Havasi fenyő

vagy cirbolyafenyő (növ., gyeplősmagu fenyő, diófenyő, cémbrafenyő, orosz cédrus, Cembra Loud., Pinus cembra L,), 12-15 m. magas, de gyakrabban alacsonyabb fa, sőt cserje is; koronája piramis alaku. Törzse szürkésfekete, kérge barázdolt és hasadozott, ága finom barnaszőrü, tűje ötönként van egy hüvelyben, 10-13 cm. hosszu, a visszáján két kékes-fehér csija van. Toboza 1-3-ankint áll, 8-10 cm. hosszu, szennyes lila szinü, cimere hegyes, sárgásfehér, magva zászlótlan, akkora mint egy kisebb mogyoró, 1 cm.-nél hosszabb, hosszas tojásdad, tompán háromélü, kemény héju, olyan szinü mint a pinia- v. fenyőmandola. Ehető, olajat is sajtolnak belőle, november hónapban München és Augsburg piacain árulják. A havasokon 1530-2560, a Kárpátokban 1130-1400, az Altai-hegyekben 1160-1900 m. magasságban tenyészik. Az Uralon is gyakori. A fatenyészet határán tul az egyetlen magastörzsü fa. A glecserek mellett és fölött is magot érlel. Rendesen szálonként nő, csak itt-ott van több csoportosan, hanem a viszonyok e csinos fának éppen nem kedveznek, mert csemetéit és uj hajtásait a jószág lerágja, a vénebb fát pedig a havasi zivatar rongálja. Magva ehető. Diszfának csak zordonabb helyre ültethető, tarka levelü csak vénkorában lesz. Szép, a rózsásba játszó fehérsárgás fa, melynek egyik jellemzője, hogy szép barnaszinü ággöcsei igen puhák és nem asznak ki. Gyönyörüen veszi föl a politurát és kellően elrendezett szép göcseivel a legszebb hatások elérésére alkalmas. A fapácokat is igen jól veszi föl, bár igy kevésbé szép. Ausztriában a 70-es évek óta, mióta ő felségének stájerországi vadászkastélyának falburkolata, mennyezetei és butorzata ebből készült, használata joggal nagyon elterjedt. Hazánkban még csak néhány év óta használják butorokra, de sajnos, mindig pácolva. A Tátrában találják nagyobb mennyiségben. Ritkább volta miatt igen drága.

Forrás: Pallas Nagylexikon