Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Hoffmann... ----

Magyar Magyar Német Német
Hoffmann... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Hoffmann

1. Ágoston Henrik, német költő, germanista és irodalomtörténetiró, szül. Fallerslebenben 1798 ápr. 2. (H. von Fallersleben-nek nevezte magát), megh. 1874 jan. 29. Korvei kastélyban, mint Ratibor herceg könyvtárosa, mely állását 1860. foglalta el. Göttingában és Bonnban 1816-19. mű- és irodalomtörténeti tanulmányokkal foglalkozott. Casselben 1818. megismerkedett a Grimm testvérekkel s ettől fogva germanisztikai kutatásokra adta magát. Miután Hollandiában megismerkedett az ónémetalföldi irodalmi kutforrásokkal, Berlinbe ment, majd 1823. Boroszlóba, hol könyvtárőr, 1830. rendkivüli, 1835. rendes egyetemi tanár lett. Azon politikai benyomások, melyeket egy 1839. Délnémetországon és Franciaországon keresztül tett ujtában nyert, 1840-41. kiadott Unpolitische Lieder-jeiben tükröződnek vissza. Ez a verskötet 1842. az állásától való felmentést vonta maga után, s H. most több évig utazott, mig 1848. megadták neki törvényszerinti nyugdiját. H. mestere a naiv benső dalnak és a politikai szatirikus verselésnek, s mivel nagyon könnyen irt, számtalan költemény-gyüjtemény viseli nevét; válogatott költeményei 1887. hetedik kiadásban jelentek meg. Germanisztikai művei között első helyen állanak a Horea Belgicae (1830-1862, 12 rész), amelyek vonzó részeket tartalmaznak a németalföldi népköltésről. A régibb felnémet irodalmat tárgyalják: Fundgruben für Gerschichte der deutschen Sprache und Literatur (1830-37, 2 kötet). Haupttal egyetemben H. az első szigoruan tudományos német filologiai folyóiratot adta ki Altdeutsche Blätter (1835-40, 2 köt.) cimen, amelyhez csatlakozik azután Haupt Zeitschrift für d. Alterthum-ja. Számos filologiai műve után megirta H. még önéletrajzát is (1868, 6 köt). Uj kiadás, Gerstenbergtől, Berlin 1894. Halála után adták ki: Briefe v. H. an. J. Wolf. Összegyüjtött művei 1890-től jelentek meg 8 kötetben. V. ö. Wagner J. M., H. v. F. (1869); Bartsch K., Germania (1874. 235. 1); Gottschall R., Porträts u. Studien (1876, 5 köt.).

2. H. Ernő Tivadar Amádé (voltakép Vilmos), német novellairó, szül. Königsbergben 1776 jan. 24., megh. 1822 jun. 25. Berlinben, hol 1816 óta a királyi kamarai törvényszék tanácsosa volt. Hányatott s kalandos életet élt. Jogi tanulmányainak befejezte után előbb Berlinben, azután Pesonben hivataloskodott, hol főnökeit élces torzképeivel felbőszítette. Azért áttették Plockba s utóbb Varsóba, hol a franciák bevonulása (1806) véget vetett a porosz kormánynak. Most Bambergbe ment, mint az uj szinház karmestere, s innen 1813. ugyanily minőségben Drezdába s zeneműveket, operákat is irt s hozott szinre. Végre 1816. visszatért a birói pályára. Rendkivül sokoldalu tehetség volt: elmés rajzoló, hivatott zeneszerző, gazdag képzelettel megáldott költő. Legkiválóbbak költői művei, melyek egyéniségének ellentétes fővonásait hatásosan visszatükröztetik: éles boncoló eszét, mely főleg szatirájában nyilvánul, és féktelen képzeletét, mely a világot egészen sajátszerü világításban látta, mely mindent szellemekkel és kisértetekkel népesített be és a legköznapibb dolgokat is kisértetiesen megeleveníteni és borzalmas szereplőkké átalakítani tudta. Ritka mesélő erejével elfogadhatóvá teszi a legképtelenebb fikciókat, melyeknek hatása alól az olvasó csak nagynehezen tud szabadulni. A romantikus iskolának ő még ma is legolvasottabb irója, kit a külföld, főleg Franciaország is nagyra becsül. Főművei: Phantasiestücke in Callots (l. o.) Manier (1814, 4 köt.), mely műve után Callot-Hoffman-nak is nevezik; Elixiere des Teufels (1815); Nachtsücke (1817, 2 köt.); Die Serapionsbrüder (1819, 4 köt., remek elbeszélések) és Letzte Erzählungen (1825); Klein Zaches (1819, magyarra fordította Csernátony Gyula, 1893, Olcsó könyvtár); Meister Floh (1822); Lebensansichten des Katers Murr (1820, legszellemesebb műve, a Kreisler karmester zseniális alakjával), Der Doppelgänger (1822) stb. Munkái: 1856-57, 12 köt. és ujabban igen sokszor. Rajzai közül főleg a Napoleonra vonatkozó torzképei igen sikerültek; nagyszámú zeneművei közül két operája érdemel említést: Der Kanonikus von Mailand és Schärpe und Blume, melyeknek szövegét is maga irta. Ő a hőse a Hoffmann meséi c. operettenek, melynek tárgya H. több novellájából van összeszerkesztve. Életét legjobban megirta Ellinger, 1894.

