Hazugság

a. m. tudva, akár szóval, akár csak valami jellel, másnak megtévesztése céljából annak ellenkezőjét mondani, amit igaznak tudunk. A hazug tehát igazat is mondhat, t. i. ha az, amit ő nem igaznak tart, véletlenül mégis igaz. A képmutató is, más érzelmeket mutatván, mint amelyeket tényleg érez, hazudik. Aki másban szándékosan, ha nem is határozott szavak segítségével,  de jellel, kétértelmüséggel, tartózkodással stb. oly véleményt kelt, mely azzal, amit igaznak tud és tart, ellenkezik, ugyancsak hazudik. A H. fogalmának ilyetén meghatározásától különbözik a H. erkölcsi megitélése. Nem minden H. egyféle erkölcsi megitélés alá esik. Megengedett H.-nak mondjuk, mikor valaki, hogy sokkal nagyobb bajt mástól v. magától elhárítson, anélkül, hogy ezzel másban kárt tesz, hazudik. Mindenesetre tekintetbe veendő, mily motivumból, mily célból történik a H. és mily hatása van. Ha a motivum, a cél s a hatás erkölcsileg helyes, akkor a H.-ot sem lehet elitélni. Minthogy a társadalmi életben az erkölcsi konfliktusok elkerülhetetlenek, az erkölcsi tapintatnak gondosan kell az egész tényállást mérlegelni. Erkölcsi rigoristák, mint Kant, Fichte, mindennemü H.-ot eltiltanak, Kant azt az elvet követte, hogy nem kell mindent, ami igaz, megmondani; de minden, amit mondunk, igaz legyen.

Forrás: Pallas Nagylexikon