Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
himlő pock
himlő pox
himlő smallpox
himlőhely pit
himlőhely pitting
himlőhely pock-mark
himlőhelyes... pitted
himlőhelyes... pocked
himlőhelyes... pock-marked...
himlőhelyes... pockmarked
himlőhelyes... to pit
himlőhólyag... pock

Magyar Magyar Német Német
himlőhely Pocke (e)

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Himlő

(hólyagos, lat. variola), oly általános fertőzésen alapuló s lázzal lefolyó betegség, melynél a bőrön jellegzetes, eleinte bibircses, későbben genyedő hólyagos kiütés fejlődik. A H. már az ókorban is a keleten, nevezetesen Khinában és Indiában ismeretes betegség volt, bizonyos, hogy az ind papok alkalmazták ellen az u. n. variolaciót (l. Himlőojtás). Európában legelőször a X. és XI. sz.-ban járványszerüleg Spanyolországban lépett fel s innen a betegség széthurcoltatott egész Európába. A középkorban rendkivül heves járványok alakjában dühöngött, hatalmasan megtizedelve a kontinens népességét. Még a XVII. s XVIII.sz.-ban is rettegett ellensége volt a lakosságnak. A XVIII. sz. vége óta megszünt az emberiség borzasztó csapása lenni az által, hogy az ojtásban fegyvert találtak hathatós védekezésre e szörnyü betegség ellen. H.-epidemiák olyan kiterjedésben és oly nagy halálozással azóta, hogy a legtöbb civilizált államban az ojtás mint kényszerojtás törvényileg elrendeltetett, többé nem fordulnak elő és a fiatal orvosnemzedék között van nagyon sok hazánkban is, aki valódi H.-t éveken át nem lát. A H. igen ragályos betegség; a ragály tulajdonképeni vivője azonban még nem ismeretes, legalább nem teljes biztossággal; valószinü, hogy ez is a bakteriumok közül való, bár Pfeiffer protozoonnak tartja. A ragály vivője a himlőhólyagban székel, legnagyobb fertőző képessége a genyedés kezdeti stádiumára esik, mig a kiütés kezdetén és a beszáradás időszakában nagyon csekély. A ragályozás direkt érintkezés, de valószinü, hogy a levegő utján is történik; történhetik indirekt uton is, ép emberek, vagy tárgyak által, melyeken a méreg tapad. Ugyszólva minden ember, kor-, nem- s fajkülönbség nélkül, fogékonysággal bir a betegség iránt; csak a gyermekkor első élethónapjaiban nem szokott fejlődni. De benne nem betegszenek meg azok, kik már egyszer kiállották, vagy pedig a védhimlőojtás által mentességre tettek szert. Fontos azon tapasztalat, hogy a H. legenyhébb alakja is nem ojtott egyéneken legsúlyosabban H.-t idézhet elő. A H. terhes nőnél a magzatra is átterjedhet; ez esetben vagy koraszülés következik be, vagy a magzat időre himlős kiütéssel, v. himlős hegekkel jő a világra. A valódi H. (variola vera) lefolyásában három főszakot szoktunk megkülönbözetni: 1. Lappangás- és előjelek; 2. virágzás; 3. a beszáradási időszakát.