3. H. Ferenc, német filozofiai iró, született Aschaffenburgban 1804 jan. 19., megh. Würzburgban 1881 okt. 22. Baader legkiválóbb tanítványa, aki Münchenben tanára volt. H. 1835-től kezdve a filozofia tanára volt a würzburgi egyetemen. Munkáinak legnagyobb része Baader teozofikus, misztikus bölcselkedésének magyarázatára vonatkozik. Néhány közülük: Die ewige Selbsterzeugung Gottes (Würzburg 1855); Grundriss der reinen Logik (2. kiad. 1855); Biographie Franz v. Baaders (Lipcse 1857). Összegyüjtve megjelentek művei 8 kötetben (1868-1882) Philosophische Schriften c. alatt. Ő adta ki másokkal Baader műveit is 16 kötetben, a 15. kötet a fentemlített életrajz.

4. H. Ferenc, német ifjúsági iró, szül. Bernburgban 1814 febr. 21., megh. Drezdában 1882 jul 11. Eleinte könyvkereskedő volt, de ezt a foglalkozást abbanhagyta és halleban filozofiát és természettudomnyokat hallgatott. Irodalmi munkásságát az Ezer egy éj meséinek az ifjúság számára való átdolgozásával (8. kiad., Stuttgart 1886) kezdte meg. Ugy ezeket, mint eredeti ifjusági iratait mindenütt osztatlan tetszéssel fogadták. 1840 óta több mint száz elbeszélés, mese stb. jelent meg tőle. 1846 óta a Deutscher Jugendfreund c. lapot adta ki, mely szintén közkedveltségnek örvendett Németországban. Ifjusági iratainak java része magyarra is le van fordítva.

5. H. Ferenc György, német botanikus, szül. Marktbreiban (Bajorország) 1761 jan. 31., megh. Moszkvában 1826 márc. 17. Eleinte orvostanár volt Erlangenben, azután a botanika tanára és a növénykert igazgatója lett Moszkvában. Művei: Enumeratio lichenum (1. és 3. füzet, Erlangen 1784-96); Historia salicum (1. és 2. köt., 1 füz., Lipcse 1785-91); Vegetabilia cryptogama (2 füz., Erlangen 1787-90); Plantae lichenosae (2 köt., Lipcse 1789-1801); Deutschlans Flora (2 köt., Erlangen 1791-95; 2. kiad. 1800-84); Syllabus plantarum umbelliferarum (Moszkva 1814); Genera plantarum umbelliferarum (u. o. 1814; 2. kiad. u. o. 1816).

