Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Heltai... ----

Magyar Magyar Német Német
Heltai... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Heltai

1. Ferenc, iró, született Szentesen 1861 márc. 15. Jogot Budapesten hallgatván, 1881. az Ellenőr, s mikor e lap megszünt, a Nemzet szerkesztőségének tagja lett. Mindkét lapnál a közgazdasági rovat szerkesztője volt. 1887-1888. a Nemzetgazdasági Szemle cimü folyóiratot, 1887 óta a Vasúti és Közlekedési Közlönyt szerkeszti. Három nagyobb tanulmányt irt, melyeknek egy része a Nemzetgazdasági Szemlében, másik része a Budapesti Szemlében jelent meg. Önálló munkája: Az ipartörvény reviziója (Budapest 1883), melyet az akadémia jutalommal tüntetett ki. H. tagja a kereskedelmi minisztérium tarifabizottságának, az országos statisztikai tanácsnak, a főváros törvényhatósági bizottságának. A hirlapirók nyugdijintézete titkárának, majd, Törs Kálmán halála után, alelnökének választotta. H. szerkesztette a Budapest kerületi előjáróságairól szóló 1893. XXXIII. t.-c.-et és tevékeny részt vett e törvény végrehajtásában is.

2. H. Gáspár, iró, prot. lelkész, szül. a szebenvármegyei Nagy-Disznód (németül Heltau) helységben, megh. 1579 körül. Erdélyi szász szülők gyermeke. 1545. tért vissza Vittenbergából, hol 1543 óta főleg Melanchton vezetése alatt akadémiai felsőbb tanulmányait végezte, Koloszvárra és még ugyanazon évben protestáns lelkésszé is választatott. Eleinte Luther tanát követte. 1557. meghivták a brassai evangelikusok lelkészének, de H. ezt nem fogadta el. 1558. Dávid Ferenccel a kálvinista vallásra tért. Midőn hiveinek többsége áttért az unitárius vallásra, lelkipásztoruk is 1569 körül szintén unitárius lett és a reformátusok ellen irányult nagy gyulafehérvári vitának főleg 1569-iki folytatásában vett részt. A bár születésileg szász, lelkileg azonban magyar prédikátor és hittani iró már leklészkedése első éveiben szükségét érezte egy jól felszerelt helybeli nyomdának, megismerkedett tehát Hofgreff György képzett nyomdásszal és vele szövetkezvén, együtt állították fel 1550. a Kolozsvárt legelső, felszerelését tekintve pedig hazánkban is kétségkivül méltán előrangunak ismert nyomdát. Mindettőjük cége alatt jelent meg 1550. a Catechismus Minor; 1551-ben a Biblianac első része; a Jesus Sirach könyve és a Bölcs Salamon kiralnac könyvei, majd 1553. a Biblianac negyedik része. H. eme bibliai fordításokat Gyulai Istvánnal, Vizakani Gergellyel és Ozorai Istvánnal, szövetkezve végezte. Mindenütt igyekszik az eredeti szöveget magyarosan visszaadni, de tulságos hűségből gyakran erőszakot is tesz a nyelven. Különben a magyar szentirás - mint tervezve volt - nem jelent meg teljesen. Az egyes részeknek 1561-ig történt kiadásában H. nem követett határozott sorrendet. Az öt kötet közül a III. nem látott napvilágot. Miként H. Agendájának latin előszavában maga felemlíti, Hofgreffnek türhetetlen természete miatt, közös üzleti viszonyuk nem lehetett tartós, szakított vele és igy 1553. már csupán H. cége alatt jelentek meg művei; a Vigasztaló könyvecske (a protestáns aszkézis kiváló teméke, mely a léknek istenhez való emeléséről szólva, a hlált, a bünt meg a poklot tárgyalja) és Magyar Catechismusa, melyben a keresztséget, az Urvacsoráját és az «ódózat»-ot (bünbocsánat) fejtegeti behatóan. Lelkészi és irodalmi teendői mellett H.-nak fölötte terhes volt a nyomdaüzleti mellékfoglalkozás is, egyezségre lépett tehát ismét Hofgreffel már 1554. és teljesen ráruházta a nyomda vezetését, ki is 1558-ig önállóan és csakis saját cége altt működött. Ekkor H. ismét szkított vele és 1574-ig maga vezette a nyomdát, e mellett nagy irodalmi tevékenységet fejtve ki. 1566-ban adta ki aesopusi meséit e cimen: Száz fabula, melyeket Aesopusból és egyebünnen egybegyüjtött és öszve szörzett az fabuláknak értelmével egyetemben. Meséinek második kiadása 1596-ban jelent meg Németujváron. 1570 körül Isteni dicséretek, imádságos és vigasztaló énekek cimü művecskéje jelent meg, melynek előszavában panaszkodik, hgy a kotolicizmushoz való szítással vádolják. De gyanut csakhamar eloszlatta Gonsalvi Regináld radikális munkájának szabad átdolgozásával, melyet közreadott e cimen: Háló, mellyel ...a pápa Antikristus...az együgyü jámbor keresztyéneket...megfogja stb. E mű a leszilajabb gyülölet hangján támadja meg a szentháromság tanát és a pápát «piléses ördögeivel». 1574. énekes könyvet adott ki, mely különböző szerzőknek bibliai, idegen és hazai tárgyu népies énekeit foglalja magában. Utolsó műve volt: Chronica az Magyarocnac dolgairol, mely azonban 1575-ben már neje nyomdai cége alatt jelent meg. E munka nem önálló kutatások gyümölcse, hanem jobbára Bonifinius Antal (l. o.) latin műve után készített szabad fordítás, mely a magyaroknak a mohácsi vészig (1526) terjedő törénetét foglalja magában. H. célja - mint maga mondja - az volt, hogy a magyaroknak «ne kellessék a finnyás Bonfinit forgatniok», hanem nemzeti nyelven ismerjék meg az ősök történetét. H. különös részletességgel adja elő Hunyadyak korát, olykor meglehetősen változtatva Bonifinius előadásán. Gyakran meg főforrásától eltérőleg, pap- és pápaellenes, protestáns szempontból itél. Egyébiránt műve is nagyjában visszatükrözteti Bonifinius előnyeit és hátrányait. Ujra kiadták Győrött 1789. Toldy Ferenc H.-t tartja a Fortunatusról valü szép história és a salamon király és Markalf cimü népkönyvek szerzőjének is, de feltevése nagyon valószínütlen. H. mindenesetre sokoldalu, szellemileg simulékony iró ég agitátor volt, ki üzletember létére is mind a reformáció, mind az irodalom ügyének nagy szolgálatokat tett. Viruló nyomdájának vezetésében özvegyét 1582. fia, ifjabb H. Gáspár váltotta fel, atyjának méltó örököse, ki 1591. megjelent Magyar Arithmetica cimü munkájával mint iró is figyelmet érdemel. Ifj. H. Gáspár atyja hirneves nyomdáját 1604-ig vezette, mely később, hagyomány szerint, a református kollegium tulajdonába ment át.

3. H. Jenő, hirlapiró, szül. Budapesten 1871 aug. 11. A jogi pályáról az irodalom terére lépett. Számos verse jelent meg a szépirodalmi lapokban és folyóiratokban 1891 óta a Magyar Hirlap dolgozótársa. Önálóan megjelent munkái: Modern dalok, költemények (Budapest 1892); Bakfisálmok, monolog (u. o. 1892); Kató, költemények (u. o. 1894).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is