Hét éves háboru

(1756-63), másként: a harmadik sziléziai háboru. Főoka abban keresendő, hogy Mária Terézia császárnő és királynő Szilézia elvesztését az 1745. béke után is egyre fájlalta és e sajgó érzéstől indíttatva, Sziléziának visszafoglalását tervezte. Kancellárja, Kaunitz herceg, szövetségeseket keresett. A létrejött koaliciónak tagjai voltak: Erzsébet orosz cárnő, gróf Brühl, a mindenható szász miniszter s mindenekfölött Franciország. Nem volt könnyü feladat Ausztriának politikai rendszerével szakítani és a Habsburgok és Bourbonok közötti évszázados gyűlöltséget leküzdeni, de Choiseuil miniszter és Pomdadour asszony segélyével Kaunitz mégis megélte azt a nagy sikert, hogy XV. Lajos Ausztriával szövegségre lépett. - Frigyes csak néhány kisebb német államra és Angliára számíthatott, melynek minisztere, Pitt, Hannovera birtokát féltvén a franciáktól, a westminsteri szerződésben, 1756 jan. 16-án védelmi szövetséget kötött Poroszországgal. Frigyes tehát más uton-módon iparkodott a szövetségeseken kifogni és azért, mihelyt Menzel (megvásárolt szász tisztviselő) utján az ellene készülő viharról értesült, arra határozta el magát, hogy ellenfeleit megelőzi és támadólag kezdi a háborut. Ujabban egyébiránt kiderült, hogy ő az 1745. és 1748. békekötések dacára sem maradt tétlen, hogy nevezetesen már 1754. megbarátkozott egy ujabb háboru gondolatával. Ebben az évben Winterthur tábornokát küldötte titokban tanulmányi utra Osztrák-Sziléziába és Csehországba: 1755. pedig a török szultánnal alkudozott az iránt, hogy adandó alkalommal Magyarországban támadja meg a Habsburgházat, mely esetben azután a törökökkel hazánkban kezet akart fogni. Most pedig, hogy a háborut közelegni látta, azt a célt tüzte ki magának, hogy diadal esetén Szászország (tehát német területtel) és Nyugat-Poroszország területével növeli Poroszországot. Ezt porosz történetirók (Koser, Naudé s Lehmann) bizonyítgatták be ujabban és ezzel megcáfolták azt a régibb porosz legendát, mely Frigyesnek e háboruban az önzetlen, nemzeti hős szerepét juttatta.

Mihelyt Frigyes hadi készületeivel titkon elkészült, 1756 jun. azt a kérdést intézte a bécsi udvarhoz, valjon mi célból rendelte el az osztrák hadsereg mozgósítását; továbbá pedig, valjon hajlandó-e Mária Terézia megigérni, hogy ebben s a következő évben nem fogja őt megtámadni. Midőn pedig a bécsi udvartól kitérő, illetőleg elutasító választ nyert: 1756 aug. 29. 60,000 emberrel egyenesen Drezdának tartott, melyet szept. 9. elfoglalt és azután a Pirna melletti erősített tábor ellen fordult, melyben a szász sereget ostrom alá fogta. Két héttel később Browne alatt felmentő osztrák hadtest sietett a szászok felmentésére, ámde Frigyes elébük ment Észak-Csehországba, ahol Lobosic mellett (1756 okt. 1.) azt sikerrel feltartóztatta. E hirre a kiéhezett szász sereg okt. 15. kapitulálni volt kénytelen. Frigyes Szászországgal, melynek ura Varsóba menekült, mint meghódított országgal bánt. Mindez azonban csak előjátéka volt a nagy háborunak. A német birodalom 1757 jan. 17. hadilábra állította tarka-barka és gyakorlatlan hadosztályait; Oroszország jan. 22. Ausztriának 100,000-nyi segélyhadat igért; Franciaország (máj.1.) 150,000 embert mozgósított és 12 millió forint évi segélyre kötelezte magát, a francia és orosz arannyal megvesztegetett svéd rendek pedig a vesztfáliai béke fenntartásának ürügye alatt hasonlóan hadat izentek Firgyesnek, kinek országain a szövetségesek már előzetesen osztozkodtak. Frigyes e koalicióval szemben mindössze 240,000 katonával rendelkezett; saját hada kitett 200,000-et a vele szövetkezett Hannovera, Braunschweig, Hessen-Cassel és Szász-Gotha hadjutaléka pedig alig rugott 40,000-re. Ennek az utóbbi hadtestnek egyébiránt az volt a főfeladata, hogy Cumberland angol herceg vezénylete alatt Hannoverát a franciák ellen megvédje. Frigyes 1757. elején azt a célt tüzte maga elé, hogy Csehországba és onnan Ausztria szivébe ront. E támadó tervre abban a reményben