6. H. Frigyes, német orvos, szül. Halleban 1660 febr. 19., megh. u. o. 1742 nov. 12. Orvosi tanulmányait Jenában és Erfurtban végezte. 1680. doktori oklevelet nyert. Mindenben telepedett le, ahol praktizált. Két év mulva hosszabb külföldi tanulmányutra ment Hollandiába és Angolországba. 1684. I. Frigyes király meghivása folytán Halleba ment, ahol mint az orvostan első tanára működött. 1709-1712. I. Frigyes udvari orvosa volt, később pedig a súlyosan megbetegedett I. Frigyes Vilmos király mellé hivatott, akinél egész felépüléséig maradt. H. nemcsak kitünő orvos és tanár hirében állt, hanem számos kutatásával és felfedezésével hathatósan gyarapította az orvostudománynak ugyszólván minden ágát. Főleg a farmakologia terén tett kutatásokat, vizsgálatait főleg az ásványvizek összeállítására, hatására és adagolásaira terjesztette ki. Sok általa ajánlott szert még ma is jónak talál és használ az orvosok legnagyobb része, igy főleg a Balsamum vit Hoffmannit, az Elixir visceralét és a Liquor anodynust. A khinakéregnek nagy védője volt s egyáltalában célszerü ételrenddel, nyugalommal és kevés szerrel iparkodott a betegséget legyzőzni. Főbb művei: Medicina rationalis systematica (Halle 1718-1740, francia ford. Páris 1739-1743); Mecicinc mechanicc idea universalis (u. o. 1693-94); Fundamenta medicinc ex principiis mechanicis et practicis in usum philiatrorum succincte proposita (u. o. 1694); Fundamenta physiologic (u. o. 1718-1746); De recto corticio chinc usu in febribus intermittentibus (u. o. 1728); De cinnabari aptimoii (Jena 1681); Chymia rationalis et experimentalis (halála után megjelent mű, 1784); Medicus politicu (Lejda 1738, Halle 1746) stb.

7. H. Gusztáv, művésznevén Graben-Hoffmann, német zenész, szül. Posen mellett Bninban 1820 márc. 7. Serdólőkori pártfogóinak lakhelyéről vette fel a Graben-Hoffmann nevet. Tanító volt, Hauptmann Móric tanítványa lett s utóbb egészen az énekoktatásra lépett át. Számos dalt és énektanulmányt szerzett; könyvei: Die Pflege der Singstimme (1865); Das Studium des Gesangs (1872); Praktische Methode als Grundlage für den Kunstgesang (1874).

8. H. Hans, német novellista, szül. Stettinben 1848 jul. 27. Német és klasszikus-filologiai tanulmányait befejezve, gimnáziumi tanár lett, meglátogatta Olasz- és Görögországot, 1879. kizárólag irói pályára lépett; 1892 óta Potsdamban él. H. az ujabb német irodalom legtehetségesebb novellairóihoz tartozik. Irásmódját finom humor jellemzi, melyben különösen előbbi életpályájának, a tanárinak, eseményeit szereti csillogtatni, igy Iwan der Schreckliche u. sein Hund (regény, 1889), Das Gymnasium zu Stolpenburg (novellasorozat, 1891), Ruhm (1891) c. műveiben. Egyéb elbeszélései hol Olasz-, hol Görögország, hol E.-Németország partjain játszódnak le. Uj irányban indul H. egyik legujabb regényében: Der eiserne Rittmeister (1890, 3 köt.). Humoros lirai tehetségéről tesz tanuságot Vom Lebenswege c. verskötete (1893).

9. H. Henrik (neje nevét a magáéhoz fűzfe: Hoffmann-Donner), német iró, szül. M. m. Frankfurtban 1809 jun. 13.; megh. u. o. 1894 szept. 20. Németországban széltében ismerik gyermektörténetei révén, melyeket önmaga illusztrált s melyek közül a leghiresebb a Struwelpeter (először 1845. jelent meg. 1893-ig 176 kiadást ért). Irt lirai, humoros és szatirikus verseket, valamint orvosi, különösen elmegyógytani könyveket is.

10. H. Henrik Károly Hermann, német botanikus, szül. Rödelsheimban 1819 ápr. 22., megh. Giessenben 1891 okt. 26. Giessenben és Berlinben a medikát tanulmányozta, 1842. Giessenben magántanár, 1853-tól fogva pedig ugyanitt a botanika tanára. Nevezetesebb munkái: Untersuchungen über d. Pflanzenschlaf (u. o. 1851); Pflanzenverbreitung und Pflanzen wanderung (Darmstadt 1852); Witterung u. Wachstum, oder Grundzüge d. Pflanzenklimatologie (Lipcse 1857); Mykologische Berichte (u. o. 1878-73, 3 rész).

