Hipparchos

1. Pisistratus fia, fivérével, Hippisszal egyetemben Kr.e. 627. által vette atyjának uralmát Athén felett; kitünt a tudományok és művészetek pártolása által, de másfelül erőszakos és buja természetü volt, ami sok ellenséget szerzett neki és utoljára is oda vezetett, hogy Harmodios (l. o.) és Aristogeiton 514. meggyilkolták.

2. H., görög csillagász, Nikaiában, Bitiniában, v. Roduson született és körülbelül Kr. e. 160-125. élt. H. a szigoruan induktív csillagászat megalapítója. A bolygók pályáit excentrikus köröknek tartotta és a nappálya középpontját a radiusnak ¹/₂₄ részével az ikrek csillagképe felé helyezte. Hasonló módon állapította meg a Hold pályáját is. H. különben a geocentrikus világrendszer hive volt és a Földet a világ nyugvó középpontjának tekintette. H. Eudoxos és Aratos művéhez magyarázatot irt, amely egyetlen ránk maradt műve. Ezen műben először fordul elő a trigonometriának gömbháromszögekre való alkalmazása. H. a huroknak a hozzátartozó körivekkel való viszonyához tabellákat szerkesztett. Theon szerint H. a hurokról egy 12 kötetből álló művet irt, mely műnek azonban nyomát sem találjuk. Arab források továbbá azt állítják, hogy H. a másodfoku egyenletekről is irt. H. alkalmazta először földrajzi helymeghatározásnál a földrajzi hosszuságot és szélességet. Első délkörnek a Roduson és haladót tekintette. H. előtt az évet 365¹/₄ naposnak tekintették, de ő kimutatta, hogy 5 első perccel rövidebb. Kiszámította továbbá az első naptáblákat. Megkisérlett hasonlót a Holdra nézve is, de itt sokkal több akadály gördült elébe. Sok nehézség legyőzése után talált egy excentrikus kört, mely ugyan a Hold pályáját tünteti föl, amely azonban a Hold mozgásának értelmében az állatöv középpontja körül forog. De ezáltal a holdmozgásnak csak egyik egyenlőtlenségét magyarázta meg; a másikat, az u. n. evekciót, később Ptolemaios epicikloiszok segítségével magyarázta meg. Még nagyobb nehézségeket okozott H.-nak egy a bolygókra nézve felállítandó elmélet. Nem is tehetett erre nézve egyebet, minthogy a bolygók mozgásánál előforduló látszólagos egyenlőtlenségeket uj és pontosabb észlelések által állapítsa meg. Említendő H.-nak a Napnak a Földtől való távolságának meghatározása. E célból behozta a csillagászatba a csillag «parallaxis»-ának fogalmát; ez t. i. a Föld sugara által alkotott látszög az illető csillagról tekintve. Egy egyszerü geometriai szerkesztés által H. oly módszert talált, melynek segítségével holdfogyatkozáskor a szükséges adatokat a kivánt távolságokhoz tudta megszerezni. Ezen mód szerint H. azt találta, hogy a Napnak távolsága a Földtől a földsugár 1200-szorosa, a Hold távolsága 59-szerese; a Napnak sugara a Föld sugarának 5¹/₂- szerese, a Holdé pedig ¹/₃ -szorosa. Ezen számok közül a második megközelíti a valóságot, de a többi nagyon kicsiny. H. továbbá még egy csillagjegyzéket is állított egybe, melyhez egy uj csillag megjelenése szolgált indító okul, és egy éggömböt készített, mely valószinüleg még Ptolemaios idejében is létezett és amelyen több mint 1000 csillag volt ábrázolva. Ezen éggömb H.-t az éjegyenlőségeknek nyugatról keletre való előrehaladásának fölfedezésére vezette; erről H. egy külön művet irt, mely azonban szintén elveszett. H. műveit Suidas, Ptolemaios és Theon irataiból ismerjük, melyeknek, kettőnek kivételével, csak cimüket ismerjük. Egy, az Aratos művéhez irt magyarázat, teljesen megvan, egy másik pedig Ptolemaiosnál szóról-szóra le van irva (Aratos és Eudoxos «phainomen»-jaihoz irt magyarázat; kinyomtatva Petavius Uranologiájában 1633) és (A csillagképek magyarázata; teljesen megiratott Ptolemaios Almagest-jének 7. könyvében).

Forrás: Pallas Nagylexikon