Hézag

Az építészetben tulajdonképen az egymás mellé v. egymás fölé sorakozó építési anyagok (kő, tégla, fa stb.) közt levő keskenyebb ür. A szerkezetre nézve nagy fontosságu, hogy ezen építési anyagok egymáshoz lehetőleg szorosan tapadjanak, azért a H.-okat már ősidőktől fogva valamely olyas anyagokkal szokás kitölteni, amely nemcsak az ürt tölti be, hanem a szerkezeti alkatrészeket egymással szorosabb összeköttetésbe is hozza; igy a fánál az enyv vagy egyéb tapaszt, a kőnél, téglánál a malter, cement, gipsz stb. Kivételt e tekintetben a régi görögök és etruszkok képeznek, kik várfalaiknál vagy nevezetesebb műemlékeik falazatánál a H.-okat néha nem szokták kitölteni. Várfalaiknál azért, mert azoknak vastagsága, az egyes alkotó elemeknek óriási nagysága a kötőszert nélkülözhette; templomfalaiknál, oszlopaiknál meg azért, mert ezeknél az egyes kövek lapjait oly rendkivüli gondossággal munkálták meg, hogy egymásra helyezve, alig hajszálvastagságu H.-okat adtak. A rómaiaknál már 2-5 cm. vastag hézagokat is találunk, hasonlókép a román és csúcsives korszakban is. A csúcsives építészet székesegyházainak erősen megterhelt kőpilléreiben a hézagok közé néha ólomlemezeket tesz, hogy a kövek éle ki ne csorbuljon.

Általában háromféle H.-ot szokás megkülönböztetni: a vizszintes fekvő H.-ot, a függőleges álló H.-ot és a sugaras H.-ot. Téglafalazatban az elsőnek vastagsága 1-1.2 cm., a másodiké 1 cm. szokott lenni. Vannak azonkivül teljes és nyilt H.-ok. A teljesek azok, melyeknél a malter a téglával majdnem egészen szinben áll, vagy csak kissé huzódik beljebb; ezeket leginkább a nyert téglafalazatnál használják. A nyilt H.-ok azok, melyeknél a H. a téglaszinen belül mélyen, kitöltő anyag nélkül marad; ezeket különösen vakolt homlokzatoknál alkalmazzák, hogy a falnak malterrel való becsapása alkalmával a malter a nyilt H.-okba jól bekapaszkodjék és igy erősen a falazáshoz tapadván, tartós legyen.

Nyers téglafalaknak kész és kisimított H.-ait - különösen Németországban, nálunk ritkábban - néha profilozni is szokták, mely profilt vagy a téglaszinen belül homoruan, vagy a téglaszinen kivül domboruan huzzák. Ez utóbbiak éppen nem praktikusak. Faragott kövekből készült falazatnál az egyes kőkockák sokszor le vannak élezve, a H.-ok bemélyítve és a kocka maga többé-kevésbé prolilozva (l. Quaderozás). Terméskőből készült falak H.-ai meglehetős egyenlőtlenek, vastagok és gyakran apró kaviccsal vagy kőtörmelékkel kitöltvék és kiegyenlítvék. Ivek és bolthajtások H.-ai sugarasak, vagyis a H.-ok meghosszabbítása az iv vagy a bolthajtás görbéjének középpontjába esik; a H.-ok tehát az iv homlokán ugy jelennek meg, mint a sugarak irányában haladó vonalak, a boltozat homorodásán pedig mint a bolthajtás tengelyével párhuzamos vonalak. A sugaras irány a H.-okat természetszerüleg befelé keskenyítvén, kifelé pedig szélesbítvén, boltivek H.-ai a keskenyebbik oldalon 0,8-1 cm., a szélesebbik oldalon pedig 2 cm. vastagok. Deszkafalak, ajtók stb. deszkáinak összekötésénél sokszor nem elégszünk meg azzal, hogy a H.-okat összeenyvezzük, hanem a deszkákat a H.-oknál horonnyal és eresztékkel látjuk el, vagyis azokat szádoljuk, l. Szádolás.

Forrás: Pallas Nagylexikon