vállalkozott, hogy Ausztria célba vett leveretése majd a szövetségesekre is lesujtó hatással lesz. A hadjárat kezdete igazolni látszott feltevéseit: máj. 6. Prága falai alatt a Károly lotaringiai herceg vezénylete alatt küzdő osztrákokat és a megfutamított ellenséget Prágában azonnal ostrom alá fogta. Károly azonban vitézül védelmezte Prágát, melynek felmentésére Daun alatt már egy más osztrák sereg közelgett. Frigyes ekkor elébe ment Daunnak és miután Bevern porosz alvezér csapatával egyesült, jun. 18. a Kollin melletti magaslatokon elsáncolt Daunt vakmerően megrohanta, de a tulnyomó számban levő osztrákoktól szörnyü vereséget szenvedett, ugy hogy 14.000 halott és sebesült meg 34 ágyu visszahagyásával hátrált meg a cseh határ felé. Mária terézia a győzelem emblékére a Mária Terézia-rendet alapította a Daunt tette meg annak nagykeresztesévé, a vérszemet kapott szövetségesek pedig minden oldalról nyomultak most be Poroszországba. A franciák d"Estrées alatt a cumberlandi herceget győztek le Hastenbecknél (jul. 26). Hannovera meg Kur-Hessen megszállása után pedig Cumberland vegyes hadtestét a szept. 8. Zeven kolostorban kötött szerződés értelmében feloszlásra kényszeríté. Keleti-Poroszország Apraxin orosz vezér kezébe esett, ki Lehwaldt porosz tábornokot aug. 30. Grossjägersdorf táján megfutamította. Egy héttel később, szept. 7. a Sziléziába benyomult osztrákok Moys mellett vertek meg egy porosz hadosztályt, mely diadal hatása alatt Hadik (l.o.) és Gvadányi huszárjaikkal Berlinbe száguldoztak. Ennyi balsiker hatása alatt a porosz sereg és vezérei már is kislelkően lemondtak a reményről, csak a király nem esett kétségbe és bátran elébe ment a szövetkezett francia és birodalmi hadseregnek, melyet nov. 5.-én Rossbach mellett fényesen megszalasztott. Rossbach mezejéről Frigyes a keleti határra sietett, ahol Leuthenn mellett dec. 5. a háromszor akkora osztrák sereg, illetve Lauduon fölött ujra diadalt ült. E győzelemnek oly nagy volt a hatása, hogy Schweindnitz kivételével egész Szilézia megint Frigyes kezébe került.

Az 1758. évben kedvező auspiciumok kisérték Frigyes támadását. Ápril 11. György angol király, illetőleg Pitt miniszter formaszerinti szövetségre lépett Poroszországgal, melynek értelmében Anglia ezentul évenkint 4 ? millió tallérral és némi haddal (Hannoverában) segítette Poroszországot. E segélyben bizván, Frigyes Sziléziából Morvaországba rontott, hogy Bécsig nyomuljon. De Olmütz várát sehogyan sem tudta hatalmába keríteni; azután kerülő uton, Észak-Csehországon át Közép-Sziléziába tért vissza. Azon hirre, hogy Fermor orosz vezér csapatai már Brandenburgot pusztítják, az oroszok ellen vonult, akiket aug. 25. Zorndorfnál megvert. Innen Szászországba sietett Daun ellen. Daun október 13-14. közötti éjjel váratlanul rohamot intézett Frigyesnek Hochkirch melletti tábora ellen, még pedig oly sikerrel, hogy Frigyes maga is csak nagynehezen menekült meg a fogságtól és 9000 embert veszített. De azért Frigyes most sem csüggedt el gyorsmenetekben Sziléziába távozott, hol Niesse és Kosel várakat felmentette. A nyugati határon eközben braunschweigi Ferdinánd (l.o.), a hannoveri-angol hadsereg uj parancsnoka, már kiüzte volt a franciákat Hannoverából és Vesztfáliából és jun. 23. Krefeldnél is megfutamította őkat; de a Soubise alatt közelgő, másik franca hadsereg elől Ferdinánd volt kénytelen visszavonulni Vesztfáliába téli szállásra. A következő év (1759) eleje óta Frigyes helyzete rosszabbra fordult. Serege számban, erőben és megbizhatóságban egyre hanyatlott, ágyui már alig voltak, kincstára pedig kimerült. Frigyes az oroszok és osztrákok egyesülését igyekezett minden áron megakadályozni, de hasztalan. Mihelyt az oroszok jul. 12. Kraynél Wedell porosz alvezért visszaverték, Laudon seregével egyesültek és azután oroszok és osztrákok (Laudon alatt) Frigyest Kunersdornál (aug. 12) megverték. Most már Frigyest magát is megszállotta a kislelküség és kétségbeesésében már öngyilkosságra gondolt. Szerencséjére azonban a viszálykodó avagy pihenő oroszok és osztrákok időt engedtek neki, hogy seregének maradványait összegyűjthesse és ujra lelket leheljen beléjök. 