Himalája-népek
a Himalája déli lejtőjén az Industól a Brahmaputráig lakó, a
mongol népcsaládhoz tartozó törzsök csoportja, mely etnologiai tekintetben a
tibetiekhez csatlakozik. Mindnyájan a műveltség alacsony fokán álló nomádok,
nagyrészt az összes magas-ázsiai népekkel közös régi hiedelmekhez ragaszkodnak,
a buddhizmust nem fogadták el. Őslakóknak lehet őket tekinteni, kiket később
áriai és turáni népek kiszorítottak v. leigáztak;a Himalája-hegység alsó (1000
m.-ig) és közép vidékén (1000-3000 m.-ig) laknak, a 3000 méteren felüli vidéket
tibetiek foglalják el. Ez őslakók közé keletről nyugat felé haladva számíthatók
a következő törzsök: a leptra, a Tiszta folyam vidékén keleti Nepálban és
nyugati Bhutanban; a kiranti és limbu a tulajdonképeni Nepaltól keletre a
Kanziki folyam vidékén és Szikimban; a murmi és nevar a nepali hegységben,
Kanziki és Gandaki közt; a gurnug, magas és szunvar a Gandaki folyamvidékén.
Nyugaton Gilgit felé tiz kevert törzs lakik és a Himalaja lápjain és erdeiben
még kilenc más törzs, melyekről nevüknél egyebet alig tudnak. A H. általában
magas termetüek, fejük és arcuk szélesebb mint az indusé; homlokuk rendszerint
magas, de nem egyenes, álluk fogyatékos, szájuk nagy és kiálló, de az ajkak nem
duzzadtak; a szemek elállók s többé-kevésbé ferde metszésüek. Az orr hosszu és
kiálló, mély nyereggel. A hajzat buza, a szakáll gyér, a test kevésszőrü. A
testalkat izmos és erős, a mell széles és domboru. Egytagu nyelvet beszélnek.
Tibeti törzsrokonaiktől a VII. sz. előtt kellett elszakadniok, mert ezek a
buddhizmust akkor fogadták el.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|