Henszlmann

Imre, mű- és régiségbuvár, szül. Kassán 1813 okt. 13., megh. Budapesten 1888 dec. 6. Tanulmányait kezdte szülővárosában, a nevezetes gótstilü egyház falai alatt, s folytatta Eperjesen, Pozsonyban, Pesten és Bécsben. E két utóbbi helyen hallgatta az orvosi tudományokat, melyekből azután Padovában tette le a szigorlatot 1837., mert ekkor már művészeti s régészeti tanulmányokkal foglalkozott s megjárta Olaszországot, a művészetek s régiségek klasszikus földjét, hosszasabban tartózkodva Rómában s Velencében. Az orvosi életpályát csakhamar elhagyta s kedvelt tanulmányaira fordít egész figyelmét. Az akadémián már 1841-ben levelező s 1873-ben rendes, a Kisfaludy-társaság pedig 1843-ban tagjául választotta. 1846. Kassán és Eperjesen tartott orvosi s természettudományi vándorgyülésen és minden alkalommal, hol felszólani módja volt, a régiségekre s ezek megóvására szükséges intézkedésekre, a polgárosult nyugati államok e téren követett eljárására, a műemlékekkel szemközt mutatkozó vandalizmus megszüntetésére irányozta a kormány s a társadalom figyelmét. az említett kassa-eperjesi gyülésen, ennek régiségtani osztályában, az ő lelkes felszólalása folytán készült folyamodás az országgyüléshez s az akadémiához, intézkedést sürgetve a még megmenthető régiségek ismertetése, lerajzolása és fentartása iránt. Az akadémiában ismételve felszólalt ez ügyben s az akadémia nem is mulasztotta el felszólítást intézni a nemzethez a hazai régiségek iránti kegyelet ébresztésére. Ami e téren üdvös történt, legfőképen H. és Pulszky Ferenc érdeme. Sokat foglalkozott emellett a művészet történetének tanulásával s e tanulmányai eredményét nagy terjedelmü munkában gyüjtötte össze, melynek cime: A régi művészet története. A Pesti Hirlapnak, Csengery szerkesztése idejében rendes dolgozótársa s művészeti tárgyakban tudósítója volt, a pesti műkiállításokat ő birálta meg szigoru szakértelemmel. 1847. az Erdélyi János által szerkesztett Szépirodalmi Szemle kritikai lapnak volt egyik fődolgozótársa, s itt közlött alapos cikkei közül különös említésre méltó a Népmese Magyarországon c. jeles ismertetése, melyben a magyar faj meséi mellett a szláv és oláh népmesékre is kiterjeszkedett. A negyvenes évek élénk politikai mozgalma a szabadelvü, sőt republikánus érzelmü tudóst is belesodorta a politika hullámaiba; 1843. külföldön kiadott német nyelvü folyóiratot Vierteljahrschrift aus und für Ungarn c. a. indított meg hazai irányaink, törekvéseink s vállalataink alapos ismertetésére s a külföldnek kellő tájékoztatására, melyből 7 tartalmas kötet jelent meg Lipcsében. 1848., a nemzeti minisztérium felállítása után, Esterházy herceg Bécsben székelő külügyi minisztériumán, Pulszky F. barátjának államtitkársága alatt, fogalmaizói szerény állást foglalt el Szontagh Pál társaságában s lényeges szolgálatokat tett a szabadság külügyének, különösen ő tartotta fel a német sajtóvali érintkezést, s ezért, miután Windisch-Grätz herceg Bécset bevette s Pulszky elmenekült, H. több hivatalnoktársával együtt elfogatott s 1849 aug.-ig fogságban tartatott; ekkor, miután ellene bizonyítható vád fenn nem forgott, szabadságát visszanyerte s a nyomasztó politikai légkörből Párisba és Londonba távozott. E külföldi tartózkodása alatt vetette meg európai hirének alapját, a csúcsives (ó-német) építészet alaparányairól táplált uj és eredeti nézeteinek közzététele által, melyek a műértő szakkörökben meleg elismerésre találtak. Vizsgálatai közben ugyanis arra a fontos eredményre jutott, hogy a gótstilü műemlékeken, sőt az egyiptomi és a görög klasszikus és a régiebb koru románstilü épületeken is, ezek egyes részei közt bizonyos meghatározott arányok uralkodna, melyek egyetlenegy alapméretből és építészeti egységből matematikailag meghatározott szabályossággal fejlődnek. E felfedezésől emlékiratot adott be a brit építészek londoni testületének, mely ott a legnagyobb elismerésre talált. Elméletének e helyeslése után Párisba ment át s ott is a francia domok felmérésével és vizsgálatával folytatván tudományos munkáját, 1857. a francia közoktatási minisztérium elé terjesztette fölfedezését. A francia akadémia által Lavoir hires francia régész bizatott meg H. elméletének megbirálásával, aki jelentésében kedvező véleményt adott s indítványozta, hogy a miniszter segítse a munka kiadását. A dolog nagy feltünést keltett Franciaországban s a császár (III. Napoleon) érdeklődését is felköltötte, ki H.