Herodotos

görög történetiró, akit «a történelem atyjának» szokás nevezni; szül. Kr. e. 484, némelyek szerint valamivel korábban, Halikarnasszusban, Kis-Ázsia nyugati partján. Születése által a város irányadó köreihez tartozott. Atyját Lyxesnek hivták, anyját Dryónak vagy Rhoiónak. Nagybátyja Panaysis volt, a költő és jós, akivel együtt foglalkoztak jóslatokkal és vallásos intézményekkel. Tudományos nevelésének menetéről nagyon hiányos adataink vannak. Ugylátszik Homerosról és a költőkről ment által az utazókra (periegetákra) és krónikusokra (logografusokra), kivált Hekataeosra. Azonkivül maga is utazott és sok világot látott. Utazásai elsősorban kelet felé (Egyiptom és Lidia) vezeték. Keleti utját ifju korában tette, mikor a persák még szivesen látták a görögöket. Kis-Ázsiát a Halisz folyóig alaposan ismeri, Egyiptomban a Nilus mentén Elefantine-ig jutott (460-455 közt). Egyéb utazásai összefüggnek athéni utjával, kevésbé Thuriiba való költözésével, mely gyarmatot az athéniek 443. alsó Itáliában a régi Szibarisz helyére alapítottak. Trákiáról keveset beszél, Schithiának, Feniciának és Sziriának csak partjai ismeretesek előtte, volt Ciprusban, Tiruszban és Kirenében is, Karthagóba már el nem jutott, mert Thuriiban egészen nagy művének kidolgozására adta magát, mely reánk is eljutott, habár nem is azon alakban, melyben most előttünk fekszik. Egyes részletek már nagy utazásai közben ki voltak dolgozva, sőt felolvasásokat is tartott, melyeknek alkalmával egyes részleteket bemutatott. Ilyenek az olimpiai (a játékok alkalmával), az athéni, tébei és korintusi. Mindezen előtanulmányokat összefoglaló nagy munkássága Thuriira esik, ahonnan 431 őszén még egyszer Athénba ment (ujabb megszakítás a munka megirásában), 429-28-ban eljutott a kilencedik könyvig, ott aztán a fonal megszakadt és a nagy mű megmaradt töredéknek, szerzője alig élt tovább pár évvel a 428. évnél és pedig alkalmasint Thuriiban halt meg. H. műve, melyet alexandirai filologusok 9 könyvre osztottak és minden egyes könyvre egy-egy muzsának nevét ruházták, történetirásnak legelső nevezetes terméke, melyet ismerünk. Tartalom és előadás egyaránt nemzeti művé avatják ezt a nagy munkát. Mert feladata első sorban annak a nagy küzdelemnek ecsetelése, melyet Európa Ázsiával folytatott, s melynek eredménye Görögországnak a persa háborukban kivivott szabadsága. Ez a középpont, melynek előadásába epizódokként füződnek a külföldön és idegen országokban tapasztalt látnivalók, ritkaságok és népszokások. Az igy megkomponált műnek ez adja az egységet, melyet csodálatosan megfelel az epikus költemények nyelvezetéből átformált, még félig-meddig ritmikus prózának. E mellett azonban feltünő H. vallásos világnézete, mely az egésznek magvát alkotja és őt az ókor minden más történetirójától élesen megkülönbözteti. Művének kiadása, kezdve az 1502. Aldinán, légió, igy beérjük a legjelesebbekkel) Schweighausertől (Strassburg 1816); Gaisfordtól (Oxford és Lipcse 1830-35) és Steintól (Berlin 1869-74).Kiadásszámba megy gazdag kommentárjánál fogva a Rawlinson angol fordítása (London 1858-60). Szótárt Schwighauser adott hozzá (Strassburg és Páris 1824, London 1841). Életrajzát megirták Creuzer (H. und Thukydides, Lipcse 1798); Dahlmann (H., aus seinem Buch sein Leben, Altona 1823); Stein (nagy kiadásában) és Bauer (a bécsi Akad. Értek. 89. köt.). Művének alakulásáról Kirchhoff és Bauer irtak (az első Berlin 1878, emez Bécs 1877); vallásos világnézetről Hoffmeister K.; egész egyéniségéről, de kivált irói jelleméről Croiset (Herodot et la conception moderne de l"histoire Revue des Deus-Mondes, 1890) és Hauvette, Herodote (Páris 1894).

A magyar irodalomban H. 1760. fordul elő Molnár János Könyvesház-ában (VI. szakasz), majd Szabó István fordítja le 1836. a Tud. Gyüjt. részére a termopilei csata leirását karancstájéki palóc nyelven. Kisebb részleteket Szabó József és Hunfalvy Pál, egyes könyveket (VIII, IX) Bartal Antal és Veress Ignác fordítottak, de teljes H. csak Télfy Ivántól (Budapest 1863 óta) és Geréb Józseftől (u.o. 1892 óta) jelent meg, az utóbbi szembenálló görög szöveggel, kimerítő bevezetéssel és jegyzetekkel. H. életrajzával Garami Rikárd (Magyar Tanügy 1873), dialektusával ugyanaz (u.o. 1875) és Rosenauer Károly (Besztercebányai ev. gymn. ért. 1877) foglalkoztak. Vallási és etikai elveit Geréb József (Bpes 1883) és Kovács Dániel (Székelyudvarhely 1890) méltatták, mig földrajzáról Bournáz Jenő (Brassói főgymn. pr. 1883 és 1884), pontoszi és keleti utjáról Fröhlich Róbert (Bpest evang. gymn. pr. 1889, 1890) értekeztek. Némely irodalomtörténetben H. neve alatt előfordul még egy Homer -életrajz is kiadta Westermann a Biographi Graeci Minores-ben, Braunschweig 1845), de ez nyilván nem tőle való.

Forrás: Pallas Nagylexikon