Himalája

a régiek Imausa, óriási hegység Elő-India É-i határán az Indus és a Brahmaputra, illetőleg a k. h. 73° 23" és 95° 23" között. Az ivalakban mintegy 2250 km. hosszuságban elhuzódó, földünknek e legmagasabb hegysége Ny-on a Pamir-fensikhoz, K-en pedig Jünnan hegyeihez csatlakozik. Benne két, egymással csaknem egyközü láncot különböztetnek meg. Az É-i, amely a tibeti és indiai vizek közt vizválasztóul szolgál, Ny-on a Nanga Parbat 88116 m.) csúccsal kezdődik, DK-felé huzódván, Kasmir É-i határául szolgál, gerince átlag 4000 m. magas; számos hágói közül a Drasz 3343 m. a legalacsonyabb. A Bara Lacsa hágón (4928 m.) tul a Szpiti szük hegyszakadékban tör át rajta. A Gangesz forrásai körül emelkednek az Ibn Gamin (7733 m.) és a Garla Mandata (7690 m.). Ez utóbbi ágból indul ki a Marian-la gerinc, amely a Manaszavovar és Rakusz-Tal nevü tavakat, a Szatlads forrásait a Dzang-bo forrásaitól választja el. A Garla-csúcstól K-re a hegylánc valamivel alacsonyabb lesz, de Szikkimtól É-ra csúcsai már ismét tulemelkednek a 7000 m.-nyi magasságon. A D-i lánc, amely Ny-on a Kads-Nag nevü hegyekkel kezdődik, szakadozottabb, de magasabb is mint az É-i lánc. Benne vannak a Szatladstól K-re földünk legmagasabb hegycsúcsai: a Gauriszankar v. Mount Everest (8840 m.), a kancsindsanga (8588 m.) és a Dhvalagiri (8176 m.). K-i fele e hegyláncnak alacsonyabb; a végében, amint föltételezik, már ritkán emelkedik a 3000 m.-nyi magasság fölé. A H. átlagos gerincmagasságát 5-5500 m.-re becsülik;18 csúcsa magasabb mint 7600, 40 magasabb mint 7000 és 120 magasabb mint 6100 m. A D-i láncban éppen ugy mint az É-iban a hágók elég számosak, de oly magasak, hogy az egész éven át a nagy hózivatarok miatt alig járhatók; a legmagasabb, amelyet ismerünk, a Garvalból Dnari-Khorszumba átvezető Ibn-Gamin (6235 m.). Az örökös hó határa a bővebb csapadék miatt mélyebben száll alá a D-i lejtőn mint az É-in; amott 4725, emitt 5650 m.-re emelkedik föl; ennek megfelelőleg D-en, India forró sikja felé mélyebben 3500 m.-ig ereszkednek le a glecserek, mint É-on, ahol már 4230 m.-nél érnek véget. Még e század elején a Himaláját glecsermentesnek tartották; jelenleg azonban tudjuk, hogy e magas hegységnek nemcsak hogy vannak glecserei, de azok tulajdonságai is olyanok mint az európai glecsereké, sőt hogy éppen ugy mint nálunk, nagy változásokon is mentek át, amennyiben alsó végüktől messze fekvő számos morenára is akadtak.

