hegelianizmus
filozófia
Georg Wilhelm Friedrich Hegelnek (1770-1831), a klasszikus német
filozófia kiemelkedő képviselőjének objektív idealista
gondolati rendszere. Ennek világnézeti lényege az, hogy az ember
tudatától függetlenül létező "abszolút eszme" (az isten
elvontabb, személytelenebb ábrázolása) hozta és hozza létre a természet
és a társadalom minden jelenségét. Ezzel
elismeri a tudatunktól függetlenül létező valóságot (ezért objektív), de ezt
szellemi eredetűnek tartja, s a létet és tudatot
azonosítja (ezért idealista). A hegelianizmus szerint a tudományos megismerés nem a
külső világ visszatükröződése, hanem a tudatban
benne rejlő ismeretanyag tudatossá válása, a szellem önfelismerése A
fogalmi gondolkodás szerepének eltúlzásából ered
az a nézete, hogy a fogalom minden létezőnek a lényege, az anyag
ennek csupán külső burka. Rendszerének
kidolgozásában legfőbb segítsége dialektikus szemlélete és módszere
volt. Mivel Hegelnél a természetben és a társ.-ban megvalósuló fejlődés az
"abszolút eszme" előrehaladó mozgásának a
másolata, azért dialektikája egyúttal misztikus és mesterkélt. Hegel
követői - a hegeliánusok - halála után két pártra
oszlottak. Az ún. jobboldali hegeliánusok Hegel idealizmusától vezérelve
minden fennálló megőrzésére törekedtek, míg az
ún. baloldali hegeliánusok a dialektikus módszer birtokában a fennálló
társ. bírálóiként léptek fel.
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|