A lappangási időszak a fertőzés megtörténtétől az első kóros tünetek jelentkezéséig tart; 3-14 napig, mig az u. n. előjelek szaka 2-4 napra terjedhet. Az ekkor észlelt tünetek felnőttnél a következők: általános rosszullét, bágyadtság, huzó fájdalmak a végtagokban, szorongás érzete a mellben s hevesi kereszttáji fájdalmak (ezen utóbbi tünet jellegzetes), láz, mely ritka esetekben rázó hideggel is kezdődhetik s 40-41 C°-ra emelkedik, bár átlaga a 39 fokot nem szokta tulhaladni; továbbá álmatlanság, félrebeszélés, sőt igen heves deliriumok is jelentkezhetnek; egyszóval minden tünet igen súlyos betegségre utal. Kiskoru gyermekeknél ezen időszakban nem ritkán ránggörcsök szoktak fellépni. Az előjelekhez tartozik a ritkán hiányzó fölpir (erythema variolosum rash), főképen a köldök táján, ritkán a törzsön, mely néha megmarad a kiütés jelentkezéséig, v. pedig csak órákig látható. A virágzási időszak maga három részből, a kitörés, a hólyagképződés s a genyedés szakából áll. A kitörési időszak 48 órán tul nem terjed; az arcon, törzsön s azután a végtagokon vörös foltok alapján csakhamar bibircses kiütés fejlődik, mely bibircsek ezentul tiszta savót tartalmazó hólyagocskákká változnak át. A hólyagcsa eleinte gombostűfejnyi, később lencsenagyságuvá lesz, mig végre félborsónyira nő meg. A hólyagcsa ezen kifejlődése 4-6 napot vehet igénye, ezentul bennéke zavaros lesz, genyedésbe megy át, a hólyagból genytüsző, pusztula fejlődik. Ezen a himlőre jellegzetes genytüsző közepén behuzódást, ugynevezett köldököt tüntet fel, sugarasan recézett s bennéke megszurásra csak részben folyik ki. A virágzási időszakban a genyedés bekövetkeztéig a kezdeti általános tünetek minden irányban visszafejlődnek, különösen a hőfok majdnem a rendesig száll alá, mig magának a genyedés bekövetkeztéig a kezdeti általános tünetek minden irányban visszafejlődnek, különösen a hőfok majdnem a rendesig száll alá, mig magának a genyedés időszakának jelentkezése a láznak ujabb emelkedésével köszönt be. Ezzel arányosan a többi tünetekben is ujra rosszabbodás áll be, annyira, hogy ezen rendesen 3-4 napra terjedő időszakban a betegség eléri súlyos voltának tetőfokát (Schwimmer). Ezen időszakban a genytüszők még nagyobbodnak, az arc felismerhetetlenségig megduzzad, a szemrések cssukvák, a bőr forró s óriási, leküzdhetetlen viszketés lép fel, mely leginkább oka az ezen időben tapasztalt nyugtalanságnak s izgatottságnak.

A beszáradás időszakában a hólyagok olyan sorrendben, amint fejlődtek, felpattannak s bennékük pörkké (crusta) változik, ezzel kapcsolatban a többi tünetek is javulnak. A beszáradás 6-8 nap mulva befejeződik s az egész bőr pörkökkel fedett felületet mutat (Schwimmer). Ezen pörkök 3-5 nap mulva leválnak, helyükön gyakran hetekig is vörös s ezentul elhalványuló heg marad vissza (ragya). A himlős kiütés a bőrön kivül előfordulhat még a torokban, a légzőszervekben, a szemen, stb. A valódi H. mindig igen súlyos bántalom, mely általában 15-30 % halálozással jár, de az egyéven alóli gyermekeknél ugyszólva mindig halálra vezet; némelyek szerint a halálozás ezen korban 60 %. A betegség szövődményei közül felemlítendők: gége- s légcsőgyuladás, rostonyás gégelob, torokdiftéria, tüdő- s mellhártyalob, lágyagykérlob. veselob, s nem ritkán a szem tönkretétele folytán vakság, stb. Az utóbetegségek közül felsorolandó: kelevénykór, genyvérüség, izületlobok stb. Mint a legtöbb fertőző betegség, ugy a H. is enyhébb s igen súlyos alakban jelentkezhetik. A betegség enyhébb fokát himlőcs névvel jelezzük (variola mitigata vagy variolois), mig az u.n. bárány-H. (l. o.), melyet sokan a H. legenyhébb nyilvánulása gyanánt fognak fel, a legtöbb gyermekorvos s véleményem szerint is teljesen önálló, a valódi himlőtől élesen megkülönböztetendő betegség. A himlőcsnél az általános tünetek enyhébbek s enyhébbek az elváltozások a bőrön is. A H.-ojtás elterjedésével a H. járványos megjelenésében módosulván, sokan a himlőcsöt ojtás által módosított valódi H.ek tartják (variola modificata), azon tapasztalatból indulva ki, hogy ojtott egyének valódi himlőben ritkán s többnyire enyhébben betegszenek meg. Kőrösi (aki Kritik der Vaccinations-Statistik cimü művével az ojtásellenesek és ojtáspártolók harcát ez utóbbiak javára döntötte el) szerint körülbelül ötször annyi a be nem ojtott himlőhalottak száma, mint a beojtottaké.