D-en a H. nagyobbára tercier kőzetektől (kréta, juraképződményekből) áll, amelyeket paleozoi rétegek, azután gnájsz, csillám- és egyéb palák követnek; az Indus környékén ismét a tercier az uralkodó. A legmagasabb csúcsok gnájszból és gránitból állanak. A H.-ban számos folyóviz ered; azon nagyobb folyók száma, amelyek a D-i láncot áttörik, 9, mig az É-i láncon csak 2 folyik keresztül; még nagyobb azonban azon vizek száma, amelyek a D-i lánc D-i lejtőjén fakadnak. Tavakban az egész hegység meglehetősen szerény; Kasmirban van az Ualar, Manasz Bal és Dal. Egyéb tavak a Palgu, Csamtodong, Palte, a fentebb említett Manaszarovar és Rakusz-Tal, végül a Co-Moriri. Az éghajlat a magasság szerint nagyon különféle; mig a hegység tövében a forró égöv melege tropusi növényzetet fakaszt, a csúcsokon a sarkvidék temperaturája az uralkodó; átlag minden 200 m.-nyi magasságban 1°-kal kevesbedik a hőmérséklet. Az éghajlat különféleségének megfelelőleg a növényzet is nagyon változatos. A H. D-i lábánál, annak K-i felében 15-50 km. széles Tarai nevü mocsáros, egészségtelen terület huzódik el, amelyet csaknem áthatolhatatlan dsönglök takarnak. Ettől fölfelé 900 m.-nyi magasságig tropusi a növényzet számos Katechu-akáciával; ehhez 2100 m.-nyi magasságig tölgy-, gesztenyékből, laurienleákból stb. álló erdők csatlakoznak. 2100-3600 m. magasban a flóra a D-i és a középeurópaihoz hasonlít; itt a koniferek a tulnyomók, köztük főképen a Pinus excelsa Ham., Pinus longifolia Roseb., Pinus Webbiana Wall. és Ny-on a Cedrus Deodara Lond. A fanövés határa az örök hó határának megfelelőleg az É-i lejtőn nagyobb magasságra nyulik föl, mint a D-i lejtőn. A gabonanemüek közül a grim, a rozsnak egy faja közel 4000 m. magasban is még megérik, Drew még 4500 m. magasban is látta virágozni; csekélyebb magasságokban megterem a buza, a kukorica és csak a mélyebben fekvő völgyekben a rizs. Nagy fontossága van ujabban az előhegyeken, különösen Szikkim, Dehra-Dun és Kangra völgyeiben a teatermesztésnek, Szikkimben, Dardsiling környékén azonkivül a cinkoniafa és ipecacuanha is terem. A fauna különösen fajokban igen gazdag. A D-i lejtőn a tulajdonképeni indiai állatvilág 1200 m.-nyi magasságban még föltalálható; legalább addig mennek föl a tigrisek, leopárdok, hiénák, sakálok, elenfántok, majmok, papagályok és fácánok; magasabb vidékeken élnek a medvék, madmacskák, a különböző antilopék és mósuszállatok; az É-i Tibet felől eső oldalon vannak a vad juhok, a jaktulkok és egyéb, Közép-Ázsiához és Tibethez tartozó emlősök. A legmagasabb részeken az egyedüli háziállatok a jaktulok, a juh és a kecske; lejebb a pupos tulok, a bivaly és egyéb, az indiaiakhoz hasonló házi állatok élnek. A H. politikailag számos tartomány közt oszlik meg. Ny-on van Kasmir, Baltisztán és Ladak nevü függelékeivel, Kulu, Lahul, Spiti angol disztriktusok, Nepal, angol Szikkim, Bután és végül Asszamtól É-ra az aborok és micsmik területe. Az első európai utazók, akik a H.-ban jártak, voltak a XVII. sz.-ban Andrada Antonio (1625-26) portugál férfiu, Grüber és D"Orville jezsuiták (1661), a XVIII. sz.-ban Desideri olasz, Freyre portugál, Della Penna kapucinus atya, Van de Putte hollandi férfiu, Bogle és Turner, Warren Hastings követei. A jelen században Crawford nyitotta meg a Himalája-kutatók sorát és ő volt az első, aki annak néhány óriásával Európát megismertette. Követték őt munkájában Manning, Hodgsen és Herbert, Fraser, Moorcroft és Trebeck, Vigne, Falconer, Jacquemont, Thomson, Hooker, a Schlagintweit-testvérek, Cunningham, Waugh, Déchy és különösen a punditök.

Forrás: Pallas Nagylexikon