Hoche

Lázár, francia tábornok, szül. Montreuilben (Versailles mellett) 1768 jun. 25., megh. Wetzlarban 1797 szept. 19. Pályáját mint lovászlegény kezdte a kir. istállóban, azután a testőrgárdába lépett. A forradalom kitörése után a nemzetőrségben kapott állást, 1792. pedig hadnagy lett a forradalmi hadseregben és a neerwindeni csata után Leveneur tábornok szárnysegédévé tették. Erre azonban őt is, mint az áruló Dumouriez állítólagos cinkostársát, elfogták; de H.-nak sikerült magát a vád alól tisztázni s egyuttal (még a börtönből) oly ügyesen kigondolt haditervet nyujtotta be, hogy Carnot Dünkirchen várának kapitányává tette. Ezt a várat azután annyi hősiességgel védelmezte az ostromló angolok ellen, hogy ezek kudarcot vallva, odább állottak, mire H. mint dandárnok a Mosel-hadtest élére került. Ebben az állásban ugyan Kaiserslauternnál vereséget szenvedett a poroszoktól, de ekkor merész fordulattal átkelt a Vogeseken és Wörth meg Weissenburgnál (1793 dec. 22. és 26.) Wurmser osztrák tábornokot megszalasztotta, mely diadalok gyümölcse Elzász visszafoglalása volt. A rémuralom napjaiban őt is árulással vádolták és a konvent St. Just indítványára csakugyan elfogatta, de Robespierre és cimboráinak bukása után (1794 jul. végén) a fogságból kiszabadult és egyuttal a nyugati départementokban operáló hadtest élére állíttatott. E minőségben az angoloktól támogatott royalista emigránsokkal gyült meg a baja, kikkel szemben elődei tehetetleneknek bizonyultak. Neki jobban mosolygott a szerencse; az 1795 jun. 27. Quibéron félszigeten kikötött emigránsok fölött St. Barbenál jul. 16. döntő diadalt aratott. Erre azonban a konventtel keveredett viszályba, mely a hadi foglyok tömeges lemészárlását követelte. H., mintsem ezt a kegyetlen parancsot végrehajtsa, inkább lemondott állásáról. Nemsokára azonban ujra vezényletet vállalt, még pedig a Nantes környékén állomásozó nyugati hadtest fölött, melynek élén azután a tengerpart mentén a Vendéebe nyomult, a guerilla-harcot mindenütt elfojtotta s a pórnép lefegyverzését keresztülvitte. 1796 jul. 15. azt jelenthette a direktoriumnak, hogy e vidékeken a polgárháborunak véget vetett. A direktorium erre őt és Morard de Galles admirált egy Irországba vezénylendő expedicióval bizta meg, mely azonban (dec. végén) tengeri vihar és kedvezőtlen körülmények következtében nem vezetett célhoz. Miután H. Irországból visszatért, átvette 1797 februárban a Maas és Sambre melletti hadtest vezényletét. E hadtest élén ápril 18-án Neuwiednél átkelt a Rajnán és Giessenig üzte a vele szembeszállt osztrákokat. A leobeni fegyverszünet hirére megszüntette előnyomulását és éppen egy második ir expedició előkészületeivel volt elfoglalva, midőn Barras direktor bizalmasan hadastól Párisba való visszatérésre szolította, hogy a kamarában hatalomra jutott royalista párt leveretésében és államcsinyben közreműködjék. H. teljesítette Barras kérelmét, de midőn seregével 1797 jun. Páris környékén megjelent, mind a két kamara és a direktorium többi tagja hevesen kikeltek Barras ellen, ki erre H.-t elejtette. Miközben H. most Németországba visszatért, Wetzlarban váratlanul meghalt. Sokan mérgezésnek tulajdonították halálát és Barrast fogták gyanuba. H. a forradalmi tábornokok sorából nemcsak ügyességével és szerencséjével vált ki, hanem emberségével, és humánus hajlamaival is, ami az akkori erkölcsi elvadulás körában különösen említendő. Weissenturmnál, német földön, a franciák emlékszobrot állítottak neki, melyet III. Frigyes Vilmos porosz király 1839. restauráltatott.

Forrás: Pallas Nagylexikon