Helyi idő
(röviden helyi középidő helyett) a. m. a közép Napnak a
megfigyelési hely meridiánjától számított óraszöge. A gyakorlatban
legegyszerübben megállapíjuk a Nap középpontjának megmért magasságából, vagy
lehtő kevés számítással a Napnak délelőtt és délután elért egyenlő, de különben
tetszőleges magasságok megfigyelt időpillanatát, melyhez az efemeridákban
található időegyenlítést adva, megkapjuk a közép dél pillanatát, tehát
egyszersmind a megfigyelésre használt óra hibáját. A csillagász a H.-t valamely
állócsillagnak észlelt delelési pillanatából vezeti le, mivel minden égitest
azon csillagidőben delel, meloy rektaszcenziójával azonos. Az ily módon
meghatározott időt helyi csillagidőnek neveznek, és egyszerü számítással,
melynek lényege a Napnak az állócsillagok között való évi mozgásának
tekintetbevétele, helyi középidőre változtatható át. Ha két helyet, A és B-t
veszünk, melyek közül B nyugatra fekszik, és egy tetszőleges állócsillagot,
mely A meridiánjában éppen delel, akkor A helyi csillag ideje a mondottak
folytán a csillag rektaszcenziójával egyenlő. A Földenk nyugatról keletnek való
egyenletes forgása által A után B meridiánjába is jut ugyanazon csillag, még
pedig a nap 24 órájának annyiad része után, a hányad része az AB
hosszuságkülönbség a 360°-nak. Ami a csillag deleléséről
szól, az érvényes a csillgnak bármely óraszögéről is, ugy hogy mondhatjuk: két
hely között időben kifejezett hosszuságkülönbség ezen két hely helyi
csillagidejének különbségével azonos. És igy a husszusgámeghatározás egyszerüen
a helyi (csillag) idő meghatározására van visszavezetve. Igy p. a budapesti H.
1 ó. 16 p. 15,4 mp. (a budapest-greenwichi időben kifejezett hosszkülönbsége
kevesebbet mutat. Ha Greenwichből kiindulólag 15° széles övekben kelet felé
haladunk tova, minden öv szélén hosszkülönbség nyilván 1 órát tesz. Ha ezen
övkön belül a H.-nek megfelelő perceket megtartjuk, az egész órákat ellenben a
greenxichi H.-vel emgegyezőleg választjuk, az u. n. zónaidőt nyerjük.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|