Heroida

(gör.) a. m. hőslevél, alanyi költemény, levélformában egy történeti vagy mondai (szóval epikus) személy ajkára adva. Rendesen az epikus alaphelyzet, hogy egy hős el van szakítva kedvesétől s levélben önti ki epedését, keservét, reményét; olykor a nő ir ily levelet hősének. E műfajt Ovidius teremtette meg, nála mondai hősök szerepelnek (heros, heroina); innen a műfaj neve. Rokon a H. a helyzetdallal (l.o.) annyiban, hogy a költő itt is mások érzelmeinek ad hangot. A H.-t helyzet-elegiának lehetne mondani levélformában (ha tetszik: helyzet-episztolának). Tartalma az alaphelyzetből kifolyólag mindig elegikus, formája is Ovidiustól kezdve az elegiai vers, a distichon. Ovidiusnak 21 H.-ja maradt fenn; a rómaiak közül Propertius irt még H.-kat, tőle kettőt birunk. A renaissance óta a modern irodalmakban is fölmerült a H., igy művelték az olaszoknál Bruni és Crasso, a franciáknál Dorat és Laharpe, az angoloknál Harvey és Pope (Heloise on Albelard, nálunk is fordították, a németeknél Goethe (Alexix an Dora); nálunk Gyöngyösinél találjuk az első H.-t, Kemény János levelét a tatárfogságból Lónyai Annához. A mult század vége óta klasszikai iskolánk karolta föl e műfajt (Baróti, Dayka, stb.); leghiresebbek voltak Pázmándi Horváth Endre heroidjai (Enyingi Török Báling feleségének Torbágyra, Borbély Helena férjének). Ezek hexamaterekben és distchonokban vannak irva. Ma nem művelik, legföljebb mint részlet fordul elő hosszabb elbeszélő költeményben.

Forrás: Pallas Nagylexikon