1760 elején Frigyes előbb Drezdát kisérelte meg Daun kezéből kiragadni, azután a keleti határra sietett, ahol Laudon időközben Fouqué porosz vezért 9000 emberrel Landshutnál elfogta, Glatz erősségét pedig bevette volt. A győztes osztrákok most ujra egyesülni készültek az oroszokkal, ebben a tervben azonban megakadályozta őket Frigyes, ki Laudont Liegnitz mellett aug. 15. megverte. Osztrák és orosz lovasok ugyan okt. ujra Berlinben termettek, de e pillanatyni sikernek éppen oly kevéssé lettek komolyabb következményei, mint 1757-ben. Mihelyt Frigyes Sziléziát csak némileg megtisztította az ellenségtől, Torgau mellett (nov. 3.) különösen Zeithen segélyével Daun fölött is diadalt aratott, ki súlyosan megsebesülve Bécsbe vitetett. A diadal hatása alatt Szászországba (Drezda kivételével) a poroszok kezébe esett, kik már most a telet is ott töltötték. Az 1761. évben Frigyes ege ujra beborult. Serege mindössze 96,000 emberre rugott s III. György, az uj angol király, beszüntette a segélypénzeket. Laudon október 1. meglepte és bevette Schweidnitz várát, az oroszok dec. 16-án Kolberget kerítették hatalmukba és noha Ferdinánd herceg Villinghausennál (julius 15-16.) megverte a franciákat: Frigyes és törzsországainak helyzete mindinkább rosszabbra fordult. Ekkor Erzsébet cárnő halála (1762 jan. 5.) mentette őt meg a bukástól. III. Péter, az uj cár, Frigyes bámulója, nemcsak fegyverszünetet, majd békét kötött Frigyessel, hanem kárpótlás nélkül adta neki vissza az elfoglalt vidékeket és a hadi foglyokat, sőt Svédországot is arra birta, hogy a porosz királlyal kibéküljön (máj.22.). Mi több: juniusban a cár szövetségre lépett Frigyessel és meghagyta Csernicsev vezérnek, hogy 20,000-nyi hadával volt fegyvertársát, Daunt, Sziléziából kiszorítsa. Csakhogy Péter meggyilkoltatása (1762 jul. 9.) még egyszer kockára tette Poroszország jövőjét. Frigyesnek azonban sikerült a parancs nélkül maradt oroszok szeme láttára Daunt Burkersdorfnál (jul. 21) legyőzni, okt. 9. pedig Schweidnitz várát visszavivni, mire Glatzot kivéve egész Sziléziát ujra hatalmába kerítette. Különben is szerencséje volt: Katalin, az oroszok uj császárnéja, megujította az elődje által kötött békét; Szászországból az okt. 29. Freiberg mellett győzedelmeskedő Henrik herceg üzte el az osztrákokat meg a birodalmi hadat; nyugaton pedig Ferdinánd herceg harmadszor és véglegesen legyőzte a franciákat, Wilhelmsthalnál (jun. 24.) és nyomon követve a futamlókat, Casselt is visszafoglalta tőlük. Ez ujabb szégyenletes kudarc és az Angliától a tengeren és a gyarmatokban szenvedett veszteségek arra birták 1762. őszén XV. Lajos francia királyt, hogy Angliával a béke iránt kezdjen alkudozni. Ezen alkudozások eredményre is vezettek: nov. 3. irta alá Lajos a fontainebleaui fegyverszünetet, mely azután 1763 febr. 10. a párisi békekötésben nyert szentesítést. E béke értelmében arra is kötelezte magát, hogy csapatait Németországból visszavonja és Frigyessel békét köt, ami meg is történt. Ezután a birodalmi rendek szüntették meg a háboruskodást és miután ilyformán a személyes indokokon alapuló és éppen azért meddő koalició teljesen felbomlott, Mária Terézia királyné is véget vetett a céltalan vérontásnak. Az 1763 február 15. aláirt hubertusburgi békeszerződésben végképen lemondott Sziléziáról, Frigyes pedig arra kötelezte magát, hogy a császárválasztáskor az elhalt Ferenc István (Mária Terézia férje) helyett annak fiára, Józsefre fog szavazni. Területi nagyobbodást tehát a 7 éves háboru egyik félnek sem hozott, de a morális siker Frigyesé volt, aki hősi hadától és hű népétől támogatva, Poroszország területi épségét és saját királyi rangját fél Európával szemben meg tudta védelmezni és ebben a háboru által továbbra is biztosította országának nagyhatalmi állását és jövőjét.

Forrás: Pallas Nagylexikon