A himlő legsúlyosabb alakja az u.n. fekete H. (variola haemorrhagica, véres H.). A H. ezen alakja ugyszólva abszolute halálos; mint neve is mutatja, vérzések jellemzik, mely vérzések a bőrön foltok vagy vérkiömlések alakjában jelentkeznek, de vérzések a belső szervekben (tüdő, vesében stb.) is felléphetnek. Ezen alak néha egészen gyorsan már néhány nap mulva halálra vezet, valóságos vérdisszoluciónak alapján. Nincsen betegség, melynél az orvosi működésnek azon ága, melyet profilaxisznak nevezünk, oly fényes eredményre vezetne, mint a H.-nél. Jenner áldásos felfedezése, a védhimlőojtás, ezen betegséggel szemben valóban fényes diadalait aratja. A H. ellen tehát legsikeresebben az ojtással védekezhetni; az ojtás ép ugy, mint a betegség egyszeri kiállása mentességet kölcsönöz. A betegség kezelésénél a főbb elvek a következők: mérsékelten temperált (17-18 °C.) szoba, mely gyakran szellőztessék; tulmagas lázak gyógyszerek- vagy fürdőkkel csillapíthatók; szivgyengeségnél izgató szerek jönnek alkalmazásba. Esetleges komplikációknál a gyógykezelés azok természete szerint változik. Az orvosi működésnek fontos feladata torzító hegek fejlődését megakadályozni. E célból többféle eljárást ajánlottak, de egy sem tudja ezen feladatot teljes sikerrel megoldani. (Ilyen eljárások: a genytüszőnek felszurása 4-5 % légenysavas ezüstoldatba mártott aranytűvel: szublimát borogatások; olajos bekenések; Schwimmer karbolt, thymolt vagy jodoform kenőcsöt ajánl.) A heves viszketés ellen alkalmas hintőporokat használnak, kis gyermekek kezeit tanácsos vászonnal jól bekötözni, hogy a vakarást és a pörk leszakítását megakadályozzuk. A pörkök leválása után a beteg a szobát elhagyhatja.