-t magához hivatta, megmagyaráztatta általa az uj elmélet igazságát s azt annyira méltányolta, hogy a kiadás költségeihez tizezer frankkal járult. Az 1860. Parisban francia nyelven megjelent mű cime: Méthodes des proportions dans l"architecture Egyptienne, Dorique et du moyen-âge. E nagy diadal után, mely a magyar tudóst Franciaország fővárosában érte s hirnevét a külföldön megalapította, visszatért Magyarországba s itt folytatta nemes működését az akadémiában s folyóiratokban. Ő kezdeményezte a székesfehérvári s kalocsai ásatásokat s azok az ő felügyelete alatt folytak, ő irta le s tette közzé az eredményeket, ő ismertette a pécsi püspöki székesegyházat. A m. akadémiában 1863. s következő években a pécsi egyházban történt építészeti felfedezéseiről s a székesfehérváriak ásatások eredményeiről tett érdekes jelentéseket s a kiásatott székesfehérvári kir. egyház részleteinek leirását s a pécsi egyház rajzait mutatta be magyarázó előadásokkal kisérve, és a kesibényi templom oszlopfőiről értekezett. Az alkotmányos élet helyreállítása után a kormány a m. kir. egyetemen a régészet nyilvános rendes tanárává s a műemlékek gondozására hivatott bizottság előadójává nevezte ki. 1868. a párisi művészeti kiállításon időzött s arról referált az akadémiában és elkészítette a pécsi székesegyház momográfiáját a műemlékek diszkiadásába; 1870. a kalocsai régi egyház alapjainak ásatását eszközölte Haynald érsek költségén, s az ásatások eredményéről értekezett, ezenfelül Rossinak a római katakombákról irt hires munkáját ismertette az akadémiában; 1872. a visegrádi korona-kamaráról, majd a pécsi ó-keresztény kubikulumról adott becses monográfiákat. 1869. s a következő években az akadémiai archeologiai bizottság kiküldése folytán a hazai műemlékek megismerése céljából utazásokat tett Torontál és Csanád vármegyében, Lőcsén s vidékén és a Bácskában, mindenütt gazdag eredménnyel. 1874 jan. 14. az akadémiában rendes tagi székét elfoglalva, Tanulmányok a góthok művészetéről c. értekezést olvasott fel. 1873. a székesfehérvári ujabb ásatások eredményeiről tartott előadást s e feladat sikeres végrehajtását, régi királyink koronázási egyházának s temetkező helyének a föld gyomrából kiemelését s a fenmaradt s megmenthető emlékek megismertetését tekintvén tudományos fáradozásai legfőbb céljának és pedig oly fényes eredménnyel, hogy ezuttal feltakarta Szt. István bazilikájának harmadik tornyát, konstatálta gránitoszlopainak számát és méretét a királyi sirok helyeit, jelesen Nagy Lajos sirkápolnáját. Több évig ő szerkesztette nagy szorgalommal és szakértéssel az akadémia archeologiai Értesítőjét, az Archeologiai Közleményeket, ugy a fényes kiadásu, nagy negyedrétü Régészeti Emlékeket, Monumentákat is, melyek legérdekesebb tartalmát saját közleményei képezték, ezek közt: az 1873-i bécsi világtárlat magyar régiségi osztályának leirása táblákkal s metszetekkel; Lőcse régészeti monográfiája számos becses műmelléklettel; értekezés a lőcsei oltárkép eredetéről stb. Régibb s ujabb művei során megemlítjük: Párhuzam az ó- és ujkori művészeti nézetek és nevelések közt, különös tekintettel a művészet fejlődésre Magyarországon (Pest 1841, Landerer és Heckenastnál). 1846. a Kisfaludy-társaság évkönyveiben kimerítő és egészen eredeti s uj eszmékkel gazdag értekezést adott ki a Hellen drámáról, tekintettel a keresztyén drámára. Ugyanez évben jelent meg Landerer és Heckenast nyomdájában nagy félivalakban, velinpapiron kiadott s 12 képmelléklettel ellátott diszműve Kassa városának ónémet stilü templomairól. Fordította Bloxan A középkori építészet Angliában c. nagy művét, mely még 1847. jelent meg Lipcsében; Brútusz c. drámája, melyet igen fiatal korában, már 1837. német nyelven irt; A csúcsives stylus sajátságai s annak viszonya a politikához; A bányavárosok régiségei; Az észak-francziaországi apátságok és székesegyházak; A középkor építészete; A kalocsai érsek ásatásai (német nyelven is); Közép-Syria építészete s végre Magyarország románkori és csúcsives stylü műemlékei (1880), két nagy kötetben, mely mű a m. közoktatási miniszter megbizásából s költségén jelent meg; Lőcse régiségei (1887). Összes műveinek csak puszta cimei is 9 lapot töltenek be az akadémiai almanachban. Utolsó nagy műve: A kassai dom monográfiája lett volna, mely közbejött halála miatt már be nem végezhetett, de amelyhez a még hiányzó adatokat, mintegy halála előérzetében, lázas sietséggel gyüjtötte. Halálakor az akadémia, a sajtó, a közvélemény meleg nekrologokban fejezte ki a nagy veszteség feletti sajnálatát. Különösen barátja, ki vele élete későbbi szakában együtt működött, Myskovsky Viktor, a felsőmagyarországi muzeumegylet kassai nagygyülésén mondott felette az öreg tudóst szépen jellemző emlékbeszédet, mely a felső-magyarországi muzeumegylet X. évkönyvében, 1889., Henszlmann arcképével megjelent. Nagy eldozatokkal gyüjtött münkincseit szülővárosának, a felsőmagyarországi muzeumnak hagyta.

Forrás: Pallas Nagylexikon