Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Hidszerkeze... ----

Magyar Magyar Német Német
Hidszerkeze... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Hidszerkezet

Valamely hid azon alkotórészeinek összességét, amelyeknek rendeltetése a hidon átvezetendő vasuti vagy közuti forgalom, csatorna stb. által képviselt súlyokat, továbbá a hidrészek önsúlyát, szélnyomást, szóval a hidra működhető összes külső erőket felfogni, viselni és azokat az alépítményre (hidfőre, pillérre) átszármaztatni: a hid felszerkezetének, vagy H.-nek mondjuk. A H.-re működő külső erők természethez képest a H. részeit is két csoportba oszthatjuk: azokra, amelyek főként a hidra eső terheket, valamint a hidrészek önsúlyát hordják és azokra, amelyek első sorban a vizszintes erők (szélnyomás) ellen működnek. Az előbbiek közé a főtartók, kereszt- és hossztartók meg a hidpályatartók tartoznak; az utóbbi célra a szélrácsozás és a keresztkötések szolgálnak.

A hidnak két szomszédos támasztó-építménye (pillér v. hidfő) közt gondoljunk végigfektetve egy olyan hosszu tartószerkezetet, amely a két építmény közötti távolságot teljesen áthidalja és két végével az illető építményeken nyugszik. Az ilyen, pillértől pillérig átnyuló áthidaló tartót nevezzük a hid főtartójának. Ha ez a főtartó egymagában olyan széles, hogy rajta a hidon átvezetendő forgalom már elegendő helyet találhat (mint a boltozott hidak boltozatán), akkor tulajdonképen egy főtartó képezi az egész H.-et, s kivüle legfölebb a pályaszin kiegyenlítésére, s a forgalom biztonságára szolgáló mellékrészek szükségesek. Ha azonban, mint ez a fa- és vashidak főtartóinál szokott lenni, egy főtartó magában oly keskeny, hogy rajta a forgalom el nem helyezhető (p. egy szál vasgerendán), akkor egymástól bizonyos távolságban két vagy több olyan tartót fektetünk, amely pillértől pillérig átér. Ilyenkor a szomszédos főtartók között természetesen üresség marad, melyet még, hogy a hidon közlekedni lehessen, valamivel be kell födni. Kisebb fajta hidaknál, ahol több főtartót alkalmazhatunk egymás mellett, ezeket a befödő részeket, az u. n. hidpályatartókat, amilyenekül tekinthetjük a fapadlózatot, Zorés-vasakat, hullámlemezt stb., közvetlenül a főtartókra lehet helyezni, de már nagyobb hidaknál, ahol a főtartók drágábbak, kevesebb főtartót alkalmaznak, s éppen ezért a főtartók oly messze jutnak egymástól, hogy a hidpályatartókat közvetlenül reájuk alkalmazni nem lehet. Ilyen esetben a főtartók között keresztirányban bizonyos távolságra u. n. kereszttartók vannak alkalmazva, a közöttük maradó nyilást pedig v. közvetetlenül, v. ha még a kereszttartók is messze volnának egymástól, a kereszttartók közé elhelyezett hossztartók közvetítésével, befödik a hidpályatartókkal. Nagyobbszerü hidaknál a hossztartók közt még ujabb kereszttartókra (másodrendü kereszttartók), s ezek közt másodrendü hossztartókra is lehet szükség. A hidpályatartókra még különféle burkolatot is szoktak alkalmazni (l. Hidpálya). Mindezek a tartók lehetnek tömör v. rácsos tartók, erőtani rendszerük szerint a főtartók lehetnek gerenda-, iv- v. függő-tartók; a kereszt-, hossz- stb. tartók többnyire gerendatartók.

A H. teherhordó részeinek működése ezek szerint a következő módon képzelendő. A forgalom által képviselt teher (p. egy teherkocsi, vasuti vonat, embertömeg, vizvezeték stb. súlya) közvetlenül a hidpályatartóra, mint legalsóbb rendü tartóra nehezedik, s ennek anyagában bizonyos, a hidpályatartó és az esetleg rajta nyugvó burkolat önsúlya által is növelt belső feszültséget: igénybevételt idéz elő. A hidpálya-tartó a reá eső súlyokat, valamint saját súlyát is bizonyos törvényszerüség szerint tovább adja arra a magasabb rendü tartóra (p. hossztartóra), amelyre ő maga közvetlenül támaszkodik; ez utóbbinak tehát már a forgalomból reá eső terhet, a hidpálytartó és burkolat súlyát és az ő saját súlyát is kell viselnie, s mindezen súlyok következtében benne keletkező belső feszültséget kibírnia. Éppen igy adja tovább a hossztartó a kereszttartónak, ez a főtartónak a saját súlyát és a reá a többiek által juttatott összes súlyokat. A főtartónak eszerint már a hid teljes önsúlyát (a főtartó saját súlyát is ideértve) és a hidon átvezetendő forgalom összes súlyát kell viselnie. Mindezt a súlyt a főtartó a saruk (l. o.) közvetítésével az alépítményre (pillér, hidfő) hárítja, amelyen nyugszik; ez meg tovább adja az anyaföldnek, amelybe építve van. A H.-nek ezeken kivül fontos, s csak kisebbszerü hidaknál mellőzhető alkotó részei a szélrácsozás és a keresztkötések. A szél ugyanis a hid oldalfelületén nagy ellenállást találván, a H.-et fölfekvéseiről lesodorni, - s mivel a H. a fölfekvéseknél szilárdan áll - legalább vizszintes sikban meghajlítani igyekszik. A szélnek ez ellen a törekvése ellen a H.-et kellően merevítendő, a főtartók egymás között az övek sikjaiban össze szokták rácsozni, s ezeket a vizszintes sikban fekvő rácsos tartókat nevezik szélrácsozásnak. A keresztkötés pedig főként arra való, hogy az ugyanazon nyilást áthidaló szomszéd főtartóknak egymás között helyenkint való keresztirányu összekapcsolása által egyszerre mind a két (esetleg több) főtartó álljon ellen a vizszintes erők felfordító és elferdítő törekvéseinek, amelyeknek egy főtartó egymagában már keskeny és magas formájánál fogva is kevésbé sikeresen tudna ellentállani.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is