Havas

1. Adolf, orvostanár, szül. Szt. Gálon (Veszprém vmegye) 1854 febr. 14. Tanult Veszprémben és Budapesten; az orvosi tanfolyamot Budapesten és Bécsben végezte. 1880. avatták doktorrá. 1881. utazási ösztöndijjal a bőr- és bujakórtan tanulmányozása céljából külföldre utazott és ott két éven át tartózkodott. 1883. Budapesten letelepedett. Még ezen évben átvévén a budapesti általános poliklinika bőr- és bujakórtani osztályának vezetését, 1884. a bőr és bujakórtan egyetemi m. tanárává habilitáltatott. Tudományos dolgozatai: A vesemedence és hugyvezér szöveti szerkezete; A malleus humidus-ról; A lupus vulgaris; A bőr tuberculosisa; A mycotis fungoides; A sarcoma idiopath. multipl. pigment. cutis: A lichen ruber acuminatus; A bőrsarcoma kérdéséhez; Syphilis és szoptatás; A syphilis gyógykezelése; A munkások védelme a syphilis és venereás betegségek ellen.

2. H. Adolf,  irói neve Hahn Adolfnak (l. o.).

3. H. József, gazda, szül. Valeszkán (Zólyom vármegye) 1796 jun. 20., megh. Budapesten 1878 febr. 10. Tanulmányait Besztercebányán kezdte és a filozofiát Pesten végezte, azután kispap lett és mint ilyent a bécsi Pázmáneumba küldték. A papi pályáról lelépett s a pesti egyetemen a jogtudori diplomát szerezte meg s ott kevés idő mulva jogtanárnak nevezték ki, egyuttal pedig Pest főváros alügyészévé és nemsokára főügyészévé, majd főjegyzőjévé s utóbb tanácsnokává választották. Pest főváros főbirája és országgyülési követe is volt. A fővárosi főbirói állásból m. kir. helytartósági tanácsosságra emelkedett. 1845. az országos magyar gazdasági egyesület kertészeti szakosztályának elnökéül választották meg. A Széchenyi István gróf által előidézett mozgalmakban szintén élénk részt vett. A nemzeti kaszinónak egy izben igazgatója volt; a pesti hengermalom, a pesti gépgyár, a fegyvergyár, a pesti m. keresk. bank s a pesti cukorfinomító gyár megalapításában részt vett, előbbinek igazgatósági elnöke is volt, utóbbinak bukása következtében 80000 frtnyi kárt szenvedett. 1848. Széchenyi István gróf minisztériumában osztályfőnök lett, a szabadságharc után pedig az osztrák kormány részéről a budai kerület részére királyi biztossá történt kineveztetését fogadta el, mi a hazafias körök ellenséges és gyanakvó érzelmeit ébresztette fel személye ellen. E hivatalában különösen az orsz. m. gazd. egyesülettel éreztette jóakaratát s azt minden irányban támogatta. 1854. nyugaton hosszabb utazást tett és e közben szerzett tanulmányairól: Utazás Német-, Francia- és Olaszország nevezetesebb vidékein (Budapest 1855) cimen figyelemre méltó művet irt. Utazása után a Sashegyen mintaszerüen berendezett szőllőtelepet, kőbányai birtokán pedig cognac-gyárat létesített. 1857. az országos magyar gazdasági egyesület választmányi tagjává, 1858. szőllőművelési, borkezelési és technologiai szakelnökévé választották, 1862. a szakosztály vezetésétől visszalépvén, a kertészeti szakosztály elnöke lett. A hatvanas években mint igazgatósági tag a salgótarjáni kőszénbányatársulat s a losonci vasuttársaság, továbbá az orsz. iparegyesület megalakításában vett tevékeny részt. Az orsz. m. gazdasági egyesületben H. nevét egy általa tett alapítvány örökítette meg. V. ö. Galgóczy K., Emlékkönyv.

4. H. Sándor (gömöri), archeologus és politikus, szül. Felső-Micsinyén (Zólyom vmegye) 1822 május 5., megh. Budapesten 1894 nov. 2. Tanulmányait Egerben, a bölcsészetet s jogot Pesten végezte el, hol ügyvédi oklevelet nyert. 1848-ban Széchenyi minisztériumában osztálytitkár volt. 1848-49-ig mint önkéntes a rácok és Simonics ellen küzdött, amiért hadi törvényszék elá állíttatott, de fölmentették. 1851. Békés és Csanád vármegyében titkár, majd Püspökladányban szolgabiró, később Szabolcs és Bihar vmegyében első megyebiztos, Borsod vmegyében pedig megyefőnök volt. Innen a helytartótanácshoz szolgálattételre berendeltetvén, 1862. valóságos helytartótanácsossá nevezték ki. A helytartótanács feloszlatásával belügyminiszteri osztály-, majd miniszteri tanácsos lett, mely utóbbi minőségben áthelyezték a honvédelmi minisztériumba. Majd a kereskedelmi minisztériumban államtitkárrá lett; az aquincumi ásatásoknak ő a megindítója, uttörője. A budai hegyek szépítése és különösen az utvonalak megállapítása körül nagy érdmeket szerzett. Irodalmi művei: Vadászrajzok; több értekezése az Archaelogiai közlönyben; önállóan megjelent művei: A magyar állam szervezete és közigazgatása (1868); Quelques mots sur la statistique militaire (1872), mely iratát azon alkalomból tette közzé, midőn a kormánytól a nemzetközi statisztika Péterváron tartott kongresszusára küldetést nyert. Sokat foglalkozott a magyar őstörténettel is, több értekezést tett közzé az avarok és szlávok korára vonatkozólag a Budapesti Szemlében.

Forrás: Pallas Nagylexikon