Hesiodos

gör. költő. Apja (Dios) az eol Kiméből (Ázsia) költözött Aszkrába, a beociai Helikonnak, Muzsák hegyének tövébe; itt született H. mintegy 100 évvel utóbb Homerosnál (Kr. e. 776., vagyis az első olimpiasz körül), pásztor és földművelő volt s dicsekszik is vele, hogy maguk a Muzsák hítták meg a költészet mezejére. Nagy kort ért, s az ozoli lokrok gyilkolták meg Oinoé városában. Az orchomenosziak piacukon siremléket állítottak neki, amelyre később állítólag Pindaros szerkesztette a feliratot. Körülbelül ennyi az, amit H. életéről valószinüleggel mondhatunk. A neve alatt forgó művek a következők: 1. Teogonia, istenek redete, származása, 1022 versben, sok helyt elég eleven, másutt meg száraz elbeszélésében, zavartan és telve ellenmondásokkal, soros egység nélkül, sok közbeékeléssel, némelykor az Iliásra emlékeztető hangon beszéli el tárgyát. Fő érdeme, hogy a különböző helyi mitoszokat összegyüjtve adja elő. A költemény a Múzsákhoz intézett himnussal kezdődik, s mint a cime is mutatja, a világ keletkezését a kaoszból, továbbá Uranos, Kronos és Zeus uralmát, ennek harcát a Titánokkal, valamint a Prometeus mondáját s az asszony teremtését, a többi istenek és istennők eredetét tárgyazza. Az utolsó három vers átmenet az elveszett költeményhez, melynek cime: 2. Katalogos günaikón (asszonyok névtára), amely a herozinákról, az istenek kedveseiról szól; négy könyvből állott s az utolsónak ez volt a cime: Éoiai, azért, mert minden ujabb elbeszélés igy kezdődött benne: «é hoié» (t. i. aminő ez és az a nő...). E költeményről s jelzett tartalmáról értesít bennünket az első 56 verse a következő költeménynek: 3. Aspis (Herakles pajzsa), mely Alkmenéről és Herakles meg Iphikles születéséről szól, valamint Heraklesnak Kiknos óriással s ennek apjával (Aresszal) való harcáról (l. Herakles). A harcra való készület elbeszélésébe alkalomszerüleg (139-320 versek) bele van szőve Herakles pajzsának leirása, mely gyönge utánzata az Ilias 18. énekében tárgyalt Achilleus-pajzsának. 4. Erga kai Hémerai (munkák és napok), tanító költemény (828 vers), melyben a költő élettapasztalatairól számol be. Az egész mű meglehetős száraz és alig nyujt valami műélvezetet. Az előadás ebben is egyenetlen és szaggatott, mert sok benne az interpoláció; nyelvezete sem sima, de a görög iskolákban sokat olvasták. Az alexandriai tudósok is foglalkoztak vele, Plutarchos (a költő földije) kommentárt irt hozzá, Vergilius római költő pedig utánozta Georgica-jában. H. a genealogikus éposz terén iskolát alkotott (l. Görög irodalom) s épp ugy, mint Homerosnak, számtalan egyéb költeményt ulajdonítottak neki, holott bizonyossággal csak a Teogonia és az Erga kai Hémerai tulajdonítható neki. Jelentősége abban áll,hogy Homeros naiv álláspontjától benne nagy lépéssel jutott előbbre a görög szellem, mert az emberi életnek, a világnak mind elméleti, mind gyakorlati oldalát mutogatta műveiben, s költészetében a lira, elégia, jambus és gnóma elemei is feltalálhatók.

Forrás: Pallas Nagylexikon