállított H. -formát az ércolvasztó kemence előtti öntőgödörbe állítják (hogy ha nem az öntőgödörbe történt annak felszerelése) és azt az öntő-nyilásig földdel erősen betömik, az érckifolyó-nyilás magasságáig pedig az egyes H.-okhoz téglából csatornát építenek, mely a kemencéből az olvadt ércet az egyes H.-formába vezeti.

A H.-okat az un. n. H.-bronzból (l. Bronz) öntik. Ez áll normális összetételben 78-80 rész vörösrézből és 22-20 rész ónból. Régebben azt hitték, hogy ezüst hozzátételével a H. hangja tisztább lesz, ez azonban nem bizonyult valónak. Az ezüst inkább árt mint használ. A H.-bronzot lángallóban (lángkemence) olvasztják meg lehetőleg fatüzzel. Először megolvasztják az ócska bronzot és rezet, s ha az adalék megömlött, adják hozzű a szükséges ónt. Ha a fém teljesen megömlött, összekeverik és próbát vesznek. A jó H.-bronz törete sárgásszürke és finom szemcsés. A formából kivett H.-ot megtisztogatják (homokfuvóval, reszelővel stb.) a rátapadt agyagtól és az öntvénybordáktól; egyes részeit le is esztergályozzák. ha kész, ráerősítik a fából vagy vsból készített koronát, melynek vascsapjai a fából vagy hengerelt vasból készitett H.-láb vizszintes tartójára erősített csapágyban forognak. A csapot hengeresre v. ékalakura készitik, ez utóbbiak kevesebb dörzsölő munkát fogyasztanak. Vannak oly H.-ok is, melyeknek csapja fogas szegment, csapágya pedig fogasrud. A H.-korona csapját oly mélyen helyezik, hogy a H.-ot könnyen huzhassák és állása mégsi biztos legyen. A H.-ot a koronához fejes srófokkal erősítik. A H. felső részén levő tartóperemet köralakura készitik, hogy szükség esetén a H.-ot a koronában meg is fordíthassák. A H. verőjét vagy szivét kovácsolt vasból készitik. Ujabban a H.-okat acélból is öntik, különösen kitünőek a bochumi gyár tégely acél H.-jai. A Budapesti Bazilika nagy H.-jának alsó átmérője 2400 mm., felső átmérője 1200 mm., magassága 2100 mm., vastagsága 172 mm., sulya 7735 kg., hangja F, harangütő sulya 350 kg., szegecselt vasból készitett koronája 2400 kg.,  I tartókból készitett lába 3800 kg., huzására 4 ember szükséges. A harangot Walser Ferenc készítette.

Forrás: Pallas Nagylexikon