Hárfa

(olasz, arpa, franc. harpe, ang. harp). Egyike a legrégibb s az óvilág legkedveltebb, legelterjedtebb hangszereinek. Terjedelemre, kiállításra s kezelésre nézve is a legtökéletesebb ókori hangszernek mondható. Főleg a régi egyiptomiaknál volt kifejlődve. Bruce J. angol tudós e század elején Théba romjai közt egy freskó-képre talált, mely a hárfának tökéletes képét mutatja. Mint huros hangszernek valószinüleg a H.-nak is a lira, kiatara, pszalterium stb. voltak az ősapjai. Külalakja s szerkezete számtalan módosuláson ment keresztül. egészen 1720-ig hurjai csak diatonikus zöngsor szerint voltak hangolva s legfölebb három nyolcadig terjedtek a nagy C.-től a kétszer vonalzott c-ig. Kromatikus hangokkal tehát nem rendelkezett, mint még manapság sem az u. n. vándor-hárfásoknál, s ha mégis egy pár kromatikus félhangot akartak rajta kihozni, a XVII. sz.végén divatba jött s a hurok szögtartójánál alkalmazott horgocskákkal a balkéz hüvelykujjával kellett a hurokat megröviditeni, mialatta játszó csak a jobb kezét használhatta. De ez volt mégis az alső lépés a hangszer tökéleteseb kezelési gépezetében. 1720. Donauwürthben Hochdrucher volt feltalálója előbb csak az egy s kélsőbben a két pedálos hárfának, miáltal lehetségessé vált minden egyenhangzásu hurt láblenyomással félhanggal fölebbíteni v. lejebbíteni. A hangszer terjelmét is öt nyolcadra terjeszté ki s azt az előnyt nyujtotta, hogy a hangfölemeléseknél a játszó mind a kétkezét szabadon használhatta. Végre száz évvel későbben, 1820. a párisi Erard (l.o.) óriási ledületet adott e hangszernek az általa feltalált u. n. kettős-pedálrendszerrel, mi által lehetségessé vált minden hurt két félhanggal fölebbíteni. Fokozatosan javította aztán e hangszert s rendszerét s ég ma sincs vége a finomabb javításoknak az ő rendszere alapján. A mai tökéletesített H. Ces zöngsor szerint van hangolva sa kontra Ces-től a négyszer vonalzott Fis-ig terjed s igy majdnem eléri a mai zngorák hangterjelmét. Hét példája van, melyek mindenikével tetszés szerint lehet fölebbíteni a hurokat egy egész vagy fél hanggal. Eszerint a mai hárfán minden hangnemben lehet játszani. A mollskálák azonban csak föl v. lefelé való sorrendben hozhatók ki, mert ellenesetben még két pedálra lenne szükség, ami az egész hangszer mai szerkezete megváltoztatását vonná maga után. Mig a régi hárfák rendesen szabálytalan négyszögbe futó hangtesttel birtak, a mai hárfa alakja tompa háromszöget mutat, melynek leghoszabb szárát a felső nyak s az alsó hangfenék közé ékelt erős faoszlop képezi, mely egyszersimnd arra is szolgál, hogy az egész hangszertest a hurok feszerejének könnyebben ellentálljon. A felső és az alsó szár képezik a hurtartót, melyek a felső szárba alkalmazott szögek köré vannak tekerve s azok által hangoltatnak is. Az egész hangszer magassága 150-170 cm. A H. hangjegyeinek notációja, a zongoráéhoz hasonlóan, kettős vonalrendszer szerit történik, violin- és bassus-kulcs szerint.

Forrás: Pallas Nagylexikon