görög történetiró, akit «a történelem atyjának» szokás
nevezni; szül. Kr. e. 484, némelyek szerint valamivel korábban,
Halikarnasszusban, Kis-Ázsia nyugati partján. Születése által a város irányadó
köreihez tartozott. Atyját Lyxesnek hivták, anyját Dryónak vagy Rhoiónak.
Nagybátyja Panaysis volt, a költő és jós, akivel együtt foglalkoztak
jóslatokkal és vallásos intézményekkel. Tudományos nevelésének menetéről nagyon
hiányos adataink vannak. Ugylátszik Homerosról és a költőkről ment által az
utazókra (periegetákra) és krónikusokra (logografusokra), kivált Hekataeosra.
Azonkivül maga is utazott és sok világot látott. Utazásai elsősorban kelet felé
(Egyiptom és Lidia) vezeték. Keleti utját ifju korában tette, mikor a persák
még szivesen látták a görögöket. Kis-Ázsiát a Halisz folyóig alaposan ismeri,
Egyiptomban a Nilus mentén Elefantine-ig jutott (460-455 közt). Egyéb utazásai
összefüggnek athéni utjával, kevésbé Thuriiba való költözésével, mely gyarmatot
az athéniek 443. alsó Itáliában a régi Szibarisz helyére alapítottak. Trákiáról
keveset beszél, Schithiának, Feniciának és Sziriának csak partjai ismeretesek
előtte, volt Ciprusban, Tiruszban és Kirenében is, Karthagóba már el nem
jutott, mert Thuriiban egészen nagy művének kidolgozására adta magát, mely
reánk is eljutott, habár nem is azon alakban, melyben most előttünk fekszik.
Egyes részletek már nagy utazásai közben ki voltak dolgozva, sőt felolvasásokat
is tartott, melyeknek alkalmával egyes részleteket bemutatott. Ilyenek az
olimpiai (a játékok alkalmával), az athéni, tébei és korintusi. Mindezen
előtanulmányokat összefoglaló nagy munkássága Thuriira esik, ahonnan 431 őszén
még egyszer Athénba ment (ujabb megszakítás a munka megirásában), 429-28-ban
eljutott a kilencedik könyvig, ott aztán a fonal megszakadt és a nagy mű
megmaradt töredéknek, szerzője alig élt tovább pár évvel a 428. évnél és pedig
alkalmasint Thuriiban halt meg. H. műve, melyet alexandirai filologusok 9
könyvre osztottak és minden egyes könyvre egy-egy muzsának nevét ruházták,
történetirásnak legelső nevezetes terméke, melyet ismerünk. Tartalom és előadás
egyaránt nemzeti művé avatják ezt a nagy munkát. Mert feladata első sorban
annak a nagy küzdelemnek ecsetelése, melyet Európa Ázsiával folytatott, s
melynek eredménye Görögországnak a persa háborukban kivivott szabadsága. Ez a
középpont, melynek előadásába epizódokként füződnek a külföldön és idegen
országokban tapasztalt látnivalók, ritkaságok és népszokások. Az igy
megkomponált műnek ez adja az egységet, melyet csodálatosan megfelel az epikus
költemények nyelvezetéből átformált, még félig-meddig ritmikus prózának. E
mellett azonban feltünő H. vallásos világnézete, mely az egésznek magvát alkotja
és őt az ókor minden más történetirójától élesen megkülönbözteti. Művének
kiadása, kezdve az 1502. Aldinán, légió, igy beérjük a legjelesebbekkel)
Schweighausertől (Strassburg 1816); Gaisfordtól (Oxford és Lipcse 1830-35) és
Steintól (Berlin 1869-74).Kiadásszámba megy gazdag kommentárjánál fogva a
Rawlinson angol fordítása (London 1858-60). Szótárt Schwighauser adott hozzá
(Strassburg és Páris 1824, London 1841). Életrajzát megirták Creuzer (H. und
Thukydides, Lipcse 1798); Dahlmann (H., aus seinem Buch sein Leben, Altona
1823); Stein (nagy kiadásában) és Bauer (a bécsi Akad. Értek. 89. köt.).
Művének alakulásáról Kirchhoff és Bauer irtak (az első Berlin 1878, emez Bécs
1877); vallásos világnézetről Hoffmeister K.; egész egyéniségéről, de kivált
irói jelleméről Croiset (Herodot et la conception moderne de l"histoire Revue
des Deus-Mondes, 1890) és Hauvette, Herodote (Páris 1894).
A magyar irodalomban H. 1760. fordul elő Molnár János
Könyvesház-ában (VI. szakasz), majd Szabó István fordítja le 1836. a Tud. Gyüjt.
részére a termopilei csata leirását karancstájéki palóc nyelven. Kisebb
részleteket Szabó József és Hunfalvy Pál, egyes könyveket (VIII, IX) Bartal
Antal és Veress Ignác fordítottak, de teljes H. csak Télfy Ivántól (Budapest
1863 óta) és Geréb Józseftől (u.o. 1892 óta) jelent meg, az utóbbi szembenálló
görög szöveggel, kimerítő bevezetéssel és jegyzetekkel. H. életrajzával Garami
Rikárd (Magyar Tanügy 1873), dialektusával ugyanaz (u.o. 1875) és Rosenauer
Károly (Besztercebányai ev. gymn. ért. 1877) foglalkoztak. Vallási és etikai
elveit Geréb József (Bpes 1883) és Kovács Dániel (Székelyudvarhely 1890)
méltatták, mig földrajzáról Bournáz Jenő (Brassói főgymn. pr. 1883 és 1884),
pontoszi és keleti utjáról Fröhlich Róbert (Bpest evang. gymn. pr. 1889, 1890)
értekeztek. Némely irodalomtörténetben H. neve alatt előfordul még egy Homer
-életrajz is kiadta Westermann a Biographi Graeci Minores-ben, Braunschweig
1845), de ez nyilván nem tőle való.
Forrás: Pallas Nagylexikon