Hauser
zene
Hauser Miksa : hegedüművész, szül. Pozsonyban 1822., megh. Bécsben 1887 dec. 8. Kiképzését a bécsi zenedében nyerte Böhm és Mayseder vezetése alatt. A zeneszerzésben pedig a bécsi hires kontrapunktista, Sechter volt a tanára. A 40-es években először tett európai műutazást s már akkor feltünt csalhatatlan biztonságu flageolet-játékával, melyben kevés versenytársa akadt. Az 50-es években egész Amerikát beutazta, sőt Ausztráliába is eljutott. Kalandos életet élt, megfordult a világ mind az öt részében s többször visszatért hazájába, hogy azután ismét nyakába vegye a világot. Európa fővárosi mindegyikében sok pénzt és kitüntetést aratott. Játszott a török szultán és Viktor Emánuel előtt, ki a Szt. Mauritius- és Lazarus-rend lovagjává nevezte ki. Budapesten is többször megfordult és hangversenyzett. Mint zeneszerző is több sikerült hegedü-szerzeményt hagyott hátra. Ezek közt leghiresebb műve volt az a nehézségekkel telt flageolet-kompoziciója, mellyel, saját elbeszélése szerint, az ausztráliai vadakat sikerült megszelidíteni, kik egy izben életére törtek s kiket a madárhangok természetes utánzásával meghódolni kényszerített. Műve: Wanderbuch eines österr. Virtuosen (Lipcse 1858-1859).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|