Harckocsi

A harckocsi egy fegyverekkel ellátott páncélozott jármű. Köznapi, laikusok által gyakran használt elnevezését, a tankot onnan kapta, hogy a legelső ilyen jellegű járműveket üzemanyagszállításra tervezték, s később a védelmük érdekében látták el először gépfegyverekkel, majd később nehézfegyverekkel. A harckocsinak három jellemzője van: a tűzerő, a páncélvédettség és a mozgékonyság. A tűzerőn a harckocsin elhelyezett ágyút és géppuskákat kell érteni. A páncélzat a személyzetet, a motort és a lőszereket védi. A páncélvédettség függ a páncél vastagságától, anyagától, illesztésének módjától és nem utolsó sorban a páncéllemezek dőlésszögétől. A mozgékonyság jellemzője a sebesség, terepjáró képesség és a hatótávolság. A mozgékonyságot sok minden befolyásolja: a motor típusa és teljesítménye, a felfüggesztés típusa és elrendezése, a lánctalp szélessége, az erőátviteli rendszer, a páncélzat vastagága. Az első harckocsikat az I. világháború idején előbb az angolok, majd a németek hozták létre. Az első angol harckocsi az 1916-ban megjelent Mark I-es volt. A németek erre 1917 májusában az A7V harckocsival válaszoltak. A hadtörténelem első páncélos csatájára 1918. április 24-én került sor Villeres-Bretonneux térségében a brit Mark IV-esek és a német A7V-k között.