11. H. József, osztrák festő, szül. Bécsben 1831 jul 22. Rahl tanítványa, beutazta Olasz- és Görögországot és hat évet töltött Rómában. Mesterén kivül főleg Markó Károly hatása alatt állott; eszményi tájképei hasonló jellegüek mint amazéi. Rómában keletkeztek: Venus szentélyének maradványai az eleusisi uton; Athén Perikles korában; Athén, a királyné kertjeiből tekintve; Anakreon sirja; A szabin hegység Olevanónál. Visszatérve Bécsbe, romantikus szinházi diszleteket festett az uj operaház számára, több bécsi palotát diszített tájképekkel és tervezeteket készített a baireuthi Wagner-szinház számára. II. Lajos bajor király megbizásából festette meg a Nibelungok gyürüje képciklust, azután a bécsi uj természetrajzi muzeumot diszítette a fejlődés korszakait ábrázoló eszményi tájképekkel. Két falfestményt festett a bécsi parlamenti épületben is.

12. H. Károly Sándor, lengyel iró, szül. Masoviában 1798., megh. a Drezda meletti Blasewitzben 1875 jul. 6. Varsóban tanult jogot; 1825. Lengyel Themis c. jogtudományi folyóiratot alapított s 1827. fordításokat adott ki Franklin műveiből. A lengyel forradalomban élénk részt vett s több nyelven kiadta A lengyelek nagy napja c. lelkes felhívását. 1831-ben bankigazgató lett. A forradalom elnyomása után előbb Drezdában, majd Párisban lakott, 1848 óta pedig ujra Drezdában, majd Galiciában tartózkodott. Munkái: Coup d"oeil sur l"état politique de la Pologne sous la domination russe (Páris 1832); La nationalité polonaise détruite (u. o. 1833); Czetry powstania (a görög, hollandus, portugál és lengyel szabadságharcok ismertetése, u. o. 1837); Vademecum polskie (u. o. 1839).

13. H. Klementina, családi nevén Tanska, az előbbinek felesége, lengyel ifjusági irónő, szül. Varsóban 1789 nov. 23., megh. Passyban 1845 szept. 15. Már első munkájával (Pamiatka po dorej matce, Egy jó anyag emlékezete) a gyerekek és anyák kedvencévé lett. 1824. a Rozrywki dla dzieci (Gyermekek szórakozása) gyereklapot alapította s több gyermek-elbeszélést irt, minők: Amelia és Wiajzanie Helenki. 1827. a varsói leányiskolák főfelügyelőjévé nevezték ki, 1831. követte férjét külföldre s irodalmi munkákkal és az emigránsok gyermekeinek nevelésével foglalkozott. Ebből az időből valók nagyobb ifjusági elbeszélései, regényei stb., minők pl. Caroline; Christine; Jan Kohanowski; Nowa biblioteczka dla dzieci (Boroszló 1838); O moralno?ci dla Robiet (Krakó 1841); Dziennik Krasinskiej stb. Munkái 9 kötetben jelentek meg összegyüjtve (Berlin 1848).

14. H. Vilmos, német prot. egyházi szónok és egyházpolitikus, szül. Leonbergben 1806 okt. 30., megh. Berlinben 1873 aug. 28. Előbb Württembergben viselt többféle egyházi hivatalt, 1839-1850. a baseli hittérítőket képző intézet felügyelője volt s egyszersmind 1843 óta az ottani egyetemen mint teologiai tanár is tartott előadásokat. Innen tanárul és a teologiai alapítvány ephorusául Tübingába, 1852. pedig udvari domtemplomi lelkészül Berlinbe hivatott, hol H.-t egyik kitüntetés után amásik érte; 1853 után az evang. főegyháztanács tagjául s egyetem szuperintendenssé, majd az evang. főkormányzó tanács tagjául, 1855. brandenburgi kanonokká, 1871. első osztályu titkos tanácsosi ranggal első udvari lelkésszé neveztetett ki. Kedves, bizalmas embere volt ugy IV. Frigyes Vilmos királynak, mint I. Vilmos császárnak s a poroszországi protestáns egyház belső viszonyainak alakulására aligha gyakorolt valaki oly nagy befolyást, mint H. Mint hittudós és iró kevésbé jöhet számba, a hittérítés ügyére és történelmére vonatkozólag jelent meg tőle néhány dolgozat, számos egyházi beszéd, 1868 óta évkönyvet kezdett kiadni ily c. alatt: Deutschland einst und jetzt im Lichte des Reichs Gottes, de ez hamar megszünt.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is