Harmonika

E nevet sokféle szerkezetü hangszer viseli. Aránylag még a legtökéletesebbnek Franklin Benjamin, a nagy természettudós volt a feltalálója. Kromatikus sorendben hangolt finom készitésű üvegharangokat állított egymás mellé melyek bizonyos gépezet segítségével rugany anyagból készült tangensek érintése által hozattak hangzásba. E hangszer a mult század végén s még a jelen század kezdetén is nagy divatban volt. Sokkal nagyobb elterjedést nyert: ugynevezett huzó-H., mely manapság isdivatban van az alsóbb néposztályoknál s majd minden országban elterjedt. Kemény papir vagy bőrból készült, felvonható és ismét leszorítható fuvós készülékből áll, melynek alsó részét a játszó balkezében tartja, mig jobb keze négy ujjával a felső falemezre alkalmazott billentyüket, illetve légszelepeket nyomja le. Hüvelykujját a lemezhez erősített szijba duga s ugy regulázza a fuvó emelkdését v. lenyomását. A légszellentyüknek megfelelő nyilások alatt acélnyelvecskék vannak a falemez belső részéhez erősítve, melyek a léghuzam által jönnek rezgésbe s akként adják a hangot. Minél erősebb a lenyomás, annál intenzivebb lesz a hang s ellenkezőleg. Az ily huzó H.-k mindenféle nagyság és hangterjedelemben készülnek. A legnagyobbak sem mennek tul másfél nyolcadnál s ezeknél a hangbillentyük nem is egy, hanem két sorban vannak elhelyezve. hangzásuk nem kellemetlen. Leginkább nép- vagy táncdallamok kihozatalára alkalmasak. Hármas, sőt négyes hangzatokat is lehet rajtuk hangoztatni. Az egész hangszer nem egyéb, mint finomabb szerkezeti s civilizáltabb hallérzékhez mért duda.

Forrás: Pallas Nagylexikon