Hélyakut

V. héjakut, gólyahugy, babtüske Somogyban, hihetőleg bábatüskébők kurtulva, pásztovesszeje, szomjutövis, csapóecset, mácsonya (Dipsacus Tourn.), a róla elnevezett család legtekintélyesebb egy- vagy többnyári kórója. Szára többélü és levele sertés vagy tüskés; átellenes, fürészes, sőt szárnyasan hasogatott szélü. Virágzata gömbös; tüskés murvái hosszan, mereven szétállanak. Alsó állásu kaszatján a belső kehely sertéi megmaradnak. Az óvilág mérsékelt vidékein vagy 13 faj, hazánkban 4 terem.

Legismeretesebb a takács-vakaró, takács-bogáncs, takács-mácsonya, csapó-bogáncs, kalló-bogáncs stb. (D. fullonum L., tulajdonképen az ibér D. feroxnak Lois. természetes utján támadt elváltozása), majdnem 2 m.-es szárral és gömbvirágzatának horgasan hátrahajló kemény murváival, valamint hasonló végü pelyvákkal és lilaszinü virággal. Kötött, nyirkos földbe ugy 60 cm-re ületik szét, a második évben fejecskéit juliustól kezdve őszig virágzáskor szedig és a posztógyártásnál használják. A mácsonyafejek ruganyos murvái a gyapjuszálvégeket a nyers szövet (daróc) felületére hozzák, miáltal ez takarót nyer. E célra ujabban fémkartácsolókat (chardon factice) használnak, mely körülmény a H. keresettségét csökkentette, ugy h9ogy Aignon vidékén kivül csak Nürnberg, Erlangen, Bamerg, Stiria és Felső-Susztria némely táján termesztik. (V. ö. Rodiczky, Az ipari növények kézikönyve, II. köt.). A vad H. (D. silvester L.) Meliusnál «mindenkor szomjuhozó tövises lapu, Venius asszony feredője», mivel átellenes két levélnek összenövéséből viztartó keletkezik; kisebb mint az előbbi, levelének széle gyértüskéjü, fejecskéjének pelyvái pedig egyenesek. Alkalmatlan töviskóró. Gyökerének forrázatát kandisszal vegyítve mellfájás ellen használják.

Forrás: Pallas Nagylexikon