Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Hártyásszár... ----

Magyar Magyar Német Német
Hártyásszár... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Hártyásszárnyuak

(állat, Hymenoptera Linné, Piezata Fabr., ), A rovarok egyik rendje, melyet jellemeznek a sajátszerüleg módosult rágó és egyuttal nyaló szájrészek, egybeolvadt előtor, 2 pár hártyás szárny és a teljes átalakulás.

Testök oldalt összenyomott, hosszukás, nyulánk. Fejök szabadon mozgó és nagy. Összetett szemeik nagyok és ritkán hiányoznak. Mellékszemeik többnyire vannak (3) és a homlokon elhelyezvék. Csápjaik 3-13 izü, fonal-, sertealaku vagy térdelt, amidőn az alapi csáptőiz (scapus) és a végrészt a csápostort (funiculus) jól megkülönböztethetni. Szájrészeiknél a felső ajak és a rágók általában - kivévén a darázsokat és a hangyákat - kevéssé vannak kifejlődve. Az alsó állkapcsok és az alsó ajak pedig az egyes családok szerint módosul. Igy a méheknél a maxillák késidomuak és a virágban a nektariumok felmetszésére valók, az alsó ajak pedig hosszu és nyalásra alkalmas. A tor három gyürüje többnyire összenőtt. A középtor legjobban van kifejlődve s rajta találhatni a két rezgetyüpikkelyt (tegula) és a torpajzsot (scutellum). Négy keskeny, hártyás szárnyuk van, melyek átlátszók és kevéserüek. A hátsók kisebbek és mellső szélük középtáján egy sor hajlott horgocskákkal ellátottak, melyek a mellső szárnyak hátulsó szegélyébe jönnek és igy röpülés közben mind a négy szárnyuk egy sikot képez. Vannak szárnyatlanok és hullékos szárnyuak is. A lábnál a tompor lehet egy- vagy kéttagu. A potroh vagy ülő, vagy kocsányos és a nőstényeknél vagy peterakóban, vagy fulánkban végződik. A peterakóval megszurják a növényt (gubacsdarázs) vagy hernyót (fürkészek) stb., amelybe azután petéiket rakják. A fulánk pedig majd védelmül, majd a tápláló anyag megszerzésénél fegyverül szolgál. A méheknél p. visszafelé álló horgokkal van ellátva és a szuráskor betörik, a gyilkos darázsoknál pedig horogtalan, tőralaku; ezek ugyanis ivadékaikat ugy látják el eledellel, hogy különböző rovarokat, hernyókat stb. fulánkjukkal kivégzik vagy legalább megbénitják és ugy cepelik fészkükbe. Idegrendszerük jól kifejlődött, különösen a hangyáknál az agynak megfelelő garat feletti ducpár hatalmas, ami világosan elárulja ez állatok nagyfoku szellemi képességét. A táplálócső mellső részén rendesen 2-3 nyálmirigyet találhatni. A Malpighi-féle edények rövidek, számuk azonban nagy (20-150). Különivaruak, átalakulók és csak egyesek (mint a Platygaster) tulátalakulók. Álcáik vagy szabadon élnek, akkor hernyóalakuak, csakhogy 3 pár torlábon kivül még 7-8 pár állábbal vannak ellátva, vagy pedig zárt helyen élnek és még szüleik által tápláltatnak, amidőn lábatlanok, szintelenek és kukacokhoz hasonlók. Bábjaik szabadok. Az idetartozó rovarok ugy az emberi, mint a természet háztartásában igen fontos szerepet játszanak. Fontosságuk részint abban nyilvánul, hogy a virágpornak egyik virágból a másikba való átvitelét eszközlik, tehát a növények megtermékenyítését nagyban elősegítik, továbbá, hogy életmódjuk következtében más kártékony rovarok tulszaprodását meggátolják, hanem még egyesek táplálékot (méz) v. más, a gyógyászatban használt anyagot szolgáltatnak. Amellett életmódjukban, ösztöneikben s ivadékuk ápolásában annyi szellemet tanusítanak, hogy a rovarok közt az első helyet foglalják el. Egyesek közülük hasonlóan, mint az ember, részint saját maguk, részint ivadékuk védelmére különféle nyagból lakásokat alkotnak. Az egyik bölcsőit falevelekből készíti, a másik lakóhelyét a fába rágja, a harmadik pedig agyagból v. földből készít remek építményt; minő szép és bámulatos p. a darázsfészek, vagy a méhek viaszból készült lépe. Egy másik nevezetesség e rovarok életében, hogy közülök némelyek fajuk fentartása céljából társaságban élnek, ahol a munkafelosztás elve érvényesül. Igy nemcsak himek és kifejlődött nőstények vannak, hanem gyakran még közömbösök (neutra) is, melyek tulajdonképen elkorcsosult nőstények és ezek az ilyen álladalomban élőknél a legnagyobb számot teszik, mivel ők építik az ivadék lakóhelyét és ők szerzik be az eledelt (dolgozók), vagy pedig az államot védik (hangyáknál a katonák). Mindnyájan szárazföldiek, kivévén 2 fajt (Polynema). Az egész földön el vannak terjedve, a tropikus vidékek nemcsak a fajok nagy számában, hanem a fajok szinezetében és nagyságában is kitünnek. Egyesek maradványait már a tertiär korszakban találhatni. Körülbelül 16000 faj ismeretes, melyek közül hazánkban mintegy 4000 faj él. Felosztatnak a következő két alrendre: I. Tojócsövesek (Terebrata), melyeknél a nőstény potrohának vége tojócsőben végződik és rendesen kéttagu tomporral. Ide tartoznak: a levéldarázsok (Tenthredinid?), fadarázsok (Urocerid?), gubacsdarázsok (Cynipinid?), a pteromalidák, proctotrupidák, braconidák és a fürkészek (Ichneumonid?) családok. - II. Fulánkosak (l. o.). A hártyás szárnyuakat szárazon, tűkre felszurva szokás eltenni és konzerválni. Egyeseknek szárnyait, mint a lepkékét, ki is szokták még feszíteni. Hazánkban a hártyásszárnyuak ismertetése körül különösen Mocsáry Sándor muzeumőr szerzett magának nagy érdemeket, aki külföldön is elismert szaktekintély. Hozzája csatlakoznak azután: Frivaldszky János, Paszlavszky József, Szépligeti Viktor, Biró Lajos, Chyzer Kornél, Friese Henrik stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is