A házi állatok közül H.-ben leggyakrabban juhok, ritkábban kecskék és sertések, csak kivételesen szarvasmarhák (tehenek) és lovak szoktak megbetegedni. Az ember és a különböző állatfajok H.-je között nem teljes az azonosság, miután a kölcsönös ragályozás csak nehezen és kivételesen sikerül. Valószinü nevezetesen, hogy az emberi H. egyfelől és a juhok H.-je másfelől önálló, egymástól függetlenül fellépő és terjedő kóralakokat képviselnek, mig más állatok H.-je ezek valamelyikével áll szoros rokonságban. A tehenek H.-e mindenki szerint szelidített alakja az emberi H.-nek. Juhok a betegséget természetes uton megfertőzött, beteg vagy a betegségen átesett, továbbá védőojtás következtében megbetegedett juhoktól és bárányoktól kapják; egyéb állatok hasonlóképen legtöbbször hasonfaju betegekkel való érintkezés következtében betegszenek meg. A betegségre jellemző bőrkiütés a fertőzés után 4-7 nappal fejlődik ki. Juhokon erős láz kiséretében az arcon, kivételesen a nemzőrészek körül, valamint a test egyéb tájain is, kerek vörös foltok jelennek meg, melyekből 1-2 nap alatt tiszta savóval telt hólyagok fejlődnek. Nemsokára a hólyag tartalma megvazarosodik, genyessé lesz, a hólyag teteje besüpped (köldök), végül pedig beszárad, a keletkezett var leesik és gyógyulás áll be. A gyuladás súlyossága szerint a bőr majd visszanyeri azelőtti simaságát, majd heg marad a hólyag helyén vissza. Az esetek szerint igen változó a fejlődő hólyagok száma; súlyosabb esetekben majdnem az egész test felületét borítják és egymással össze is folynak; máskor belsejökbe vérzés történik s ezért feketés-vörös szinüek (fekete H.). Utóbbi esetek többnyire elhullással végződnek. Hasonló a kecskék és sertések H.-je; utóbbi állatokon hólyagok leginkább csak a sertéktől nem, vagy csak kevéssé borított testtájakon fejlődnek, teheneken ezek egészen babmekkoraságig a tőgyön, főleg ennek bimbóin szoktak fejlődni, mindig csekély számban és enyhe lázas tünetek kiséretében; a tej eközben kevesebb, higabb és könnyebben alszik meg. Lovakon a hólyagok majd mindig csak a csüdhajlásban észlelhetők és a betegség szintén egészen enyhén szokott lefolyni. A betegek kezelése tisztántartásban, kielégítő táplálásban és esetleg a varaktól borított helyeknek szárító kenőcsökkel való bekenésében áll, mely utóbbi kezelés azonban juhok tömeges megbetegedésekor nem vihető keresztül.

Amely állat egyszer a H.-t kiállotta, az nem kapja meg többé a betegséget. E tapasztalat folytán a juhokat a bekövetkezhető súlyos megbetegedés ellenében azzal szokták megvédeni, hogy azokat fiatal korukban jóindulatu lefolyásu vagy mesterségesen beojtott betegekről szedett nyirokkal beojtják. Az ojtás a fülkagyló belső felületének vagy a farok alsó felületének bőrébe történik oly módon, hogy a nyirokba mártott ojtótűt a bőr felületes rétegeibe beszurják. 8-10 nap mulva szabályos hólyag fejlődik a beszurás helyén, melynek tiszta savós tartalma összegyűjthető és légmentesen elzárva később ojtónyirokul felhasználható. A védőojtás e módja megvédi a beojtott juhokat a későbbi fertőzés ellen s ennyiben megfelel tehát céljának; mindazonáltal nem pártolható azért, mert a beojtott állatokról más be nem ojtottak elkapják a ragályt, mely rajtuk a betegséget súlyos alakjában idézi elő. Tényleg oly országokban, hol az ojtás e módja divik, a H. évenként elő szokott fordulni, mig ott, hol az be van tiltva, p. Németországban, sohasem kerül észlelés alá. Máskor az ojtást a betegségnek kitörése után, már fertőzött állományokon végzik, a betegség terjedésének megakadályozása céljából, amidőn az ojtónyirkot az enyhébben megbetegedett juhokról szedik. Az ojtás erre a célra tényleg alkalmas s azért az 1888. VII. t.-c. felhatalmazza a hatóságot, hogy a H. kitörése esetén az ojtást elrendelhesse, fentartván azonban a tulajdonosnak a jogot, hogy juhait e helyett 10 napon belül levágathassa. A megbetegedett állatok, ugy mint a beojtottak is, elkülönítve zár alatt tartandók, mely csak az utolsó megbetegedéstől vagy elhullástól számított 45 nap mulva oldható fel. A betegek húsa és teje éppen nem, bőreik pedig csak szabályszerű fertőtlenítés mésztejbe áztatás) után hozhatók forgalomba. V.ö. Hutyra, Állatorvosi Belgyógyászat (1894).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is