Helios

(a római Sol), Hyperion és Theia v. Euriphaessa nimfának fia, Selenenek (hold) és Eosnak (hajnal) testvére, Apollonnal azonos istenség, akire Phoibos-Apollon tulajdonságait akkor ruházták át, miután eredeti természeti jelentését elvesztette, vagyis személyének egyes kiválóbb tulajdonságai elfeledtették az emberekkel alapvonásait. Ugy látszik, először Rodus szigetén terjedt el kultusza, ahol később is oly nagy tiszteletnek örvendett, hogy minden egyéb kultusz fölé emelkedett. Ott volt a sziget kikötőjének bejáratánál a lindosi Khares készítette (Kr. e. 280.) hires érc-szobor, az u. n. rodusi kolosszus. A napnak látszólagos járásából keltkezett ama hit, miszerint H. ragyogó s négy tüzes méntől vont kocsiján robog tova naponkint az égen, esténkin pedig az Okeanos habjai alá merül, hogy ottlevő lakásában ő és lovai kinyugodják magukat a másnapi nagy utra. H.-t deli ifjunak képzelték és ábrázolták, hosszu hajzattal és feje körül sugárkoszoruval. Klimene tengeri istennővel nemzette Phaethont (világosság fia, tündöklő), aki egy napra megnyerte azt a végzetes szabadságot, hogy apja kocsiját kormányozhatta. Thrinakia mesés szigetén legelnek H. fehér barmai és juhai, szám szerint 350 (a holdév napjainak száma), amelyek eredetileg nem egyebek, mint fehér felhők (bárányfelhők). A napraforgó (heliotróp) nevü virágban a régiek kedvesét, Klytiát, képzelték, akit rege szerint H. változtatott virággá. A rómaiaknál akkor terjedt el tisztelete, miután a kelteti Mithras-kultusz meghonosodott. H.-nak szép ábrázolását láthatni a hissarlik-trójai régiségek közt egy metopán, a konstantinápolyi császári muzeumban.

Forrás: Pallas Nagylexikon