Hieronymi

1. Károly, mérnök, politikus, miniszter, H. Ottó Ferenc fia, szül. Budán 1836 október 1. A gimnáziumot Pozsonyban és Budapesten, a politechnikumot az utóbbi helyen végezte. Pár hónapon át Buda szabad királyi városánál volt mérnökgyakornok, majd 1857. Mármarosba ment, ahol az első tagosítást ő vitte keresztül. 1861-ben Mármaros vmegye főmérnökévé választotta. 1867-ben Mikó Imre gr. a közmunka és közlekedésügyi minisztériumba meghivta titkárnak. Előbb az ut- és középítési szakosztálynak, majd a vizépítészetinek, s később a vasutinak volt főnöke, 1874. mint helyettes államtitkárt a minisztérium legfontosabb ügyinek vezetésével bizták meg. Hosszabb időt töltött Franciaországban a közlekedési ügyek tanulmányozása céljából, s a hazatérte után a közlekedési minisztérium ujjászervezése tárgyában készített dolgozatát Orlódy miniszter 1880. magáévá tette és életbe léptette. Ezen organizáció a műszaki szolgálatot teljesen elválasztotta és függetlenné tette az adminisztrativ szolgálattól. Nagyhatásu munkásságot fejtett ki hazai folyóink rendezése és az ármentesítés körül. Az ő alkotása azon nagyszabásu vizvédelmi szervezet, mely az alföldnek nagy és leggazdagabb részét az árviztől megmentette. E mellett kiterjesztette figyelmét a Kőrösök és a Maros szabályozására is. Nem kevesebb gondot fordított a Duna szabályozására, s az ő érdeme, hogy a pesti Duna-szabályozás az e nembeli legsikerültebbek közé tartozik. Működésének súlypontja mégis a vasuti politikában volt. Az általa inaugurált céltudatos magyar vasuti politkának első vizványa a tiszavidéki vasut megvétele volt. A duna-drávai, valamint a zágráb-károlyvárosi vasut megszerzése, s a buda-pécsi vasut engedélyezése biztosították tengeri utunkat, s ezzel függetlenné tették kivitelünket a déli vasuttól. Az osztrák államvasuttal kötött egyesség érvényre juttatta az ő közlekedési politikáját az ország nyugati irányában is. Tizenöt évi állami szolgálat után megvált állásától, s az osztrák-magyar államvasut ujjászervezése után e társulat Budapesten fölállította külön igazgatóságának elnöke és vezérigazgatója lett, s ekkor a Lipót-renddel tüntették ki. 1891. az osztrák-magyar államvasutnak magyar vonalai a magyar államvasutak tulajdonába és kezelésébe mentek át, s ez időtől fogva H. a képviselőházban, amelynek 1875. óta tagja, s a képviselőház pénzügyi bizottságában élénk tevékenységet fejtett ki. Egyike azon szónokoknak, akiket a ház minden pártja a legéberebb figyelemmel szokott meghallgatni. 1892 okt. 18. a képviselőház kijelölése és a főrendiház hozzájárulása után ő felsége az állami számvevőszék elnökévé nevezte ki. Ez állásától azonban már 1892 nov. 19. megvált, s az e napon megalakult Wekerle-kabinetbe mint belügyminiszter lépett be, s tagja volt ezen kormánynak 1895 jan. 15. történt fölmentéseig. 1893. a kőszegi hadgyakorlatok alkalmából a német császártól a koronarend első osztályát kapta. Mint belügyminiszter tevékeny részese volt a Wekerle-kabinet egyházpolitikai akciójának. Ő dolgozta ki és terjesztette az országgyülés elé az állami anyakönyvekről szóló törvénnyé vált javaslatot. Munkásságát kiválóan a közigazgatás javítására irányozta, szakítván az addig divatos amaz állásponttal, hogy a meglevő keretekben és a közigazgatásnak gyökeres reformja előtt annak javítására eredményesen működni nem lehet. E célból javította a törvényhatósági tisztviselők fizetését, szaporította a tiszti állások számát, ahol szükségesnek mutatkozott, s a költségek fedezésére ismételten jelentékenyen fölemelte a megyéknek 1883. óta változatlanul ugyanazon összeggel megszabott állami javadalmazását. A főváros közigazgatását a kerületi elöljáróságok szervezésével reformálta, s képes volt a főváros közigazgatását élénkebb tevékenységre ösztönözni, ugy hogy az évekig huzódott végleges vizmű rövid néhány hónap alatt megvalósulhatott és ezzel a főváros egészségügyi viszonyai gyökeresen jobbra változtak. A vásárcsarnokok építése megkezdetett, a főcsatorna építése ujabb lendületet vett. Az 1893 jun. kiütött kolera elfojtása körül addig nem ismert tevékenységre serkentette a törvényhatóságokat. Törvényalkotási téren kifejtett munkásságának gyümölcseit nem élvezhette, mert az 1893. őszén a képviselőház elé terjesztett törvényjavaslatát a közigazgatási bíróságokról, noha a bizottsági előzetes tárgyaláson átment, a képviselőház már nem tárgyalhatta, mivel idejét az egyházpolitika foglalta le. A községekről, a fegyelmi eljárásról és a hatáskörök összeütközéséről szóló javaslatai már csak mint előadói tervezetek láttak napvilágot. A technikai irodalom terén is kitünt következő műveivel: A kőutak építéséről és föntartásából (Budapest 1867); A közmunka-ügyek állami igazgatása Franciaországban (u. o. 1874); A budapesti Dunaszakasz szabályzásáról (u. o. 1880);s ezeken kivül folyóiratokban és lapokban számos dolgozata van, köztük a Nemzetgazdasági Szemlében: A magyar vasutak pénzügyi jövőjéről.

2. H. Ottó Ferenc, mérnök, szül. Győrött 1803 febr. 19., megh. Budán 1850 ápr. Igazgató főmérnöke volt azon mérnöki osztálynak, mely az 1830-as évektől kezdve a Duna folyónak vizrajzi térképét elkészítette és vizrajzi adatait összeállította, ami a folyó szabályozásának első föltétele volt. H. tervezte és építette az első magyar vasutat, mely mint lővonatu vasut 1844-47-ig Pozsonytól Nagyszombatig és innen Szeredig épült. A vasut nyomjelzése arra való figyelemmel történt, hogy utóbb gőzmozdonyu vasuttá alakíttathassák át, ami 1872. történt meg. H. a szabadságharc alatt rövid ideig Görgey hadtestében tett hadmérnöki szolgálatot, amiért 1850. vizsgálati fogságban volt az Uj-épületben. Néhány nappal kiszabadulása után meghalt.

Forrás: Pallas Nagylexikon