(testis, testiculus, didymis, orchis), a himeknél a faj
fentartására szolgáló ondószálacskák készítő szerve, ellentétben a szervezet
többi összes részeivel, melyek mindannyian az egyén fentartására szolgálnak. A
mellékherével szoros összefüggésben álló tojásdad mirigy, átlag 4-5 cm. hosszu,
2-3 cm. vastag, súlya 15-20 grm., téfogata 14-24 köbcm. Felszinét vastag fehér
rostos tok fedik, melyen kivül egy savós hártya, az u. n. saját v. hüvelyes
hereburok van, ezt pedig a here és az ondózsinor közös hüvelye vagy az u. n.
tölcséralaku hüvely követi; végre legkivül a bőrt, t. i. a középvarrat által
két részre osztott herezacskó következik, a bőr alatt sima izomréteggel
(húshártya), mely utóbbi a zacskó összehuzódását hozza létre. A fehér rostos
tok a mellékherével érintkező oldalon vastag lécet, az u. n. Highmor-féle
testet képezi; ebből indulnak ki a heresövények, melyek az egész here tartalmát
körülbelül 200 kúpidomu lebenykére osztják; ezekben van a vörösbarna szinü
H.-bél, melynek leglényegesbb alkotó részei a kanyargós ondócsatornácskák,
számuk átlag 1000, összes hosszuk 276-341 m. (Krause); ezekben történik a
fanosodás korszakában meginduló ondószálcsaképződés. Ekkor a 0,15-0,20 mm.
átmérőjü csatornácskák megtelenk a spermatogoniák (ősondó-sejtek)
kariomitotikus (Flemming sz. hömotipikus) oszlásai által termelt
spermatocitákkal v. ondóanyasejtekkel, s ezekből ismét kariomitikus (Flemming
sz. heteroptikus) oszlások által lesznek az apró heresejtek v. spermatidák,
valamint az utóbbiak átalakulásaiból az ondószálacskák. Ezeken kivül még az u.
n. Sertoli-féle pusztulásban levő sejtek (Tellyesniczky), és a belőlük származó
sejtközötti anyag teszik e csatornák tartalmát. A H.-csatornácskák közöti
kötőszöveti vázban a barna festéket tartalmazó sajátos nagy sejtek feküsznek. A
kanyargós csatornácskák a 0,2-0,4 mm. hosszu egyenes H.- csatornácskák utján a
Highmor-féle testben levő H.-recébe folytatódnak. Az említett kúpok a mellék-H.
testét, az összecsavarodott mellék-H.-csövek annak farkát alkotják, mely az ondóelvezető
csőbe megy át. A mellék-H. csövek magas keskeny csillószőrös sejtekkel
béleltek, kivülről vastag izomréteggel birnak. A H. az ivarmirigyből, a
mellék-H. az ősveséből fejlődik a hasüreg hátulsó farán. A mellék-H. feje alatt
található 5-7 mm. hosszu hólyagszerü nyélnélküli képződmény, valószinüleg a
Müller-féle csőből, a H.-ből kilépő erek között fekvő s több sárga csomóból
álló Geraldás-féle szerv v wolff-féle csövecskékből, a mellék-H. fején
található u. n. nyeles vizhólyag pedig a Wolff-féle vezeték proximális végéből
felődik. A H. a hasüregből a hátsó hasfalról levándorol, az ébrényi élet 4-ik
havában a belső lágyékgyürünél van, innen az utosó hónapban alégyékcsatornán át
a herezacskóba jut, a maga előtt tolván a hashártya kis kitüremkedését, melyből
a hasüregel való összefüggés megszünése után a here savós tokja lesz.
A H. betegségei közül a leggyakoribb a H.-nek, illetőleg a
mellékehrének heveny és idült gyulladása, melyet epididimitisznek nevezenk (l.
o.). A H. betegségei között legfontosabb a H.-szifilis, mely előrehaladott
szifilisnél fejlődik ki. a H.-t megnagyobbítja, fájdalmassá és keményebbé
teszi, nem ritkán azután fekényt képez, melynek gyógyulása igen lassu és csak
szifilisellenes gyógyszereker következik be. (l. Szifilis). A h.-ben lehetnek
kóros képződések is daganatok alakjában, leginkább húsdag (sarcoma), midőn a
megnagyobbodott H.-t szarkokelenek mondják. A H.-betegséghez szokták sorznia
H.-zacskó betegségeit is, melyek között elggyakoribb a hidrokele (L.
Borékvizkór) és hematokele (l. o.), ritkább a zsirdaganat által okozott
statokele. A H.-betegségekhez sorozható azonkivül az ondózsinór (funiculus
spermaticus) betegségei közül a varicocele, azaz az ondózsinór vivőeres
fonatának kitágulása. A H. világra hozott bajai között a H. visszamaradása a
lágyékcsatornában (kriptorchismus) és a hermafroditaképződés a legfontosabbak.
Forrás: Pallas Nagylexikon